Rendszerváltás és az MTI

	Munkás-szolidaritás "89
(Zsillé Zoltán) München, 1989. február 25. (SZER, A munka világa) - A munka világa e heti első adásidejének napján, szombaton ül össze Budapesten a Jurta Színházban az a Munkás-szolidaritás "89 elnevezésű konferencia, melyet 1988 októberében a Fiatal Demokraták Szövetségének - a Fideszből azóta kivált és önállósult - Munkáscsoportja kezdeményezett. A konferencia szervezői azokhoz a dolgozó rétegekhez, munkásokhoz és munkásfiatalokhoz fordulnak, azokat kívánják mozgósítani, akiket az elmúlt mozgalmas időszak a reformokért, a demokráciáért folytatott küzdelem eseményei - úgy tűnhet - a legkevésbé érintettek: a jórészt hallgató többséghez. Egyetérthetünk azonban a szervezőkkel, akik abból indulnak ki, hogy ez hallgatás nem közönyt jelent, hanem azoknak a józanságát, akik a legtöbbet áldozták Magyarországon a demokráciáért és a szabadságért, akik a legtöbbet vesztettek, és akik épp ezért nem elégszenek meg szóbeli eredményekkel, retorikai fordulatokkal, akik nem kérnek az olyan szocialista reformokból melyek a harmadik világ szintjére süllyesztik az országot, nyomorba döntik a lakosságot, miközben a banánköztársaságok naplopó elitjéhez hasonló kiváltságokat tartanak fenn a pártoligarchia számára. A szolidaritási munkáskonferencia, mely a maga nemében az első ilyen jellegű rendezvény Magyarországon, adásunk ismétlésének idején már lezajlott. Az ott történtek részletes ismertetésére természetesen visszatérünk, most egyelőre azt a röplapot olvassuk fel, amely sok tízezer példányban a konferencián való részvételre szólította fel a címzetteket, munkásokat, munkásfiatalokat. - "Hazánkban a hatalom neve 32 év óta Magyar Szocialista Munkáspárt. Nevünket zászlajukra tűzve tették tönkre hazánkat. Ma már mindenki számára világos, hogy az uralmon lévő párt vezetői elszakadtak tőlünk, egyszerű munkásoktól. Akik azt állították, azt állítják: a mi felhatalmazásunkból irányítják az országot - könnyedén, lelkiismeretfurdalás nélkül fecsérelték el munkánk eredményét. Városban, falun, ahol élsz, a gyárban, üzemben, ahol dolgozol, Te is láthatod a rossz politikai vezetés következményeit. Nincs becsülete a munkásnak és nincs értéke az elvégzett munkának. Az életszínvonal egyre süllyed, tisztességes munkával megkeresett bérünk egyre kevesebbet ér. Joggal vetődik fel a kérdés: kié az ország? - a miénk a dolgozóké, vagy a vezetőké és a pártfunkcionáriusoké? Nem várhatjuk senkitől, hogy képviseljen bennünket a hatalommal szemben, nekünk magunknak kell megtennünk azt! Ki képviseljen bennünket? Hozzunk létre független munkás-szakszervezeteket! Kié a gyár? Követeljük a valódi munkásönkormányzatok, munkástanácsok felállítását! Kinek adják el a gyárakat? Követeljük a termelőeszközök, gyárépületek, gépek, anyagok felértékelését, és ennek megfelelő értékű térítésmentes munkásrészvények kibocsátását, hogy valóban tulajdonosai lehessünk gyárainknak, üzemeinknek. A mi zsebünkből húzzák ki a pénzt! Követeljük az átfogó bérreformot, az állami költségvetés felülvizsgálatát. Tudunk-e dolgozni holnap is? Követeljük a munkanélküliek védelmét, a munkanélküliség problémájának megoldását. Politizálhatunk-e félelem nélkül? Követeljük egy valóban demokratikus párttörvény és választójogi törvény mielőbbi megalkotását, hogy - független pártokba tömörülve - mi is kifejezhessük akaratunkat. 