|
|
|
|
Kohl kancellár a fegyverekről
|
Washington, 1989. március 10. (Amerika Hangja, Esti híradó) - Kohl kancellár óvatosan manőverezik a NATO és az Ost-politik között. Ez nyilvánvaló volt akkor is, amikor James Baker, az Egyesült Államok új külügyminisztere nemrég meglátogatta és megkérdezte tőle: a májusi NATO csúcstalálkozóra eldönti-e, hogy támogatja vagy ellenzi a Lance-rakéták modernizálását? Washington a modernizálást sürgeti, azaz a Lance-rakéták felváltását olyan modernebbekkel, amelyeknek a hatótávolsága körülbelül 450 kilométer. A kancellár egyetértett, hogy ez ügyben további amerikai-nyugatnémet megbeszélésekre van szükség. Hozzátette azonban azt is, hogy a modernizálás várhat 1991 vagy 1992-ig, a Bundestag újraválasztását követő esztendeig. Nyugaton sokan úgy vélik, a kancellár a belföldi politikai problémák miatt húzza az időt. Tartanak tőle, hogy a nyugatnémet kormány a legutóbbi balfogások, köztük a líbiai vegyi fegyverüzem okozta botrány miatt egyre cselekvésképtelenebb lesz. Mint ismeretes, néhány nyugatnémet cég segített a rabtai üzem felépítésében, és ezt a kancellár először állhatatosan tagadta. Nemrégiben azonban a kormány közzétette azokat az iratokat, amelyek bizonyítják: Bonn már októberben kapott erről egy kissé zavaros jelentést, de ezt a kancellárnak meg sem mutatták. Az ellenzéki vezetők ebből azonnal politikai tőkét kovácsoltak, és elítélték a kormányt, amiért hagyta, hogy nyugatnémet cégek neve összekapcsolódjon a líbiai vegyifegyver-üzemmel. - Sokat ártott a kormánynak az is, hogy Lengyelországból és a Szovjetunióból vagy 200 ezer német származású menekült érkezett az NSZK-ba. Ez a tömeg ugyanis erősen igénybe vette a népjóléti társadalom erőforrásait. Különösen érezhető volt ez Nyugat- Berlinben, ahová tízezren mentek, és ellátási költségeik erősen hozzájárultak a helyi konzervatív vezetés választási vereségéhez. Ilyen és ehhez hasonló politikai gondok közepette Kohl kancellárnak még az ország antinukleáris érzelmeit is szem előtt kell tartani. Az amerikai NATO-szakértők szerint ráadásul igen különlegesek ezek az érzelmek. A nyugatnémet közvélemény ugyanis csak a szárazföldön telepített rakéták ellen lázong. Mint Michael Moady mondta: - Soha nincs semmiféle cirkusz az amerikai kettős kapacitású nukleáris és nem nukleáris fegyverek kilövésére egyaránt alkalmas repülőgépek körül. Mindig a föld-levegő rakéták fájnak. Mintha a német tudatban ez lenne a modern nukleáris fegyver, és ezért mindig ez ellen folyik a harc. Pedig az új, rövid hatótávolságú rakéták elvben sokkal nagyobb biztonságot adhatnának az NSZK-nak. Elvégre ezeket csak akkor vetnék be, ha a NATO hagyományos hadereje képtelen feltartóztatni a Varsói Szerződés támadását. A valóság azonban az, hogy a nyugatnémetek közül sokan úgy vélik: a rakéták puszta jelenléte lehetőséget teremt az NSZK csatatérré válására. Mivel ezek a rakéták német földön robbanhatnak fel egyikük kelet- vagy nyugatnémet terület. Az NSZK-nak jelenleg 88 Lance rakétakilövője van, hogy pontosan hány rakétával, azt nem tudjuk, mert honvédelmi okokból ezt nem hozták nyilvánosságra. Sok nyugatnémet állampolgár megkérdőjelezi a modernizálás mostani időpontját, és egyáltalán nem segít, ha erre éppen akkor kerül sor, amikor Gorbacsov egyoldalú csapatcsökkentéseket