|
 |
 |
 |

Az ellenzéki kerekasztal sajtótájékoztatója (1.rész)
|

1989. április 8., szombat - Miközben a Magyar Tudományos Akadémián az MSZMP meghívása nyomán hét politikai, társadalmi szervezet zárt ajtók mögött előkészítő megbeszéléseket folytatott a tervezett nemzeti kerekasztal létrehozásáról, a tanácskozásról távol maradt nyolc független szervezet sajtótájékoztatóra invitálta az újságírókat a Gerbeaud cukrászdába.
A rögtönzött tájékoztatón dr. Kónya Imre, a Független Jogász Fórum képviselője ismertette a magyar és a nemzetközi sajtó megjelent munkatársaival azt a nyilatkozatot, amely az ellenzéki kerekasztal néven tömörült szervezetek állásfoglalását fejtette ki az MSZMP-vel folytatandó tárgyalásokról. A Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája nyilatkozatában leszögezte: az alkotmányosságra való átmenet érdekében kész az MSZMP-vel mint a hatalom tényleges gyakorlójával folytatandó politikai tárgyalásokra. A független szervezetek a párbeszédtől az országot egyre súlyosabb helyzetbe vivő válság felszámolását remélik. Tárgyalási készségük deklarálásával egyetemben a független szervezetek fenntartásaiknak is hangot adtak. Kifogásolták, hogy elmaradt a tervezett tárgyalás megfelelő előkészítése; az MSZMP nem vette figyelembe az ellenzéki kerekasztalnak a megbeszélések feltételeire vonatkozó elképzeléseit. Egyaránt figyelmen kívül hagyta a meghívottak körére, illetve a tárgyalási pozíciók kimunkálására vonatkozó javaslatokat. Mindezek alapján a független szervezetek nem látták biztosítottnak, hogy érdemi párbeszédet folytassanak a szombatra meghirdetett találkozón. Ugyanakkor távolmaradásukat megokolva az ellenzéki kerekasztal résztvevői leszögezték, hogy egy, javaslataikat is mérlegelő, körültekintő egyeztetés után hajlandók érdemi tárgyalásokat kezdeni. Ennek előkészítésére az ellenzéki kerekasztal operatív bizottságot jelöl ki, s a Független Jogász Fórum útján várják az MSZMP Központi Bizottságának válaszát. A független szervezetek képviselői az újságírók kérdéseire válaszolva megerősítették korábbi álláspontjukat, miszerint a tervezett párbeszédnek kétpólusúnak kell lennie. (folyt.köv.)
1989. április 8., szombat 17:50
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|