|
|
|
|
Megtérés vagy megtérülés
|
(Gadó György) München, 1989. március 12. (SZER, Világhíradó) - Az MSZMP és a KISZ március 15-i jelszava olvastán csak dörzsöltem a szemem. Jól látok? Ha már nemzeti összefogást hirdető gyanús jelszó köztük nem lenne, még azt hihetném, hogy valahány évvel ezelőtti ellenzéki röplapot látok viszont. Hogy Németh Miklós azt mondja, megbukott a pártállam eddig használatos modellje, az még hagyján, mert a kormányfő még fiatalember, nem kompromittálta magát úgy ennek a bukott modellnek az erőltetésében, mint oly sok elvtársa. De hogy az illető elvtársak, akik még tegnap egész mást mondtak, most buzgón hangoztatják a reform követeléseit, abban nem csekély szemérmetlenség mutatkozik meg. Ezekért a követelésekért még egy két éve is szilencium, állásvesztés, rendőri zaklatás vagy éppen vádemelés járt a másképp gondolkodóknak, az ellenzékieknek, és a megtorlást velük szemben körülbelül ugyanazok a fő elvtársak rendelték vagy hajtották végre, akik ma elorozzák az ellenzék jelszavait. Önök most közbeszólhatnának: talán a szerzői jog védelme alatt állnak ezek a jelszavak, ezek a követelések? Nem inkább örülnünk kellene, hogy immár a hatalom engedni 'kész, sőt maga szorgalmazza, amit eddig konokul ellenzett? Nos, annak csakugyan örülhetünk, hogy az elnyomás rendszerének szószólói felismerték: eddigi pozíciójuk és politikájuk ma már tarthatatlan. Örvendetes az is, hogy a kommunista pártban színre lépnek őszintén reformbarát csoportok, amelyek igyekeznek visszaszorítani a konzervatívokat. Ha azonban olyan személyek hangoztatják a korábban ellenzékinek, sőt ellenségesnek minősített követeléseket, mint mondjuk Sarlós István, az már nemcsak, hogy hitelt nem érdemel, de egyenesen visszataszító. A parlament március 9-iki ülésén Sarlós, aki többek közt a Népszabadság főszerkesztőjeként és az Országgyűlés elnöki tisztében nem oly rég erőteljesen védelmezte még a kádárizmus sáncait, szinte rálicitált a reformkövetelésekre, és a parlamentáris jogállamiság bajnokaként lépett fel. Természetesen mindenkinek jogában áll felülvizsgálni álláspontját és megváltoztatni véleményét, sőt a meggyőződését, de nem mindegy, hogy ezt mondjuk egy csillagász teszi-e valamilyen kozmogóniai elmélet kapcsán vagy egy gyakorló politikus, aki hatalmi pozíciót töltött be. A tudós előtt továbbra is nyitva maradhat a könyvtár és a laboratórium vagy akár a katedra is, a politikustól azonban méltán várja el a közvélemény, hogy a hibás politikáért tisztségével vagy egész karrierje feladásával fizessen. A politika elemi illemszabályai akkor is megkövetelnék a kudarcot valló vagy lejáratott politikus legalább ideiglenes visszavonulását, ha működését erkölcsileg nem érhette gáncs. A kádári rendszer, a posztálinista pártállam korifeusai azonban a rezsim lényegéből, jellegéből eredően erkölcsileg is kompromittált személyek, mert a hatalmi visszaélés, a szabad véleményeket elfojtó fondorlat és fenyegetőzés mindennapos eszközük volt. A minimum az volna, hogy elismerjék és a társadalom bocsánatát kérjék. Ehelyett cinikus módon felcsapnak a reformok és az állampolgári jogok pártfogóinak. És ha csak egy-két ember tenne ilyet, de tudjuk, épp a reform barátai voltak kevesen a kommunista pártban és a nagy többség állt értetlenül vagy ellenségesen vele szemben. Most egyszerre csak megtértek? Aligha. Zömüket minden bizonnyal az a számítás vezeti, hogy a ma mutatott látszólagos megtérésük holnapra kézzelfoghatólag megtérül, megtarthatják hatalmi pozícióikat. Ezért hát nem lehetünk elégedettek, ha az elnyomás tegnapi apostolai és kivitelezői most átveszik az, ellenzék tegnapi követeléseit. Mellesleg szólva sokszor ezt is csak felemás módon, a lényeget kitekerve, meghamisítva teszik. Jellemző, hogy a kormányzat valamennyi úgynevezett reform-törvényjavaslata reakciós megszorításokat tartalmazott. A legjobb reformintézkedésnek is akkor lehet csak hitele és kellő eredménye, ha nem a régi hatalmi klikk pozícióit erősítik. +++
1989. március 12., vasárnap
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|