Rendszerváltás és az MTI

	Képviselő visszahívás
München, 1989. január 19. (SZER, Magyar híradó) - Ebben az országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt, hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam túloz, ma félek, hogy igaza van. Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit kellene csinálni? Ellenőrzik a listákat. Az természetes lenne, hogy szúrópróba szerűen megnézik - néhány esetben talán a helyszínen is meggyőződnek róla -, hogy az aláíró a választási kerületben lakik- e, és tudta-e pontosan, mihez adja aláírását. Nálunk azonban más történik. A sajtó, amely néhány kivételtől eltekintve példás figyelemmel kíséri az ügyet, arról értesül, hogy egyes üzemekben nyomást gyakorolnak a választókra, vonják vissza aláírásukat. De ennél is ijesztőbb a Magyar Hírlapnak az a mai jelentése, hogy a VIII. kerületi Hazafias Népfront azt kívánja az aláíróktól, menjenek be személyesen hozzájuk, és igazolják kézjegyüket. A légkört, amelyben ezek az intézkedések megszületnek az MSZMP teremtette. Lapja, a Népszabadság a pártos újságírás hagyományainak megfelelően olyan riportot közölt a Józsefvárosból, amelyben kizárólag olyanok szólalhattak meg, akik vagy helytelenítik az akciót, vagy kétségbe vonják az aláírásgyűjtők illetékességét. A riporternő egyet sem látszott megtalálni abból a 2175-ből, aki odaírta a nevét a listára. A riport hangneme azonban még mindig civilizáltnak tekinthető a budapesti Pártbizottságon elhangzottakhoz képest. Szabó Piroska például így összegezte véleményét: - Az aláírásgyűjtőket ki kellett volna rugdalni a házakból. Kit lep meg ezután, hogy az aláírókat be akarják citálni a Hazafias Népfrontra, hadd ijedjenek meg egy kicsit! A hivatalos szervek magatartásának másik jellemzője a találgatás: vajon mit kell csinálni? Néha őszinte a kérdés, néha alibi. Őszinte - feltehetően akkor -, amikor az idevonatkozó előírások pontatlanságára utalnak. Ez 40 évig senkinek sem tűnt fel, mert a Fidesz tagjai voltak most az elsők, akiknek eszébe jutott, azért vannak a törvények, hogy éljenek vele a választók. Hivatalos részről ezért kiadták a jelszót: jogászok bevonására van szükség. Ez pedig időbe kerül, vagy ha azok máris megszólalnak, mint Takács Imre jogászprofesszor tette, akkor azt tudjuk meg, annyi választó írhatja alá az íveket, ahány akarja, a szabályt úgy fogalmazták, hogy a Hazafias Népfront dönt az ügyben: továbbítja-e egyáltalán az Elnöki Tanácshoz a listát, vagy nem. Máskor - persze feltehetően az időhúzás érdekében - csak úgy tesznek, mintha nem tudnák, mert valószínűtlen, hogy a XIV. kerületi Hazafias Népfront titkára január elsején valóban nem tudta volna, hogy neki, és nem közvetlenül az Elnöki Tanácshoz kell küldeni, az időközben Dauda Sándor visszahívása ügyében is összegyűjtött aláírásokat. Vagy nem olvassa az újságokat, amelyek akkor már hetek óta cikkeztek a Vida problémáról? Vagy tényleg nem tudnák azoknak a Józsefvárosban felbukkant névtelen szórólapoknak a szerzői, amelyek Vida melletti aláírásgyűjtésre szólítanak fel, hogy akciójuk jogi szempontból nem értékelhető? Bizonyára tudják, de a zavarkeltés akkor is megéri nekik. Az, mindenesetre helyes lenne, ha közzétennék a sajtóban a vonatkozó jogszabályok teljes szövegét. Akkor egyrészt mindenki láthatná, hogy milyen szabályok szerint kell élnie a társadalomnak, másrészt világossá válna, minek alapján született az a döntés, ami majd születik a képviselő visszahívások ügyében. +++ 1989. január 19., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »