|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Fordulópont március 15-e?
"Igen, a budapesti és a vidéki megemlékezések nagyon impozánsak
voltak. De örömünkben talán nem szabad elfeledni, hogy a
Trabantsorszám-centrikus Kádár évek tespedtsége, tárgyközpontúsága,
az elsősorban a szerzésre irányított ösztönök nem adják át oly
egykönnyen helyüket a nemzet kategóriájában gondolkodásnak.
100 ezren voltak Budapest utcáin március 15-én, több mint 100 ezren
Burgenlandban és Bécsben tavaly november 7-ikén vásárolni.
Fordulópont volt-e tehát március 15-e? Mintha döntetlenre állna a
játék, x-re. Várni kell még egy kicsit, talán október 23-án majd
eldől, hogy a nagy x-ből, az ismeretlenből milyen képlet alakul ki.
Tudni fogjuk, ha megszámoltuk, hányan ünnepelnek akkor. Persze ez
is csak egy vélemény. Remélhetőleg kisebbségi, és március idusa
valóban a fordulat napja volt."
|
|
|
|
|
|
|
Március 15.
|
München, 1989. március 8. (SZER, Magyar híradó) - Együtt ünnepelni a végre hivatalos munkaszüneti nappá vált nemzeti ünnepünket, március 15-ét - ez igen magasztos gondolat, és mintha erre a magasztosságra nagyon is rájátszanának. Az MSZMP nemes hangú fölszólításokat közöl a csatlakozásra, a rendőrség megígéri, hogy nem viselkedik többé törvénytelenül - legalábbis március 15-én - és hivatalos körökben sajnálatosnak minősítik, hogy független szervezetek elzárkóznak az együttünnepléstől. Ezzel manipulálják a közhangulatot és a felelősséget - bár nem is világos, hogy milyen felelősséget - megpróbálják áthárítani azokra, akik eddig is minden évben ünnepeltek, és akik elszenvedték a gumibotozást, az előzetes őrizetbe vételt, a rendőrség megtorló intézkedéseit. Tamás Gáspár Miklóst kérdezem a budapesti telefonvonalon: Mi a véleménye erről a búfelejtőnek kínált közösködési szándékról? - Én azt hiszem, hogy közös ünneplésre nem az MSZMP-nek kellene bennünket hívnia - hanem legfeljebb mi hívhatnánk közös ünneplésre az MSZMP-t, ha kedvünk volna ehhez. Elvégre az MSZMP körülbelül 15 éves késéssel csatlakozik az ünnepléshez, és amint csatlakozik, máris ki akarja sajátítani. Ez egy kissé szerénytelen magatartás. Én még nagyon jól emlékezem a tavalyi március 15-re, amikor beszélvén az Országház előtt bennem volt a félelem, hogy az amit mondok, milyen hatással van 8 őrizetbe vett barátunkra, akik különféle fogházakban töltötték ezt a szép tavaszi napot. De nem elsősorban az elmúlt évek kellemetlen atrocitásairól van szó akkor, amikor elzárkózunk a kommunistákkal való közös ünnepléstől. Ennek a közös ünneplésnek nincsen semmi mondanivalója. Magyarországnak ma éppen arra van szüksége, hogy a különféle politikai erők elkülönüljenek egymástól, és láthatóvá váljanak. Láthatóvá váljék, hogy mi a saját stílusuk, mi a saját elképzelésük a magyar jövőről, milyen a retorikájuk, és például az is láthatóvá váljék, hogy hogyan ülnek meg egy nemzeti ünnepet. Azt, hogy az MSZMP vezetői most egy szokásos kelet-európai államszocialista parádéba akarják belefoglalni az új demokratikus mozgalmakat is - ez egy kilátástalan, reménytelen és nem nagyon ízléses kísérlet. Amennyiben az MSZMP saját megújulásának kívánja jelét adni, módja van arra, hogy eredeti és újszerű március 15-vel a maga módján a közönség elé lépjen, és szerezzen magának híveket, ezt senki óhajtja megakadályozni. De kétségkívül, hogy az a szervezet, amely évtizedekig tiltotta ezt az ünnepet, és amelyik későn csatlakozik - mint mondtam - az ünneplőkhöz, jobb, ha nem kezdeményez ebben az ügyben, mert nemcsak az új demokratikus mozgalmak képviselőinek az ízlését fogja sérteni, hanem az egész nemzetét. - Ahogy Tamás Gáspár Miklós is említette, tavaly március 15-én 8 ellenzékit őrizetbe vettek. Fölsorolnám