1989. február 25-ikén 9 órára a Jurta Színházba, (Népliget), országos munkáskonferenciát hívunk össze. Gyertek s beszéljetek, szerveződjetek! Alakítsatok független munkáscsoportokat! Minden fórumon szervezetten lépjetek fel érdekeitek védelmében! Munkás-szolidaritás. Budapest, 1989 január 12-ikén a Munkás-szolidaritás "89 konferencia szervezői. Levélcím: Vajasné Horváth Ilona, 1171. Budapest, Földeák út 20. Telefon: Bartók Gyula 698-968 - esténként." - A munkáskonferencia napirendjén is szereplő téma az a két törvénytervezet, amelyet a parlament március 8-iki ülésén akarnak keresztülhajszolni és elfogadtatni még ezzel az Országgyűléssel, amely nem a nép képviselete. A sztrájktörvény és a Munka Törvénykönyve módosítása azoknak a törvénytervezeteknek a sorába illeszkedik, amelyek tovább csorbítják a szabadságjogokat olyan területeken, melyeket eddig azért nem szabályozott a diktatúra tilalmaival, mert úgy gondolta, hogy elégséges a rendőrállam fenyegetése, amely elriasztja a polgárokat jogaik gyakorlásától. Forgács Páltól, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete országos választmányi tagjától azt kérdeztem, hogy mi a független szakszervezetek álláspontja ebben a kérdésben, és hogy áll az a küzdelem, amelyet a tervezett törvények elfogadása ellen Ők kezdeményeztek. - A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete már hetekkel ezelőtt kampányt kezdett annak érdekében, hogy a sztrájktörvény és a Munka Törvénykönyve módosításával kapcsolatban együttműködést alakítson ki a többi független demokratikus szakszervezettel, valamint egyéb politikai, társadalmi szervezetekkel. Ez a kezdeményezés végülis nyolc szakszervezet és nyolc társadalmi- politikai szervezet együttműködéséhez vezetett. Hangsúlyoznám, hogy a nyolc szakszervezet közül kettő a SZOT keretén belül működik: egyik TUDOSZ, a másik pedig a Filmművészek és Alkalmazottak Szakszervezete. A politikai-társadalmi szervezetek között pedig lényegében az MSZMP-on kívül szinte Valamennyi irányzat: a Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, szociáldemokraták, kisgazdák egyaránt megtalálhatók. Ez azt jelenti, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső elleni általános társadalmi tiltakozáshoz hasonló, rendkívül széles front alakult ki a tervezett sztrájktörvény elfogadása ellen. Tudni kell, hogy a szokásos módon kívánták ezt a törvénytervezetet keresztülhajszolni a parlamenten: nem volt semmilyen - formális - társadalmi vita sem, hanem egyszerűen az történt, hogy az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal a SZOT elnökségével folytatott tárgyalást, és az ő megállapodásukat tekintették a társadalmi vitának. Az országgyűlési képviselők a törvénytervezetet néhány napja kapták kézhez, anélkül hogy alkalmuk lett volna az ellenvéleményekről bármilyen információt kapniuk. Tehát pontosan az történt, mint az elmúlt években: hogy ilyen alapvetően fontos törvénytervezetet, mint például a sztrájktörvényt, nem a különböző nézetek megismertetése, ütköztetése után terjesztik az Országgyűlés elé -, hanem egyszerűen abból a fikcióból kiindulva, hogy a SZOT elnöksége hivatott képviselője a négy és félmillió szervezett dolgozónak, tehát ha velük megállapodnak, az lényegében a társadalomnak a hozzájárulását illeti. Nekünk sikerült ezzel az akcióval ezt a tervet meghiúsítanunk. Most már a közvélemény részben a sajtón keresztül, részben pedig különböző gyűlések alkalmával megismerkedhetett a mi állásfoglalásunkkal, és így a képviselők egy része is - különösen a független képviselők - kaptak tőlünk olyan információt (sőt első ízben meghívtak a független képviselők tanácskozására is), ahol alkalmunk nyílik arra, hogy ismertessük a mi állásfoglalásunkat a készülő törvénytervezetekkel kapcsolatban. - Arra kérlek, hogy foglald össze a független szakszervezetek álláspontjának lényegét. - A független demokratikus szakszervezetek elsősorban a sztrájktörvénnyel kapcsolatban jelentették be határozott tiltakozásukat. Úgy tekintik, hogy ez a törvénytervezet egyértelműen egy alapvető munkavállalói jognak, a szakszervezeti szabadságjogok egyik legfontosabbikának a korlátozását célozza. Köztudott ma már, hogy a szakszervezeti szabadságjogok viszont az egyetemes emberi jogok részét képezik. Tehát lényegében itt az alapvető emberi jognak a korlátozásáról van szó. Ez a törvénytervezet ugyan a módosított formájában bizonyos engedményeket már tartalmaz, (különösen egy alternatív lehetőséget a szolidaritási sztrájkra), de változatlanul a törvénytervezet