 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER, Gondolatforgató:
Mit miért március 15-én?
"- A TV épületénél Csengey Dénes a Magyar Demokrata Fórum
képviseletében mond beszédet, majd itt Cserhalmi György felolvassa
a független szervezetek tizenkét pontját: Mit kíván a magyar nemzet
címet viselő tízenkét pontját. Ezután megtörténik a TV jelképes
elfoglalása.
Ezekután a Kossuth térre vonulunk, természetesen csak akkor, ha az
ez évi 3. törvény 4. paragrafusát, nevezetesen azt, amelyik tiltja,
hogy a Kossuth téren gyülekezésre kerüljön sor, az országgyűlés
feloldja. Közben a Batthyányi-Nagy Imre örökmécsesnél, aki hozza a
megemlékezés virágait az ott elhelyezheti. A Kossuth téren terveink
szerint Orbán Viktor fog beszélni a Fidesz nevében. Szilágyi Júlia,
Szilágyi József leánya, gondolom a Történelmi Igazságtétel
Bizottsága nevében, valamint Kiss János a Szabad Demokraták
Szövetségének a nevében mondja el beszédét. Most mondom, hogy
nagyon rövid beszédekre kértük fel a szónokokat, maximum 5 perces
terjedelemben. Szerintem az a jó szónok, aki minél rövidebben el
tudja mondani a mondanivalóját."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Hamis bombariadók
|

1989. március 11., szombat - A péntek délutáni kaposvár-dombóvári vasúti bombariadó tettesének felderítésére együttes nyomozást indított a Somogy és a Tolna megyei Rendőrfőkapitányság. Bár az alaptalannak bizonyult telefonbejelentést - amely pénteken 15 óra 45 perckor érkezett a kaposvári teherpályaudvaron lévő kereskedelmi főnökségre - nem rögzítették magnetofonra, a nyomozó hatóságoknak egyéb támpontjaik is vannak.
A riasztás ugyan szerencsére hamisnak bizonyult, de így is komoly zavart okozott a Kaposvár-Dombóvár-Budapest közötti vasúti forgalomban, mivel a - valószínűleg szándékosan pontatlan - közlés arról szólt, hogy egy Dombóvárról induló gyorsvonaton helyezték el a robbanószerkezetet, az adott időben szóba jöhető mindhárom szerelvényt át kellett vizsgálni. A Kaposvárról Budapestre tartó gyorsvonatot a kurdi vasútállomáson állították meg, ahonnan az utasok egy későbbi személyvonattal folytatták útjukat. A fővárosból Kaposvárra közlekedő szerelvényt Dombóváron érte a riasztás, míg a Zselic expresszt indulása előtt Kaposváron vizsgálták át a tűzszerészek. A menetrend megbomlása zavart okozott az azonos, vagy csatlakozó vonalakon közlekedő más vonatok forgalmában is. A normális forgalmi rend helyreállításához mintegy hét órára volt szükség. A kaposvári vasútállomás személyzete nevében Héjjas Károly állomásfőnök elmondta, hogy valamennyiüket mélységesen felháborította a közlekedés biztonságát és nyugalmát fenyegető ügy. Bár a vasutasok maguk is szenvedői az esetnek, szükségét érzik, hogy az utasok elnézését és megértését kérjék mindazokért a kényelmetlenségekért, amelyek a biztonsági intézkedések miatt keletkeztek. x x x Pénteken késő este egy ismeretlen telefonáló a ráckevei rendőrségen bejelentette, hogy a ráckevei HÉV-en hamarosan bomba fog robbanni. A rendőrség 22 óra után leállíttatta a HÉV-közlekedést, s a tűzszerészek valamennyi szerelvényt átvizsgálták. Az ellenőrzés hajnali fél háromig tartott, bombát azonban szerencsére nem találtak. Amíg a HÉV-szerelvények álltak, autóbuszok szállították az utasokat, a HÉV-közlekedés szombat reggel üzemkezdetkor rendben megindult. (MTI)
1989. március 11., szombat 11:44
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER-hallgató telefonja:
"Sándor Gábor beszélek, jónapot kivánok... adalék ahhoz,hogy miért nem bízunk, miért nem bízhatunk a Magyar Szocialista Munkáspártban. Beszámoló egy nyilvános vitáról. 89 február 25-ére az MSZMP árpádföldi szervezete meghívta az alternativ szervezeteket a nyilvános pártnapjukon rendezendő nyilvános vitára. Jelen volt az MSZMP 40 tagja, Kardosné helyi párttitkár, Mészáros kerületi elsőtitkár, Kis János Magyar Demokrata Fórum megbizott, Berényi Gábor Szabad Demokrata Szövetség megbízottja. Előjáták: Kis János MDT tag felkereste az SZDSZ megbízottját,hogy a helyi pártszervezet megbízottjai nála jártak és meghivták az alternativ szervezetek képviselőit egy nyilvános vitára. A vita Kardosné beszédével kezdődött, felkérte Mészáros első titkárt tartsa meg beszédét. Az első titkár elmondta, hogy a párt mit tett a kerületért az országért. Ezt az Árpádföldet, mint ő mondta a XVI.ker. Rózsadombjának is nevezik. Elmondta még, hogy szerinte a fiataloknak nem az utcákon kellene hőzöngeni, hanem értelmes mozgalmi munkát végezni, feladatokat keresni a maguk számára. Elmondta még, hogy szerinte a kommunisták nagyon sokat tetteK a kerület iparáért, igy például az Ikarusz Gyárért, amely gyárat csodálatosan modernizálták. Hosszú és lapos beszédéből nem idézek többet, mert nem érdemes..."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|