|
 |
 |
 |

Könyv Josef von Ferenczyről
|

1989. március 20., hétfő - Josef von Ferenczy életútját dolgozta fel legújabb munkájában Kunszabó Ferenc, a kiskúnság szociográfusaként ismert író; a könyvet hétfőn mutatták be Kecskeméten, a Liberté Kávéházban. A nemzetközi sajtó képviselői és népes közönség fogadta az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent mű szerzőjét és a főszereplőt, aki Kecskeméten született, éppen 70 esztendővel ezelőtt. A világszerte ismert sajtómenedzser jelentős sikereket ért el Kelet- és Nyugat-Európa politikai ellentéteinek oldásában, az európai kulturális együttmüködés terén, s fáradhatatlanul munkálkodik szülőhazája fejlődéséért. Kezdeményezésére és anyagi támogatásával épülhet fel például a második magyarországi SOS gyermekfalu, Battonya után Kecskeméten; a közelmúltban pedig magyar és nyugatnémet sajtócégek közös vállalkozását hozta létre. (MTI)
1989. március 20., hétfő 19:39
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|