|
 |
 |
 |

A MISZOT közgyűlése (1. rész)
|

1989. március 6., hétfő - Nem tudott dönteni a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa hétfőn, az építők szakszervezetének székházában megtartott közgyűlésén arról: részt kíván-e venni azon a nemzeti kerekasztal-konferencián, amelynek előkészítéseként az MSZMP párbeszédsorozatot kezdeményezett a különböző politikai, társadalmi szervezetekkel. Már előzetesen eltértek a vélemények abban is, hogy milyen státusszal, mandátummal vehetne részt a MISZOT ebben a megegyezésre törekvő párbeszédben.
A MISZOT és az MSZMP képviselői vasárnap ültek tárgyalóasztalhoz. A megbeszélésről Stumpf István, a MISZOT elnöke tájékoztatta a közgyűlést, amelyen több mint 20 teljes jogú tagszervezet képviseltette magát. Stump István nemcsak a tárgyaláson felvetődött kérdéseket ismertette, hanem azokat a változatokat is, amelyek a MISZOT-státuszról megfogalmazódtak. Ezek egyike, hogy a MISZOT egységesen lép fel azokban a kérdésekben, amelyekben megegyezésre, konszenzusra jutott, más témákban pedig ismerteti a különböző, markáns álláspontokat. A második variáció, hogy az ifjúsági kerekasztalon belüli kis koalíciók kapnak mandátumot a direkt politikai kérdésekben kialakult nézetek képviseletére. Harmadik lehetőségként vetődött fel, hogy a különböző politikai ifjúsági szervezetek azoknak a felnőtt szervezeteknek a delegációiban vesznek részt, amelyekhez a legközelebb áll gondolkodásmódjuk, a többi tagszervezetet pedig nem politikai kérdésekben a MISZOT képviseli. Stumpf István javasolta: a közgyűlés csak a következő tanácskozáson foglaljon állást ebben az ügyben. A vitában több tagszervezet ismertette saját álláspontját, különböző megoldások mellett voksolva, vagy újabbakat javasolva. A FIDESZ azonban vétószinten és határozottan bejelentette: nem ért egyet azzal, hogy a MISZOT, mint ifjúsági fórum részt vegyen ezen a nemzeti kerekasztal konferencián. Ez már most kétségessé teszi, hogy a MISZOT, mint az ifjúság érdekegyeztető fóruma ott legyen a tárgyaló küldöttségek között. A FIDESZ véleménye az volt: a MISZOT nem képviseli a magyar ifjúságot, csak annak egy részét. (folyt.köv.)
1989. március 6., hétfő 17:16
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|