|
 |
 |
 |

Tavaszi fesztivál-programok Kecskeméten, Szentendrén
|

1989. március 16., csütörtök - A tavaszi fesztivál programjaihoz immár negyedszer csatlakozott Kecskemét; a városi tanács dísztermében csütörtökön ünnepélyesen megnyitották a tíznapos rendezvénysorozatot.
Kodály Zoltán szülővárosában ez alkalommal is a zenei program a leggazdagabb, szinte minden napra jut koncert. Ezek közül kiemelkedik a Kölni Filharmonikus Kórus március 20-ai és a Portlandi Ifjúsági Filharmonikusok március 25-ei hangversenye. A hazai művészek közül Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművészt várja nagy érdeklődéssel a közönség; a március 24-ei koncertre már hetekkel előbb minden jegy elkelt. Kecskeméten lesz a dzsessz egyik különleges válfaját képviselő Big-Band együttesek országos találkozója. A tavaszi napok időtartamára egyébként szabadtéri színpaddá alakult a város főtere. Az itt felállított színpadon naponta jelmezbe öltözött ,,kisbíró,, dobolja ki a műsorkínálatot, s a járókelőket folklóregyüttesek szórakoztatják. A színpad körül kialakított sátrakban, pavilonokban pedig az ország minden részéből összesereglett népi iparművészek alkotásait vásárolhatják meg az érdeklődők. A fesztivál keretében tíz képzőművészeti tárlatot is nyitnak Kecskeméten. Virágkiállítással - a Rozmaring Tsz bemutatójával - kezdődött meg csütörtökön délelőtt Szentendrén a tavaszi fesztivál március 27-éig tartó rendezvénysorozata. Délelőtt sor került az eseménysorozat első hangversenyére is: a főtéren toronyzenét hallgathatott a közönség. Este 6 órakor a városi tanács dísztermében ünnepélyes keretek között is megnyitották a tavaszi fesztivált, amelynek további eseményei között nemzetiségi és nemzetközi néptáncgála, valamint számos hangverseny szerepel. A városban egyébként megkezdődött a turistaidény, sokan keresik fel a múzeumokat, kiállítótermeket. Új látnivaló a Szentendrei Képtárban rendezett kiállítás, amely a Szentendrei Művésztelep történetéből az 1948 és 1988 közötti időszakot mutatja be. A Népművészetek Házában a századelőn használt játékokból, gyermekbútorokból, -holmikból összeállított kiállítás látható a fesztivál ideje alatt. (MTI)
1989. március 16., csütörtök 18:56
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|