|
 |
 |
 |

Kibontakozási program a veszteséges baranyai szövetkezetekben
|

1989. március 20., hétfő - Kibontakozási programot kezdeményeztek megrendült gazdasági életük helyreállítására a Baranya megyei termelőszövetkezetek. A közgyűlések által jóváhagyott intézkedési "csomagterv" előirányozza a veszteségforrások megszüntetését, illetve minimálisra csökkentését. A múlt évi súlyos aszály a megye hét agrárüzemét sodorta válságos helyzetbe, egyik-másik 15-25 milliós veszteséggel zárta az évet. Valamennyien a megye hátrányos helyzetű térségében gazdálkodnak: a Dráva völgyében és a Zselicben.
A nehézségek ellenére - s egyes társadalmi szervezetek várakozásával ellentétben -, sehol sem kezdeményezte a tagság a termelőszövetkezet feloszlatását. Megvannak ugyanis győződve arról, hogy önerőből és állami segítséggel ismét talpra állhatnak, mivel nem gazdálkodási vagy vezetési gondok idézték elő a kritikus helyzetet, hanem az elemi csapás. Az aszály következtében a várható nyereségük 70 százalékát veszítették el a baranyai közös gazdaságok, amelyeknek 1987. évi eredménye még meghaladta az 1,2 milliárd forintot. Hasonló nyereségre számítottak 1988-ban is; ezzel szemben csupán 393 millió forint eredményt könyvelhettek el. Minden negyedik termelőszövetkezet veszteséges lett, ami példátlan a jól gazdálkodó dunántúli megyében. Az üzemek fele azonban mégis képes volt önerőből rendezni a pénzügyi gondjait. A Dráva völgye és a Zselic szanálásra került termelőszövetkezetei ezekben a napokban, hetekben kezdik meg a kibontakozási program végrehajtását. Ehhez szanálási hitelt vagy egyszeri állami dotációt kaptak. A program során módosítják a termelési szerkezetüket; egyes helyeken például egyelőre ugaron hagyják azokat a földeket, amelyeknek a megművelése többe kerülne, mint amennyi hasznot hajtanának. Fájdalmas döntésekre is rákényszerültek az üzemek: felszámolnak egyes ágazatokat, eladnak gépeket, elbocsátanak alkalmazottakat, és zárolják a tagfelvételt. (MTI)
1989. március 19., vasárnap 22:06
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|