|
|
 |
|
 |
Kimono és autó
|
Tokió, 1989. március 5. vasárnap (MTI-Panoráma)
Minél több az autó, annál kevesebb a kimonó a japán városok,
falvak utcáin. Erőltetettnek tűnhet ez a párhuzam, de mindkettő
tény, még ha talán semmi összefüggés sincs köztük.
A távol-keleti szigetországban a nőknek ma már csak alig 10
százaléka jár ebben a hagyományos népviseletben, az egybeszabott,
szűkre összefogott, bokáig érő ruhában, amelynek az obi - egy 3-4
méter hosszú, 20-25 centiméter széles öv - a legfontosabb, és
sokszor a legdrágább tartozéka. Egy igazán szép, ősi mintás, szőtt
selyem obi többezer dollárba is belekerül. Annyiba, mint egy autó.
Hátul széles, puttony-szerű masniban kötik meg. Hátradőléssel vétek
összegyűrni. Régen ez nem volt gond, mert a nők álltak vagy
térdeltek. Így hát nem esik messze a valóságtól az a magyarázat,
hogy a kimonó viseletnek elsősorban a mai közlekedés nem kedvez. A
japán nőknek pedig ma már a több, mint az egyharmada dolgozik. Járni
- pontosabban tipegni - persze lehet kimonóban, nagyon kecsesen,
kissé befelé fordított lábfejjel, de autót vezetni szinte
lehetetlen.
Márpedig az autó a modern Japán egyik szimbóluma, s bármily
hihetetlenül hangzik, az 51 millió japán gépkocsivezető 35 százaléka
a gyengébb nemhez tartozik. Még meglepőbb, hogy a hatvan millió
japán nő 38 százalékának van jogosítványa. Arányuk tíz év alatt
megkétszereződött; évente 1 millió japán nő teszi le a járművezetési
vizsgát, felerészt 18-19 évesek. Az emancipáció legszembetűnőbb jele
az utakon figyelhető meg. Napközben, amikor a férfiak mind
dolgoznak, a volán mögött több a hölgy, mint a férfi.
A gépkocsi negyed százada kezdte meg káprázatos pályafutását
Japánban. Ma már a háztaartások 70 százalékának van autója, 1964-ben
még csak a 4,4 százalékának volt. A modern életforma a nők életét is
megváltoztatta. Amellet, hogy aktívabbak lettek a közéletben, a
gépkocsivezetés egyre kedveltebb hobbyjukká vált. Ötven millió jármű
fut az utakon, pedig a szigetország lakott területe mindössze akkora
mint a Dunántúl. S bizonyára az elképesztő forgalomnak
tulajdonítható, hogy hétvégén és ünnepnapokon a legritkább esetben
ülnek kocsiba a családok. Inkább sétálnak, elmennek a legközelebbi
szentélybe vagy parkba. Ilyenkor előkerülnek a szekrényből a
szebbnél szebb kimonók is. Kicsit megelevenedik a múlt, a modern
japán nők egy-két napig még eljátsszák hagyományos szerepüket.+++
Trom András (Tokió), MTI-Panoráma
1989. március 5., vasárnap 11:14
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Nagy Tamás 87o-lo6: A tegnap esti TV-müsorral kapcsolatban, a kézlátás témájáról szeretnék Déri Jánossal beszélni.
- 362-551: Miért nem végeznek közvéleménykutatást, hogy kit szeretnénk látni a bemondó mellett, mint vendég. Ipper Pált és Rózsa Péter semmiképpen nem, de dr. Bőzsöny Ferencet, Havas Henriket, Forró Tamást, értelmes embereket szeretnénk látni és hallani. Bár az említett urakat a rádióban hallom nagy szeretettel, de akkor Aigner Szilárd hogyan kerül oda, ő meteorológus. Második észrevételem, nincs a TV-nek pénze, hogy herendi lámpát tegyenek ehelyett a borzalmas fekete lámpa helyett? Osztályon felüli temetésre emlékeztet. Harmadik észrevételem, 1987. Húsvét hétfőjén az Erkel Színházban a TV jelen volt a Placidó Domingó előadásában az Aida felvételén, melyet még ugyanazon a héten le is vetítettek a TV-ben. Lehetne újra látni ezt a szuperelőadást? Vagy Verdi Requiem-jét. Búcsúzóul köszönöm a csodálatos élményt, Puccini Manon Lescaut és a Rosszul őrzött lány vetítését.
- 2o6-897: A Európa zenéjét szeretném hallani."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|