jelentett be. Michael Moady erről így nyilatkozott: - A németek most úgy érzik, hogy a veszély valahogy csökkent. Ők úgy látják, hogy míg Gorbacsov egyoldalú csapatcsökkentéseket ígér Kelet-Németországban és más kelet-európai államokban, addig a NATO és főleg az Egyesült Államok a modernizálás ürügyén a nukleáris arzenál növelését hajszolja. A németek inkább abban hisznek, hogy az új helyzetben a hagyományos haderők új egyensúlya segítségével a nukleáris fegyverek feleslegessé válnak. - Az amerikai szakértők azonban tudják, hogy ezeknek a fegyvereknek a modernizálása nem megy egyik napról a másikra, és a szükséges költségek előteremtése is hosszadalmas, sőt kényes folyamat. Nem lehet mindezt elfejteni csak azért, mert Gorbacsov lépett egyet a politikai sakktáblán. Egyébként is Gorbacsov minden bejelentése ellenére sem csökkentek a szovjet hadikiadások, de a katonai erők létszáma sem. John Galvin tábornok, az európai NATO-erők főparancsnoka a Washington Quarterly című amerikai külpolitikai magazinban azt írta: meg kell kezdeni a rövid hatótávolságú nukleáris fegyverek modernizálását. Íme egy részlet a cikkből: A hagyományos honvédelmi erők modernizálása általában nemzeti ügy. A nukleáris modernizálás azonban rendkívül fontos az egész szövetség számára. A 45 éve tartó európai béke nagyrészt az atomfegyvereknek köszönhető. A mostani felújítás biztosítja a túlélhető és az elrettentő nukleáris erőt a jövő évtizedre. Az elavult Lance-rakéták leszerelése és a levegő-föld taktikai nukleáris rakéták kifejlesztése lehetővé teszi a NATO számára, hogy kivédjen bármiféle támadást a kettős kapacitású amerikai harci repülőgépek épségének és a pilóták életének felesleges kockáztatása nélkül. Más NATO-tagállamok is rendelkeznek Lance-rakétákkal, és ezeknek is Bonnal együtt kellene törekedniük a modernizálásra. Az elrettentő erő ugyanis ilyen esetben minden tagállamnak azon az elkötelezettségén alapszik, hogy támogatja a rugalmas visszavágás nukleáris stratégiai elvét. Ez tehát a katona álláspontja. A néhány civil amerikai szakértő viszont megkérdőjelezi a Bonnra gyakorolt nyomást. A Harvard egyetem egyik professzora például úgy véli: a modernebb amerikai rakéták modernebb szovjet rakéták előállításához vezethetnek. Ha pedig Moszkva is rendszerbe állít 450 kilométeres hatótávolságú rakétákat, akkor könnyen becélozhatja a fontos NATO- légitámaszpontokat az NSZK-ban, Franciaországban és a Benelux- államokban. Engem az a szovjet támadás aggaszt, amely ha pár órára is, de megbéníthatja a háború első pillanatára a NATO légierejét. Az IMF- egyezmény létrejötte előtt a szovjetek pontosan becélzott, hagyományos lövedékekkel felszaggathatták volna a NATO kifutópályáit, és ez rövid időre megakadályozhatta volna a szövetség gépeinek felszállását. Megsemmisítették volna a szárazföld-levegő rakétáinak radarrendszerét, a légvédelem másik fontos alkatrészét. Ezután pedig elindíthatták volna harci gépeiket a felszállni képtelen NATO- légierő, de az utánpótlás és a repülőterek megsemmisítésére is. A NATO megsemmisült volna a háború első óráiban. Az IMF-egyezmény elhárította ezt a veszélyt, a 450 kilométer hatótávolságú szovjet rakéták azonban feléleszthetik. A hozzám hasonlóan gondolkodó szakértők úgy vélik, a NATO légi támaszpontjainak sebezhetősége éles