Rendszerváltás és az MTI

	A TOT kongresszus
(Szép Zoltán) München, 1989. február 26. (SZER, Földközelben) - Minden elemében újuljon meg az agrárpolitika. Egyet kivéve: továbbra is a nagyüzemi mezőgazdaságra szabott legyen - tette közhírré hő óhaját Elek János. Hasonlóképpen cselekedett Szabó István politikai bizottsági tag. S mit tett a magyar mezőgazdaság ügyének nagy konferenciája azon kívül, hogy az amúgy is jól ismert végletek itt is a felszínre kerülhettek? Sajnos nem annyit, amennyit tehetett volna. Túl sok ahhoz a tisztázatlanság, s a legilletékesebbnek elfogadott vezetők gondolkodásában az irányváltásra való képtelenség, hogy megnyugtató és kívánatos fordulat történjék. Legkritikusabbá az teszi a helyzetet, hogy az évtizedek alatt mesterségesen összevegyített fogalmak mind jobban megakadályozzák az egy nyelven beszélést. A TOT, az MSZMP, a kormányzat és csatolt szervei, amikor agrárpolitikáról esik szó, formálódik az új döntés, szinte kivétel nélkül téeszekre és állami gazdaságokra gondolnak. Amikor pedig a magyar mezőgazdaságot emlegetik, szinte törvényszerűen folytatódik a, mondat a kistermelőkkel, vagy az ő tevékenységük valamelyik vonatkozásának dícséretével-elmarasztalásával. Egyremegy. A parasztság, mint osztály természetesen szintén már csak ilyen sajátságosan elvont formában létezik. Leggyakoribb előfordulása az úgynevezett két szövetséges osztály megjelölésénél esedékes, amikor név szerint hallani róla. Egyébként a közvetlen termelésben nincs jelen. Legalábbis úgy nincs, mint ahogyan jelen lenni szeretne. De hát hol van a falu? A falu, amelyikből alsó, közép- és nagy népességű település, közigazgatási zóna, csatolt rész, vagy centrum lett a mindinkább elhatalmasodó nagyüzem árnyékában, és sokszor, mint szükséges rosszat kezelték. Nem árt ez utóbbi kérdésnél alaposabban visszaemlékeznünk a falvak erőszakos összetársítására, a falusi iskola körzetesítésre, a tanácsok központba telepítésére - és más, a falu elsorvasztására törekvő intézkedésekre figyelmet szentelni. Miután ez idő szerint a meglévő elejtésével a pártnak újabb szervezeten kellene totális kudarc-sorozatát beismernie, a magyar mezőgazdaság nagyüzemiségéről továbbra is el kell fogadni valahány érintettnek, hogy ez kikezdhetetlen és átértékelhetetlen. A nagyüzem igenis kell a magyarnak. E nélkül a mezőgazdaságunk nem szocialista. Következik ebből tehát, hogy a nagyüzem révén viszont szocialista. Lehetséges netán, hogy itt válik végre konkrétan is megragadhatóvá a szocializmus? A minden állapotában szertefoszló ködképek ezen a területen igen jogosnak bizonyulnak. Szabó István ismeri hozzá a ködlovagokat is. Mielőtt nevét adta mindahhoz, amihez ma már kérve, de kéretlenül is odaértik, komázott velük maga is: kistulajdonosként, gazdálkodóként egyaránt. Most már egy asztalhoz kerültek, s elférnek egymás társaságában, sőt új arcok tűnnek elénk. Iványi Pál központi bizottsági titkár ezen új sorsfordító emberek egyike. Most ő is érti már a mezőgazdaságot - illetve maradjunk fogalom magyarázatunknál: az agrárpolitikát. Alapos előtanulmányozásra van módja. Nagy múltú referensek készítik az előterjesztéseket. Igen sok oldalról vetődött fel a mindmáig leggyengébb lábakon álló érdekképviselet ügye. A TOT főtitkára ezt már az országos konferencia előtt koalíciós jellegűnek képzelte. Az esedékes modell egyelőre az, hogy a téeszek és ÁG-ok egy asztalhoz ülnek a falusi tanácselnökökkel és a kistermelők képviselőivel, hogy a párt és a Hazafias Népfront zászlaja alatt igyekezzenek összeszoktatni a szocialista elhibázottat a szocialista megreformálandóval. Sajnos erről a konferenciáról sem állapítható meg más, minthogy bizony nem csinálta a politikát, hanem szolgálta. Azok politikáját, akiktől eddig is függött. +++ 1989. február 26., vasárnap
Vissza »