|
 |
 |
 |

Memorial - moszkvai tüntetés
|

Moszkva, 1989. március 5. vasárnap (AFP/Reuter) - A sztálini terror áldozatairól emlékezett meg vasárnap a moszkvai Gorkij-parkban a Memorial nevű, főleg értelmiségiekből álló nem hivatalos csoport. A Sztálin halálának 36. évfordulóján rendezett megmozduláson mintegy kétezer ember vett részt. A szervezők felszólították a hallgatóságot: a közelgő parlamenti választáson olyan jelölteket támogassanak, akik nyíltan elítélik a sztálinizmus bűneit és nem voltak tagjai a brezsnyevi időszak politikai vezető gárdájának sem.
A gyűlésen - a részvevők élénk helyeslése mellett - több felszólaló követelte, hogy Jegor Ligacsov politikai bizottsági tag, az SZKP KB agrárpolitikai bizottságának jelenlegi elnöke, aki korábban az ideológiai ügyek irányítója volt, távozzék a politikai színtérről. A résztvevők egyben rokonszenvtüntetést is tartottak Borisz Jelcin, a moszkvai városi pártbizottság volt első titkára mellett, aki képviselőjelöltként indul a márciusi legfelsőbb tanácsi választásokon. Felszólalt a rendezvényen Jevgenyij Jevtusenko, a világhírű szovjet költő is. Beszédében említést tett egyebek mellett Belorussziáról, ahol - szavai szerint - folytatódik a sztálini gyakorlat, mivel a hatóságok akadályokat gördítettek a hasonló megemlékezések szervezése elé. A moszkvai gyülés megtartására engedélyt kaptak a szervezők.+++
1989. március 5., vasárnap 17:56
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|