ellentétben áll a 450 kilométer hatótávolságú nyugati rakétákkal elérhető szovjet célpontok fontosságával, egyszerűen azért, mert a NATO sosem fog meglepetésszerű támadást indítani. Néhány rövid hatótávolságú rakétája tehát hasztalannak bizonyul, ha a szovjetek csapnak le először a nyugati célpontokra. A szovjet célpontok, légi támaszpontok, hátországi tankhadosztályok és szállítási útvonalak jobbára hidak és vasúti pályák. A vasútvonalakat és a tankhadosztályokat a NATO egyébként sem képes pontosan becélozni, mert nincs olyan fegyvere, amellyel ezt 100 kilométernél nagyobb távolságból megtehetnék. Ugyanakkor pedig a szövetség már modernizálja a hagyományos lóerejét, és olyan kilövőket is rendszerbe is állít, amelyekkel az új taktikai fegyverek mintegy 200 kilométeres távolságból elindíthatók. Ha semmi másért, de ezeknek a meggondolásoknak az alapján a NATO elállhatna most a rövid hatótávolságú atomfegyverek felújításától. Ahelyett, hogy ilyen óriási költségekbe verné magát, inkább az amerikai kormánynak kellene olyan kiegészítést javasolnia az IMF- szerződéshez, amely megtiltja a 250 kilométertől 499 kilométerig terjedő hatótávolsággal rendelkező atomfegyverek rendszerbe állítását. A katonai előny mellett ez azzal a politikai előnnyel is járna, hogy megoldaná a NATO-n belüli problémákat a modernizálás kérdésében. Lehet, hogy ez igaz, de a probléma egyelőre még itt van. Sokan úgy vélik, George Bush ezt úgy hidalja át, hogy elfogadja Kohl kancellár kutatási és fejlesztési indítványát, de nem sürgeti a telepítést. Michael Moady azonban kétli, hogy az amerikai kongresszus ebbe belemenne. A törvényhozók most az óriási költségvetési deficit tudatában aligha vennék jó néven egy olyan fegyvernem költséges kutatását, amely sosem kerül alkalmazásra. A képviselőknek meg kell győzniük a választókat, hogy olyasmire adnak ki 40-50 millió dollárt, aminek haszna van. Következésképp aligha elégednének meg a bonni elvi egyetértés nyilatkozatával. Az IMF azonban más gondot is okoz. Ráirányítja a figyelmet a hagyományos haderőkre, és e tekintetben a NATO messze elmarad a Varsói Szerződés tagállamai mögött. Ennek kiküszöbölése kényes kérdéseket vet fel. Hol kezdjék, melyik államban a felújítást, és ki, milyen arányban viselje a költségeket? Bonn amerikai nagykövete szerint az NSZK mindeddig eleget tett NATO-kötelezettségeinek, és a jövőben is hasonlóan jár majd el. A szárazföldi csapatok és légierő létszámának 90 százaléka Európából jön, az európai tagállamokból. Ami pedig Nyugat- Németországot illeti, úgy tudom, hogy a közép-európai szárazföldi erők 50 százalékát mi állítjuk ki és mi biztosítjuk a föld-levegő védelem felét. Mi adjuk a közép-európai páncélosok 50 százalékát és a harci repülők egyharmadát. A nyugatnémet nagykövet rámutat: Bonn ezen kívül még sok mindennel hozzájárul a NATO erejéhez, matematikailag kevéssé mérhető módokon is. Több mint 800 ezer katona állomásozik Nyugat-Németországban s a nyugatnémet parasztok, illetve földtulajdonosok évi 5 ezer NATO- hadgyakorlatra adják kölcsön* a területüket. Ezen felül a nyugatnémetek évente több mint 100 ezer alacsony repülést is elviselnek. A nagykövet hozzátette: Bonn látja el Nyugat-Berlint, és támogatja a szegényebb déli NATO-tagállamokat is. Végül is mi tartjuk fenn Nyugat-Berlint, ezt