tiltaná a dolgozók gazdasági, szociális követeléseiért történő sztrájkot, amennyiben az nem a munkaviszonnyal közvetlenül van kapcsolatban. Ez gyakorlatban azt jelenti például, hogy a sztrájktörvény lehetővé tesz egy munkahelyen belüli ötszázalékos béremelésért folytatott sztrájkot, de megtiltja a sztrájknak minden formáját, ha a kormány 20 százalékos, vagy ennél nagyobb áremeléseket rendel el. Tehát lényegében illuzórikussá válnának azok az eredmények, amelyeket a munkahelyen belül el lehet érni, ha ugyanakkor a kormány gazdaságpolitikájával, szociális politikájával szemben a sztrájk tilos. Itt föl kell hívnunk a figyelmet arra, hogy amire a törvénytervezet hivatkozik, (hogy bizonyos nemzetközi tapasztalatok a sztrájkjog korlátozását lehetővé teszik); valóban vannak ilyen törvények, de a parlament elé kerülő törvénytervezet az egyértelműen a negatív rendezési elveket próbálta összegyűjteni, és végül egy egyértelműen restriktív tervezet, alapvető jogokat sértő tervezet kerül az Országgyűlés elé. Na most külön hangsúlyozni kell, hogy ez a törvénytervezet lényegében megcáfolja a kormánynak és a párt vezetőinek azokat a gyakran hangoztatott szándékait, amelyek a társadalmi kiegyezés, a konszenzus, a megállapodásoknak a szükségességét hangsúlyozzák. Ez a törvénytervezet egyértelműen konfrontációs jellegű. Jelenleg Magyarországon nincs semmi olyan jogszabály, amely tiltaná a sztrájkot. Ezzel szemben - azáltal, hogy Magyarország csatlakozott a 87-ik számú nemzetközi munkaügyi egyezményhez - lényegében a sztrájkjog pillanatnyilag nem korlátozott Magyarországon. Ez a mostani törvénytervezet lenne az első. A Lengyelországban 1982-ben bevezetett sztrájk-korlátozás, - tiltás mellett -, 7 évvel a sztrájkot tiltó, korlátozó rendeletek után -, ma Lengyelországban több sztrájk van talán, mint régebben. Lengyelország gazdasági helyzete csak romlott, és végül a kormány - mint köztudott - most kényszerül, hogy megegyezzen a Szolidaritással, és fölfüggessze azokat a jogszabályokat, amelyek a Szolidaritás működését és a sztrájkoknak a törvényes tiltását eredményezték. Nagyon lényeges szempont, (ami, itt a mi számunkra különösen elgondolkodtató), hogy ennek az egész sztrájktörvénynek a parlament elé vitele, nemcsak a társadalom teljes kizárásával történt volna, ha mi időben nem emelünk szót, hanem tulajdonképpen egy ilyen visszarendeződési tendenciának a részét képezheti. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a különböző munkabeszüntetések, sztrájkok zöme a mostani készülő törvénytervezet fogalmai szerint tilos lennel - Ma a kormány abból a feltevésből indul ki, hogy a sztrájk veszélyezteti a társadalom normális működését -, tehát mintegy egyenlőségjelet tesznek a sztrájk és a társadalmi robbanás között. Ezt lényegében a SZOT is elfogadja. Így van-e ez? - A sztrájk, az a munkavállalók tiltakozásának egy fegyelmezett, szinte mondhatnám: méltóságteljes formája. A sztrájk nem azonos sem a rombolással, sem az anarchiával, hanem éppen ellenkezőleg: a sztrájknak a tiltása vezethet az indulatok elszabadulásához, és olyan eseményekhez, amelyeket a kormány is, a társadalom is el szeretne kerülni. A legfőbb hibája a jogkorlátozás mellett az egész sztrájktörvénynek, hogy nem azzal törődik, és nem azt célozza, hogy megelőzze a sztrájkokat - (tehát egy olyan mechanizmust hozzon létre, amely tárgyalásos úton, konfrontáció nélkül tudja a feszültségeket rendezni), hanem egyértelműen a tiltáshoz, a szankciókhoz fordul. - A TDDSZ felhívást bocsátott ki a készülő sztrájktörvénnyel kapcsolatban. Hogyan fogjátok fel ti a munkavállalóknak ezt a klasszikus harci eszközét? - A mi felhívásunk lényege a sztrájk szükségtelenné tételében, nem a lehetetlenné tételében foglalja össze állásfoglalásunkat. Nem azért ellenezzük a törvénytervezetet, mert minden áron sztrájkolni szeretnénk - ellenkezőleg! Tudjuk, hogy tiltásokkal nem lehet megelőzni a sztrájkokat. Ez csak a vadsztrájkok