Rendszerváltás és az MTI

	A párt
(Hanák Tibor) München, 1989. április 18. (SZER, Nyitott szemmel) - Az MSZMP legfőbb igyekezete láthatólag arra irányul, hogy elhitesse önmaga nemlétét azt, hogy ő nem is az MSZMP, hanem valami más. Már nem az, ami volt, átalakult, megváltozott, kicserélte önön lényegét. Központi lapjában, vidéki szócsöveiben és a társutas újságokban azt kérdezi az újdonszülteket utánzó érdeklődéssel: - Mit akar a párt? Milyen akar lenni a párt? Milyen rendszert, milyen országot javasol? Ehhez milyen utat, milyen módszereket választ? Az igyekezet és a kérdés első pillantásra furcsának tűnik és fölöslegesnek is, hiszen nem egy új politikai erő fellépéséről van szó, melynek programját országszerte meg kellene ismertetni, be kellene mutatkozni, hanem egy, több mint negyven éve egyeduralkodó pártról, melynek mibenlétét nemcsak a programokból, a hirdetett jelszavakból ismerjük, hanem a történelem változatos szituációiba megmutatott konkrét magatartásokból, milliók által elszenvedett és eltűrt intézkedésekből, a politikai és gazdasági élet mindennapos gyakorlatából, saját életünkből, saját történelmünkből. Mesterkélt dolog azt kérdezni és önáltatást úgy tenni, mintha mindenki oldalát fúrná a kíváncsiság: Jaj, hát mit is akarhat a párt, milyen lesz a párt, mit javasol a párt? Hiszen mindenki nagyon jól tudhatja, mit tartalmaz a marxizmus ideológiája, mi a párt stratégiája, hogy mit adott a párt évtizedeken át a magyarságnak, mit várhatunk a lenini alapokon álló vezetéstől, hogy milyen a kommunizmus jelleme, milyenek a párt szavai és cselekedetei, és azt is, hogy mindennek mi lett az eredménye a magyarság életében. Bárhová nézünk, zsákutcában érezheti magát az ország. Csőd a gazdaságban, válság a társadalomban, talajvesztés a moralitásban. Hát nem mindegy, hogy mit akar ez a párt? Nem látjuk elég világosan azt a katasztrófát, amelyet ez a párt okozott? Az észjárás azonban egyáltalán nem olyan meglepő, mint első pillantásra látszik. Gondoljuk csak meg, mit csinálna az az ember, aki elvesztette hitelét, aki örökké csak hazudozott, belegázolt mások életébe, rabolt, gyilkolt, eljátszotta saját pénzét, eljátszotta mások pénzét, és most annyi baj és tragédia után, azt szeretné, ha bíznának benne. Nyilvánvalóan azt kezdené bizonygatni, hogy mindez a múlté. Most más ember lesz. Ezentúl más csinál és mást akar. Az ő életében is volt egy rossz cimbora, mint Sztálin. Miatta sodródott bele sok minden törvénytelenségbe. De visszatér a becsületes emberek közé, éljen a jobb, éljen mások szabadsága. Bolond az, aki az ilyen embernek hisz. És azok után, ami történt vele, beülteti a gazdaságba, rábízza a pénzét, az egész ügyintézést. Azt is bevallotta a párt, hogy azért beszél változásról, mert válságba került, bajba jutott az ország. A szorult helyzet kényszeríti erre a magatartásra. A Népszabadságban március 11-én közzétett programnyilatkozat világosan leszögezi: - Az MSZMP megkezdte erőinek újjászervezését, közvetlen célja, leküzdeni a válságot. Grósz Károly Kárpátalján szintén azt fejtegette, hogy azért nem halad előre teljes határozottsággal a párt, mert - idézem; "Állandóan szem előtt kell tartani a lakosság teherbíró képességét. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a társadalmi, szociális feszültségek nem csökkentek az elmúlt években". Más szóval, a párt most alkalmazkodik az ideges hangulathoz. Igyekszik a nyilvánvaló bajok közepette megfelelő képet mutatni, nem megterhelni a lakosságot olyan célkitűzésekkel, ideológiával, szavakkal és magatartásmódokkal, melyeket nem viselne el a magyarság és lerázná magáról a kommunistákat, mint kutya az esőt. Ezért a nagy igyekezet másnak látszani, mint eddig. Kedveskedni a népnek a demokráciával, a fellendülés ígéretével, kirakatba tenni a változást, elhitetni, hogy a párt nem olyan, mint régen. Ebben az igyekezetben odáig mentek, hogy már levetkőzték a marxista , ideológiát is, platformszabadságról beszélnek és a központi pártlap vezércikkben fejtegeti április 6-án, hogy