 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Erdélyi menekültek találkozója Veszprémben
|

1989. március 11., szombat - Erdélyi menekültekkel telt meg szombaton a Veszprém megyei Tanácsháza nagyterme. A Hazafias Népfront és a megyei tanács találkozót szervezett a térségben letelepedni kívánó menekülteknek, akiknek tájékoztatót tartottak a várható munka- és életkörülményekről, a lakáshoz, szálláshoz jutás lehetőségeiről.
Elmondották az áttelepülteknek, hogy a szénbányászat, a vegyipar és a vasút nagy számban kínál munkaalkalmat. Főleg szakembereket várnak a vállalatok, de gondoskodnak a szakképzetlenek betanításáról is. Veszprém megyében jelenleg 279 olyan munkahelyet kínálnak, amelyhez szállást vagy szolgálati lakást is tudnak adni. A Veszprémi Szénbányák Vállalat például Ajkán három olyan épületet újít fel, amelyekben rövidesen 18 családnak kínálnak komfortos lakást. Ezen kívül 18 községben helységenként ötnél több kertes családi ház megvásárlására kínálnak lehetőséget, elérhető árakon. A megyében jelenleg csaknem 200 családi ház üresen várja az érdeklődőket. A diplomások közül nyelvtanárokat, orvosokat, gyógyszerészeket fogadnának városokban és községekben egyaránt, többségében szállás- és lakáskínálattal. Elmondották a találkozón azt is, hogy Veszprémben a nyáron, pedagógusok irányításával iskolai felzárkóztató tábort szerveznek az áttelepültek gyermekeinek, főleg a nyelvi, a történelmi, a földrajzi és a településtörténeti ismereteik bővítésére. Július végén balatoni nyaralási lehetőségről is gondoskodnak a 6-14 éves gyermekeknek. (MTI)
1989. március 11., szombat 11:59
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|