elszaporodásához, az elkeseredés, a kiszolgáltatottság érzésének növekedéséhez, az indulatok elszabadulásához -, és így a mindannyiunk által elkerülendőnek tartott robbanásveszélynek fokozásához vezethet. Meggyőződésünk, hogy a sztrájkjog korlátozása csak akadályozza a megegyezéses politika feltétételeinek kialakulását, és alapvetően ellentétes a kormány, a párt által annyiszor hangoztatott demokratizálási folyamattal. Ezért javasoljuk a sztrájkok megelőzésének egy kompromisszumos módját: azt, hogy együtt dolgozzuk ki az egyenrangú gazdasági partnerek megegyezésein alapuló politikai, jogi, intézményi feltételeket. Hangsúlyoznunk kell, hogy a jelenlegi formájában ez a sztrájktörvény nemcsak súlyosan érinti a munkavállalók, a dolgozók egyik alapvető jogát: azt a jogot, amelyért elődeink, a Szabad Szakszervezetek évtizedekig folytattak áldozatos harcot -, hanem egyben ellentétes azokkal a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal is, amelyeket Magyarország éppen nemzetközi munkaügyi egyezményekben, (bár a nyilvánosság kizárásával történt 1957-ben) mégis a restauráció során az Elnöki Tanács által ratifikált. Ennek súlyos nemzetközi következményei lehetnek. Itt kell megemlítenem, hogy a velünk baráti kapcsolatban lévő nyugat- európai, észak-amerikai szakszervezetek egész sora biztosított bennünket már szolidaritásáról a sztrájktörvény elleni akciónkban. A Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége, a Munka Világszövetsége üzenetben közölte velünk, hogy a legmesszebbmenőén támogatja azokat a törekvéseket, amely a szakszervezeti szabadságjogok korlátozása ellen, a sztrájkjognak a tiltása vagy korlátozása ellen irányulnak. Éppen ma kaptunk táviratot a lengyel Szolidaritástól. A lengyel Szolidaritás is kifejezésre juttatja, hogy teljes egészében osztja a mi nézeteinket és velünk szolidáris -, ahogy mi is szolidárisak voltunk velük mindig a törvényes elismertetésükért, a jogos követeléseikért folytatott harcukban. Tehát van ennek a kérdésnek egy nemzetközi dimenziója is. Nem fölmérhető, hogy milyen károk érhetnék Magyarországot, ha a külföldi szakszervezetek szembefordulnának a törvény keresztülhajszolása után nemzetközi fórumokon a magyar állásponttal. Máris történt ilyen érdeklődés, és tudom azt, hogy a nagy befolyású külföldi szakszervezetek, amelyek rokonszenvvel kísérik a magyar reformfolyamatokat, (különösen nagy rokonszenvvel kísérték a független demokratikus szakszervezetek megalakulását hazánkban), most ha ilyen egyértelműen antiszociális, szakszervezet-ellenes és munkavállaló-ellenes törvény megszületne, nagyon könnyen változtathatnának pozitív álláspontjukon, amelyet eddig a magyarországi fejleményekkel kapcsolatban nemegyszer kifejezésre juttattak. Tehát ezt a szempontot is figyelembe kellene venni a pártnak és a kormánynak akkor, amikor egy ilyen törvénytervezetet akar a parlamenttel elfogadtatni. Szinte azt mondhatnám, hogy ha ez a törvénytervezet a parlament legközelebbi ülésén elfogadásra kerül -, ez ugyanolyan katasztrofális következményekkel járhatna a magyar szakszervezeti mozgalomra, a valódi munkásmozgalomra, mint amilyen katasztrófát jelentett Bős-Nagymaros az egész magyar társadalomra, a magyar gazdasági életre. Ezért tartjuk rendkívül fontosnak, hogy a közvéleményt tájékoztassuk, a rendelkezésünkre álló eszközökkel eljussunk azokhoz az országgyűlési képviselőkhöz, akik valóban szívükön viselik azt, hogy Magyarország jogállammá váljon, azokat, akik hajlandóak arra, hogy mérlegeljék az ellenvéleményeket, mielőtt döntenek és állást foglalnak ilyen alapvető, fontos kérdésben. - Köszönöm Forgács Pál beszámolóját a sztrájktörvény ellen folytatott küzdelem történetéről, és jelenlegi állásáról. A mozgalom további fejleményeiről következő adásainkban részletesen beszámolunk -, remélve, hogy a közvélemény mozgósításához - ennyiben - mi is hozzájárulhatunk. +++ 1989. február 25., szombat
Vissza » A hírhez kapcsolódik »