|
 |
 |
 |

Jelcin - tévé vita (2.rész)
|

Jevgenyij Brakov programbeszéde számos vonatkozásban eltért Jelcinétől, s elsősorban az újfajta parlamentarizmus erősítését, a helyi, moszkvai problémák megoldását helyezte előtérbe. Az időnként közismert általánosságokat is megfogalmazó Brakov elsimerte ugyanakkor, hogy ellenfelének, Jelcinnek, választási kampánya szervezettebb és ,,zajosabb,, is mint az övé. (A két jelölt az OSZSZK egyes számú, moszkvai választó körzetében verseng a jelöltségért.) Jelcin ez utóbbi kijelentés kapcsán burkolt formában annak a véleményének adott hangot, hogy a moszkvai pártbizottság és néhány kerületi pártszervezet - első titkársága idején számos fővárosi és kerületi vezetővel került szembe - szervezett ellenpropagandával igyekszik megakadályozni képviselővé választását. Hangoztatta, hogy bár a jelenlegi választási rendszer kétségtelenül előrelépés a korábbihoz képest, van még mit csiszolni rajta. Telefonon feltett kérdésekre válaszolva az időnként fáradtnak tűnő Borisz Jelcin elmondta: kizárását megelőzően éles helyzet alakult ki a Politikai Bizottságban, s nézeteltérése volt másokkal is. Hozzáfűzte ugyannakkor, hogy jelenlegi helyzetében nem hatalmi pozícióra tör, hanem eleget kíván tenni a moszkvaiaik megtisztelő felkérésének, s képviselőjük szeretne lenni. Kiemelte, hogy egészében véve elfogadja a párt választási felhívását, támogatja az abban foglaltakat. A volt moszkvai vezető állást foglalt a napjainkban még mindig élénk figyelemmel övezett - s talán a választási küzdelmek kimenetele szempontjából sem közömbös - alkoholizmus elleni harc kérdésében. Jelcin, mintegy kompromisszumot ajánlva, kiállt a küzdelem folytatása mellett, ám óva intett a túlkapások megismétlésétől. +++
1989. március 13., hétfő 08:48
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|