elhajlók már pedig nincsenek. Ha pedig nincsenek, ez azt jelenti, hogy nincs is mitől elhajlani, mert a pártnak nincs többé irányvonala, határozott ideológiája, programja. Sőt, valójában nincs többé párt sem. Most ezt akarják velünk elhitetni. A párt a szó eredeti latin jelentése szerint: pars = rész. A párt a társadalomnak mindig csak egy részét, rétegét képviseli. Csoportérdeket akar érvényesíteni, és ennek érdekében tömöríti szervezetbe tagjait. Az antik világban vagy a középkorban is voltak tág értelemben vett pártok. Akkor egyes családok, rendek, törzsek városállamok alkottak érdekszövetkezeteket, törekedtek oligarchiára, igyekeztek megvalósítani a kevesek uralmát. Erről már Aristoteles is beszél Politikájában, szembeállítva az arisztokráciával az oligarchiát. Később a francia forradalom ideje óta a modern értelemben vett pártok szintén a társadalom egy részét foglalják össze, nem csupán családi kapcsolatok alapján, mint még a reneszánsz véres versengéseiben is, hanem szociális és eszmei alapon. Az egyformán gondolkodókat, hasonló érzületű, azonos érdekeket követő, azonos világnézetet, közös ideológiát elfogadók csoportját jelenti a párt. Mára több nyugati ország pártjaiban az ideológia jobbára csak emléket jelent, csupán az eszmei eredetet jelölik meg, a közös hagyomány kölcsönzi az összekötő erőt. Ezzel szemben a magyar kommunista vezetőréteg a másnak látszás igyekezetében azt akarja elhitetni, hogy nem részt képvisel, hanem ő az egész, a totalitás. Benne minden megtalálható. Eddig meggátolta a demokratikus viszonyok kialakulását, most zászlójára tűzte a demokráciát. Tönkretette a magyar gazdasági életet, most meghirdeti a fellendülést. Átgázolt emberek életén, önkényeskedett, erőszakoskodott, most meg első helyen említi, hogy jogállamot akar. Megszüntette a szabad választásokat, most követeli a szabad választásokat. Megsértette az emberi jogokat, követeli az emberi jogokat. Lezüllesztette a közéletet, követeli a tiszta közéletet. Törvénytelenül elítélt embereket, és most ő akar az lenni, aki rehabilitál. Amit a párt állít, a párt tagadja. Amit megtett, nem vállalja. Erkölcstelenek az erkölcsért, hóhér a hóhér ellen, az elnyomók az elnyomás ellen, a bajt okozók a bajok ellen. A párt minden: antidemokrata, demokrata, liberális, szociális, ateista, klerikális, marxista is, nem is, militarista és pacifista, önmaga és önmaga ellentéte. Most megpróbálja ellenfeleitől elvenni a kritika és a becsület fegyverét is. Ő akar lenni saját maga ellenzéke, hogy kifogja a szelet mások vitorláiból és megzavarja a magyar közvéleményt. A párt úgy akarja beállítani, mintha megváltozott volna, holott ezzel süllyedt a legmélyebbre. Köpönyegforgatásával nem azt bizonyítja be, hogy elfogadta a becsületes élet követelményeit, hanem hogy nem ismer erkölcsöket, csak politikai fogásokat a hatalom megtartása érdekében. Moralitása immorális. Hogy az erkölcs, a változás, a hibákkal való leszámolás, a nemzeti egység csupán a taktika eszköze, hogy a rendkívüli helyzet által megkövetelt rendkívüli politika része, sokan nem ismerik fel. Vannak, akik őszintén gondolják a bűnbánatot és a tisztulási folyamatot. És vannak, akik nem értik a magasabb politikát, a múlt megtagadásának szükségességét és ezért hátat fordítanak a pártnak. Egyesek ezért, mások azért lépnek ki belőle. Grósz Károly ungvári beszédében azonban azt is megmondta, hogy a párt részéről átmeneti magatartásról van szó. A bizonytalanságra utalva kijelentette, ez nem tarthat sokáig. És kilátásba helyezte, hogy nemsokára eljön az idő, amikor a kommunista elkötelezettség jelző nélkül is következetes reform magatartást jelent. Hogy jól értsük, hozzáfűzte, hogy nem a szocializmus feladására törekszik a párt. Magyarország jövője a szocializmus - olvassuk a beszámoló elsőoldalas címében. A kialakult rendszer elmélyült megreformálását akarjuk. A leninizmus világosabb kifejezésével szólva: a stratégia megmaradt, a többi taktika. +++ 1989. április 18., kedd
Vissza » A hírhez kapcsolódik »