a létfontosságú várost a Varsói Szerződés területén. Ezen felül megpróbáljuk kivenni a részünket - Európában mi vagyunk az egyetlenek - a földközi-tengeri tagállamok megsegítéséből, gondolok itt Törökországra, Görögországra, Portugáliára és Spanyolországra. Sok mindent megteszünk tehát, és nem csak pénzt, illetve embert adunk. Hadd tegyem még hozzá, hogy nálunk besorozott katonaság van és félmilliós honvédelmünket a tartalékosok behívására napok alatt egyedül háromtized millióra emelhetjük. Az is fontos, hogy a besorozott katonaság jóval olcsóbb, mint az állandóan fegyverben tartott hivatásos tisztek és közlegények. Mindezek ellenére nemrég két olyan jelentés is napvilágot látott, amely alátámasztja a kitűzött európai hozzájárulás szükségességét a NATO fenntartására. Az egyiket a NATO saját védelmi tervező bizottsága készítette, a másikat a Pentagon a kongresszus számára. Mindkettő szerint az Egyesült Államok jelenleg a nemzeti össztermelésének 6,5 százalékát, mintegy 300 milliárd dollárt költ védelemre. Ebből 160 milliárd dollár megy közvetlenül a NATO-nak. Egyesek szerint Amerikának sokkal többe kerül a Nyugat-Európában állomásoztatott katonai erő, mint amennyibe az ottani kormányoknak kerülne. Nemcsak az a kérdés tehát, hogy ki mit csinál, hanem az is, hogy kinek kifizetődőbb megcsinálni valamit. Nyugat-Európa azonban - és ebbe az NSZK is beleértendő - hisz abban, hogy az Egyesült Államok vezette NATO létfontosságú a kontinens védelméhez. Az ottani kormányokat tehát aggasztja az amerikai elkötelezettség csökkentésének lehetősége, különösen a reykjaviki csúcstalálkozó után. Mint ismeretes, Reagan elnök akkor felajánlotta a szovjeteknek valamennyi ballisztikus rakéta kiküszöbölését. Ez az indítvány érintetlenül hagyta volna a szovjet hagyományos haderőket és annak minden fölényét a NATO-val szemben. Kétfajta kettősség létezik tehát Nyugat-Németországban: a NATO kötelezettség és a Ost-politik közötti ellentétek, valamint a rettegés az amerikai visszavonulástól és az atomfegyverekkel szembeni ellenszenv. Mindez roppant kényes helyzetbe sodorja Kohl kancellárt, akinek ilyen körülmények között is gondoskodnia kell az NSZK biztonságáról Lance-rakétákkal vagy modernebb nukleáris fegyverekkel. +++
1989. március 10., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Azért hívom Önöket, hogy nem dőltem be a mai TV-Hiradónak már az önökről elhangzott provokációnak. Én hiszek maguknak továbbra is, nincs másról van szó, mint hogy valaki ellopopt két Szabad Európa Rádiós űrlapot, aztán csupa provokativ szöveget ráfirkált aztán elküldte Magyarországra.Én továbbira is hiszek Önöknek, sőt jobban.Az biztos, hogy maguknak van igazuk."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Közeledett március 15-e. A kormány, illetve az MSZMP a Múzeumkertben szándékozott nagygyűlést tartani. Erre meghívta a Kisgazdapártot is. Ezzel szemben az ellenzék egységesen a Szabadság téren kívánt megemlékezni a történelmi eseményről. Jelképesen el kívántuk foglalni a televíziót, jelezve ezzel, hogy elégedetlenek vagyunk a TV egyoldalúan, hatalompárti politikai és hírműsoraival. Pártay Tivadar ez utóbbit egyértelműen ellenezte. Sőt, a Múzeumkerti ünnepségen való részvétel mellett foglalt állást."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|