Rendszerváltás és az MTI

	Az ifjúság helyzete
München, 1989. március 17. (SZER, Magyar híradó) - A stúdióban Kézdy Pál, a Magyar híradó szerkesztője. Az Interparlamentáris Unió budapesti tanácskozásán az egyik fő téma a gyermekek és a fiatalok jogainak a védelme volt. Az ENSZ gyermekvédő szervezetének az igazgatója csúcstalálkozó összehívását sürgette a gyermekek helyzetének az áttekintésére, és a legszükségesebb intézkedések meghozatalára. Milyen az ifjúság és a gyermekek helyzete ma Magyarországon? Hallgassák meg erről Szép Zoltán véleményét. Felolvassuk írását. - Ülésezik Budapesten a 100 éve megalakult Interparlamentáris Unió. A több mint ezer résztvevővel megrendezett nemzetközi tanácskozás fő témája a gyermekek és az ifjúság aktuális gondjai, jogaik chartába foglalása. Mint Szűrös Mátyás, a magyar Országgyűlés újonnan megválasztott , elnöke a tanácskozás megnyitóján elmondotta: a konferencia érdemben járulhat hozzá ahhoz, hogy valósághű felmérés készüljön a gyerekekről és a kormányok útmutatást kapjanak jövőjük megtervezéséhez. A mindenképpen elismerést érdemlő kijelentés a jövőről beszélt, de természetesen mi a mai Magyarország jelenéről és múltjáról sem, feledkezhetünk meg, főként ha figyelembe vesszük azt, hogy miképpen befolyásolta és befolyásolja jelenleg is a gyermekek sorsának alakulását a szocializmus. A magyar résztvevőket hallgatva a kívülállónak könnyen támadhatnak olyan felismerései, hogy ez a, probléma az újabb reformkorszakát élő országvezetésnél szinte már megoldottnak tekinthető. Sajnos azonban ez a megnyugtatónak látszó állapot a valóság szintjén nem tapasztalható. Ugyanaz a kettősség nyomja rá a bélyegét, amely majd minden politikai nyilatkozatra. Van meglehetősen rokonszenves, humánummal átitatott vezetői vélekedés, és van egy jóval kevésbé humánus, de a mindennapokban megkerülhetetlen állapot, amelyről az Interparlamentáris Unió résztvevői aligha szerezhetnek tapasztalatokat. Gyermek- és ifjúságpolitika terén a létezett, a létező és az elképzelt szocializmus mérhetetlenül sok mulasztást követett már el. Ugyanakkor a világ felé legalább annyi eredményt igyekezett felmutatni és remél produkálni a jövőben is. Egyáltalában ez a jövőbe irányulás túl azon, hogy roppant tetszetős, még rendkívül hasznos is. Eltereli egyrészt a figyelmet mindazokról az ellentmondásokról, amelyeket a magyar oktatás- és nevelésügy magában hordoz, viszont a pozitív jövőkép optimista fölvázolásával igazolhatónak véli azt az újarcú irányítást, amelyet reformszocializmusnak illik tudomásul venni. A mai Magyarország mai iskoláiban, sőt óvodáiban, de talán még bölcsödéiben is - hogy a felsőoktatás visszáságait ne is említsük - még mindig ugyanazok a jelképek, rendtartásbeli kívánalmak jellemzik a légkört, mint amelyekkel a néhány évvel ezelőtti tanulók bármely oktatási szinten szembetalálkozhattak. S amíg örülünk annak, hogy a március 15-i hivatalos és nem hivatalos ünnepségeken sem a vörös zászlót, sem a sarló-kalapácsos címert, de még a vörös csillagot sem kellett minduntalan szem előtt látni, addig a szokásos osztály- és iskoladekorációk még mindig ezeket a kellékeket mutogatják. Egyszerűen nem került sor intézkedésre. Miért is került volna? Így az oly sok évén engedelmességhez szoktatott pedagógusok nem is cselekedhettek. Az Interparlamentáris Unióval elismertetni kívánt új magyarországi politikának tehát nem elég a demokráciát igenlő jelszavait elfogadtatni, szükség van arra is, hogy a közvetlenül érintettek körében a tanárok, tanítók és a tanulók között végre ugyancsak érvényesülhessen az európaiság, a természetes emberi érdeklődéshez illő szabadság, ami nem csupán a hamis jelképek felszámolását, de a hamis ideológiák megszűnését is kell, hogy jelentse. +++ 1989. március 17., péntek
Vissza »