|
|
|
|
Magyar agrárolló
|
(Zoltán Károly) München, 1989. március 5. (SZER, Földközelben) - A magyar mezőgazdaság zsákutcáját jelzi az agrárolló két, egymástól mind jobban távolodó szára, és a külföldi nyereséges értékesítés egyre csökkenő lehetősége. A kormány ár- és beruházástámogató politikájának összeomlása még kilátástalanabbá teszi a mezőgazdaság, elsősorban a válságba jutott termelőszövetkezeti üzemek helyzetét. A kivezető utat ugyan sokan keresik. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa legutóbbi konferenciájának is ez volt a központi témája. Az elhangzott javaslatok azonban megvalósulásuk esetén is csak hosszú távon hozhatnak javulást. Gyors megoldást, a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének gyors javulását az ország válságba sodort gazdasági helyzetében aligha lehet várni a legésszerűbb javaslattól sem. A körvonalaiban kibontakozó új agrárpolitika gyakorlati megvalósulása - például a föld forgalmi értékének helyreállítása - nyomában új, jövedelmezően gazdálkodó magán, vagy igazi szövetkezeti üzemek kialakulása is csak években számítható folyamat. Az ipari eredetű termelési eszközök magas és kötetlen ára útját állja a termelési költségek hatásos csökkentésének. A belső és a külföldi piac árai pedig ugyancsak kedvezőtlenek, és előnyös változás ezen a téren sem várható. Egyetlen olyan tényező, amelynek módosítása némi javulást ígérhetne mind a termelő, mind a fogyasztó szempontjából, ez a közvetítő kereskedelem minél radikálisabb visszaszorítása, és a mezőgazdaság minél nagyobb részesedése a végtermékek árából. Így próbál segíteni magán a nyugati parasztgazdaságok egy része is. Nehézségeik ugyanis hasonlóak, legalábbis Nyugat-Németországban. A termelés magas színvonalú gépesítettsége - tulajdonképpen túlgépesítettségről beszélhetünk - útját állja a termelési költségek csökkentésének, vagyis a gazdaságok növekvő jövedelmezőségének, Ennek következtében ilyen törekvések figyelhetők meg: A parasztgazdaságok egy része a magántulajdonban lévő gépállományának közös használatával gépkeretet létesít. Mind több kisüzem tulajdonosa igyekszik termékeinek legalább egy részét közvetlenül eladni a fogyasztónak, vagyis osztoznak a közvetítő kereskedelmi nyereségén. A termelő többet kap, a fogyasztó kevesebbet fizet. A gazdálkodók fele azonban emellett még üzemen kívül is vállal rendszeres munkát, vagyis kétlaki életet él. A nem mezőgazdasági eredetű keresetével kiegészíti jövedelmét, sőt az esetek jelentős részében ebből fedezi gazdasága beruházási költségeit, amelyekhez kedvező agrárhitelre is számíthat. Mindemellett a parasztszövetségek arra szorítják tagjaikat, hogy nyers termékek helyett minél jobban feldolgozott árut vigyenek a piacra, és igyekezzenek részesedni a feldolgozott végtermékek árából. Ennek elérésében segíti a gazdákat az összefogás, a szövetkezés, az integráció. Ezek természetesen agrárpolitikai irányelvek, amelyek nem érvényesülnek mindenesetben és nem minden nyugat-európai országban. A végtermékből legáltalánosabban a dán parasztok részesednek a tej- és húsfeldolgozó, valamint értékesítő szövetkezeteiken keresztül. Mi következik ezekből a nagyon általánosan fogalmazott, kiragadott példákból a mai magyar viszonyok között? Magának az alapvető elvnek a minél következetesebb alkalmazása, vagyis a közvetítő kereskedelem radikális átalakítása a termelő kis- és nagyüzemek közvetlen értékesítő szövetkezeteivel. És ami legalább ilyen fontos: a feldolgozó élelmiszeripar és a mezőgazdasági üzemek közötti érdekeltségi rendszer, majd végül a teljes vertikális integráció megvalósítása. Ma már a kormány sem ellenzi ezt a folyamatot, a párt Központi Bizottságának legutóbbi agrárpolitikai tézisei is átvették az ellenzék erre vonatkozó javaslatait. Ha több éves késéssel is, de végül is helyeslik a végtermékhez kapcsolódó, közös érdekeltséggel működő élelmiszerfeldolgozó és kereskedelmi társulásokat. Más szavakkal: elismerik szükségességét, sőt sürgetik a vertikális integráció beindítását. Az ilyen irányú, kezdetben szerződéses viszonyt, majd teljes integrációt teremtő folyamat önmagában még nem vezet a mezőgazdaságban szükségessé vált döntő agrárpolitikai fordulathoz. A végtermékek árából való közvetlen részesedés azonban a termelő üzemek jövedelmező gazdálkodásának és az élelmiszerárak megszilárdításának hatásos útja lehet, amely nem a zsák feneke, hanem a szája felé, kifelé mutat. A kormány sürgős feladata az ilyen irányú fejlődés útját álló törvények, rendeletek hatálytalanítása, és a szakigazgatás bürokratizmusának feloldása. A termelők, a nagy- és kisüzemek vezetőinek, tulajdonosainak határozott, önálló kezdeményezése azonban legalább ennyire fontos tényezője a jó irányú fejlődés felgyorsításának. +++
1989. március 5., vasárnap
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|