a neveket: Demszky Gábor, Gadó György, Haraszti Miklós, Molnár Tamás, Nagy Jenő, Pálinkás Róbert, Rácz Sándor, Solt Ottília. A mai Magyar Nemzetben a tegnapi központi bizottsági sajtótájékoztatóról megjelent szövegben a Szabad Európa Rádió Budapesten tartózkodó tudósítójának kérdésére Berecz János válaszában többek között azt mondta a rendőrségi atrocitásokról - idézem a Magyar Nemzetből - "1987-ben és 88-ban már nem történt semmi ilyesmi, és ez tettekben gyakorolt önkritikaként is értékelhető". Na, most túl azon, hogy ezzel Berecz János elismeri a korábbi években a rendőrség által elkövetett március 15-i brutalitásokat, maradjunk a kijelentés első részénél. A tényekről Haraszti Miklóstól érdeklődtem a budapesti telefonvonalon. - 1988. március 14-én délután eljött hozzám két rendőr. Bilincsbe vert a lakáson, lecipelt az egész utca láttára a kocsijukhoz, ahol jó néhány gumibot-ütést mértek a fejemre. Majd bevittek az V. kerületre, ahol egy rendőrtiszt azt mondta: mindezt magamnak köszönhetem, és még több következik holnap, ha - úgymond - nem viselkedem rendesen. Ezzel szemben én másnap nagyon rendesen viselkedtem, mert reggel 5 órakor bejöttek a lakásomba - köszönés nélkül - a rendőrök és elvittek a gyűjtőfogházba, ahol 7 másik társammal együtt - persze külön-külön cellában, nagyon szép, csempézett cellákban - töltöttük az egész napot körülbelül éjfélig. Na most, ha ezt nem nevezik atrocitásnak - tehát a jogtalan előzetes letartóztatást, az el nem követett állítólagos rendbontásokért -, akkor nem tudom, mit neveznek atrocitásnak, de ennél többről is szó van. Arról, hogy a tv-híradóban, a rádióban és minden újságban benne volt ezeknek az előzetes letartóztatásoknak a híre - természetesen abban a torzított formában, hogy rendbontásra való előkészület címén. Hogy ezen mit értettek, azt a legszorgosabb követelésünkre sem közölték velünk soha, hogy miféle előkészület történt, miféle rendbontás? De, hát mindezt csak Berecz János figyelmébe - emlékeztetőül. Ugyanezen az alapon Berecz János akár azt is kijelenthette volna tegnap, hogy sohasem szoktam füllenteni. - Március 15-ről még annyit: ami a tévé jelképes lefoglalása körül keltett hisztériát illeti, szinte mulatságosnak találjuk azt a döntést, hogy március 15-re a televízió dolgozóinak csak aznapra szóló, külön belépőt adnak. Ez valódi- ijedtség lenne - de mitől? Amikor a jelképes szót állandóan ismétlik az akciószervezők. Miért nem lehet ezt az egészet happeningnek tekintetni? Hiszen az: akciószínház az ország nyilvánossága előtt, és meglepetés. +++
1989. március 8., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Jóestét kívánok. Kéremszépen itt van a kezemben a Reform legfrissebb száma, amely foglalkozik a Szabad Európa Rádió belső ügyével és avval a levéllel, amelyet a Budapesten megjelenő Reform cimü hetilapnak küldtek. Én tudom azt, hogy a Szabad Európa Rádió munkatársai nem egy korosztály-béliek, egy kor szülöttei, és teljes mértékben természetesnek tartom azt, hogy vannak a mostani politikai helyzet megítélésében nagyon komoly nézeteitérések, sőt mi több: nézetkülönbségek is, annál is inkább, mert ugy érzem, hogy a rádió munkatársai nemcsak a fizetés miatt és a hivatásuk miatt, hanem az érzéseiket is beleteszik az adásba. De azt viszont nem tartom helyénvalónak, sőt mi több, csúnya dolognak tartom, hogy a Szabad Európa Rádió igazgatója, Ribánszky ur, Ribánszky László ur által kiadott belső szabályzatot elküldenek egy országba, egy idegen országba, egy ellenséges országba, aki önökkel szemben mindig ellenséges volt, mert nem birta elviselni az önök által hangoztatott igazságot, ilyen adatokhoz hozzájuttatják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|