|
 |
 |
 |

Megvan a pénz, lesznek engedélyek is - A Petőfi Bizottság közleménye (1. rész) (OS)
|

1989. március 19., vasárnap - Nincs veszélyben a szibériai Petőfi expedíció. Az elmúlt napokban több országos sajtóorgánumban egyoldalú, illetve megtévesztőnek tűnő információk jelentek meg a szibériai vélt Petőfi sír feltárásával kapcsolatban. Ezekkel összefüggésben az alábbi tényekről tájékoztatta az Országos Sajtószolgálatot Pécsi István, a Petőfi Bizottság szóvivője: Január első napjaiban alakult meg Budapesten az a testület, amelynek tiszteletbeli elnöke Pozsgay Imre államminiszter, a Politikai Bizottság tagja. A szakemberekből toborzódott csoport arra vállalkozott, hogy összehangolja, irányítja a hazai vizsgálódásokat, s előkészíti, szervezi a költő vélt szibériai sírjának kihantolását. Erre a célra Morvai Ferenc nagyrédei feltaláló 7 millió forintot ajánlott fel, amelynek sorsáról az a testület dönt, amelyben ő is csak egy szavazati joggal rendelkezik. A legutóbbi összejövetelen megállapodtak a részletes menetrendben. Eszerint április első napjaiban a Szovjetunióba indul - Zahemszky László egri főiskolai adjunktus vezetésével - az a háromszemélyes kollektíva, amely elvégzi majd az előzetes levéltári búvárkodásokat, és megkeresi A. V. Tivanyenko kandidátust az összoroszországi műemléki szervezet burját tagozatának helyettes vezetőjét, akinek alapvető érdeme a téma felvetése, illetve a részletkérdések precíz elemzése. Nélküle - 3 és fél évvel ezelőtt - a Heves Megyei Népújság aligha tehette volna közzé a nagy visszhangot kiváltó hírt. Együtt keresik majd meg - többek között - azt az irkutszki vegyészprofesszornőt, aki levélben jelezte, hogy valószínűleg dédunokája a poétának. Ezen a találkozón részt vett Balajthy András segédoperatőr, szabadúszó filmes, aki túlzott anyagi követeléssel jelentkezett, amellyel nem Morvai Ferenc, hanem a bizottság nem értett egyet, jelezve, hogy céltalan lenne milliókat fordítani arra a célra, amely sokkalta olcsóbban, ésszerűbben is finanszírozható. Ráadásul bizonyos összeggel nem tudott elszámolni a menedzsernek, így meg kellett válnunk tőle. Hozzáfűzve azt, hogy segítőkész javaslataira bármikor számítunk, hiszen ezt az akciót egyikőnk sem tekinti bérszerzési alkalomnak, érdemgyarapító önmutogatásnak, ugyanis valamennyien mindenféle ellenszolgáltatás nélkül tevékenykedünk. Erre utal az is, hogy a Kecskeméti Városi Televízió mindössze 250 ezer forintért oldalná meg az exhumálás dokumentálását. Egyikőnk számára sincs fontosabb annál, hogy tisztázódjék az izgalmas kérdés: valóban híres poétánk nyugszik-e a barguzini temetőben. (folyt. köv.)
1989. március 19., vasárnap 12:22
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|