Rendszerváltás és az MTI

	Kerekasztal a KB-ülésről
(Vadász János) München, 1989. február 16. (SZER, Szerkesztők fóruma) - Kedves hallgatóim! Az elmúlt két hét során két ízben is beszélgetést szenteltünk azoknak az előzményeknek, amelyek nyomán a múlt hét végén rendkívüli ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága. Az e heti Szerkesztők fórumán új résztvevőkkel tulajdonképpen ezt a beszélgetést folytatjuk, de immár az ülés kimenetelének ismeretében. Illetve, egészen pontosan a kimenetelt sem ismerjük, mivel a magyarországi hírközlő szervek csak egyetlen beszédet közöltek a záróközleményen kívül: a pártfőtitkár, Grósz Károly beszédét. A két résztvevő Londonból Krassó György politológus, a Magyar Október Tájékoztató Szolgálat vezetője, itt a müncheni stúdióban pedig Kasza László kollégám vesz részt a beszélgetésben. Mit lehet mondani erről az ülésről? Szemmel látható, hogy a nyílt szakadást egyelőre elkerülték, személyi változásokra egyelőre nem került sor. Ennek az ára egy kompromisszum, amelyet a kiadott közlemény tükröz. - Mielőtt a részleteibe belemegyünk, szeretnék tőletek két rövid benyomást hallani, két rövid véleményt. Tehát szerintetek hogyan került ki a pártvezetés ebből a próbából, megerősödve vagy meggyöngülve? Krassó György. - Én úgy gondolom, hogy Grósz Károly megerősödve került ki ebből az értekezletből. A megelőző két hét során meglehetősen bizonytalan volt, hogy a párt két szárnya közül melyik az erősebb. Ha az ember a budapesti tömegtájékoztatást figyelte, akkor szinte csak a reformista nézeteket hallotta. Úgy tűnik, hogy Grósz Károly viszont a párton belül kapott nagyon erős támogatást, és végül a Központi Bizottság határozata, állásfoglalása a kiadott kommüniké azt ajánlást tükrözi többé-kevésbé, amit Grósz Károly előadói beszédében előterjesztett. - Kasza László! - Az én véleményem szerint nem Grósz Károly került ki megerősödve ebből a vitából, hanem Pozsgay Imre. Az az érzésem, hogy bár teljesen igaza van Krassó Györgynek, hogy a kiadott nyilatkozat tulajdonképpen egy régi sztálinista, kádárista formulát tett a magáévá 1956-ot illetően, de ugyanakkor nem került sor arra, amire sokan gondoltak, hogy egyszerűen csak megbélyegzik Pozsgayt, és nem kerül sor arra, hogy - ahogy ilyen szépen mondani szokták - politikailag támogassák. Úgyhogy nekem az az érzésem, hogy egy nagy békát nyelt le a párt vezetősége és a Központi Bizottság. - Én valahogy azt érzem fontosnak, hogy Grósz az ülés előtt, - illetve abban az interjúban, ami az ülést kiváltotta - nagyon nyomatékosan hangoztatta, hogy itt most tiszta vizet kell önteni a pohárba, hogy dönteni kell személyi kérdésekben is, és én úgy érzem valahogy, hogy ennek a puszta elmaradása ez nem az ő tekintélyét erősíti. Amint már utaltál rá, az 56-os magyar forradalom újra-, illetve - mondhatni - visszaértékelését illeti, ez a formula mit mond számotokra ma? Krassó György. - Egy pillanatra visszautalnék az előző kérdésre, ez összefügg az 56-os értékeléssel is. Te azt mondod, azért látod úgy, hogy Grósz Károly nem erősödött most meg, hiszen nem került sor személyi változásra, legalábbis Pozsgay maradt a pártvezetésben. De gondoljunk arra, hogy amikor Pozsgay Imre január 28-ikán ezt a bejelentést tette az albizottság jelentéséről, akkor ez többé- kevésbé felfogható volt egy konzervatív irányvonal elleni támadásnak is, tehát még az a lehetőség is fennállott, hogy Grósz Károly kerül ki a főtitkári székből. Úgyhogy legalábbis annyival kiegészíteném, amit mondasz: igaz, hogy Pozsgay Imre maradt, de maradt Grósz Károly is. A kérdésedre visszatérve, erről gondolom, igen sok szó esett az elmúlt két hétben. 1956 értékelése nagyon nagy elégtétel azoknak az ezreknek, tízezreknek vagy millióknak, akik 1956 után börtönbe kerültek, vagy más módon a legsúlyosabb represszói hatásait érezték egészen mostanáig. Maga az a tény, hogy a párt képtelen volt újraértékelni ezt a kérdést, jóllehet ez nem állt szándékában, ez kétségtelenül a társadalom óriási nyomásának az eredménye. Grósz Károly éppen itt Londonban jelentette ki két héttel főtitkárrá választása előtt, május 6-ikán, hogy a párt nem fogja 1956-ot átértékelni. - De hát nem arról van szó, hogy tulajdonképpen mégis visszaértékelték, illetve visszatértek a kádári formulához? - Visszatértek a kádári, decemberi formulához, ez azonban nem azonos a 30 éven keresztül alkalmazott kádári formulával. Itt azért magába a kommünikébe belekerült, s úgy tűnik Grósz Károly akarata ellenére, hogy valóságos népfelkelésre került sor. Érdemes azért megfigyelni, hogy Grósz Károly sem az előadói beszédében, sem pedig a tévének, rádiónak adott nyilatkozatában a népfelkelés szót nem használja. Úgy tűnik, magában a Központi Bizottságban is nagy vita lehetett erről. Tudniillik az első nap után egy nyilatkozat elhangzott a Magyar Televízió kettes programjában, mégpedig Horn Gyula KB-tag, külügyminisztériumi államtitkártól, aki a történelmi albizottság tagja, és közismert, hogy a reformok híve. Idézem: Azért, hogy a történelmi albizottság úgy értékeli 1956-ot, hogy felkeléssel kezdődött, de ellenforradalommá fajult - vagyis nem a népfelkelés szót használta -, az első nap után még ez nem dőlt el, meddig megy el a Központi Bizottság az események átértékelésében. - Mindenesetre, ahogy a Társadalmi Szemlében megjelent ez a tanulmánya ennek az albizottságnak, az egyik fejezete ezt a címet viseli: Az 1956 októberi népfelkelés. Ami mégis ezt tekinti meghatározónak. - Úgy tűnik, hogy az első napon talán népiképp visszavonult, hát visszavonultak azok, akik a népfelkelés kifejezést képviselték, de azután mégis ez elfogadódott. Mielőtt ebben az egészben továbbmennék, annyit meg szeretnék mondani, én úgy érzem, én igazán érdekelt vagyok - és hogy mondjam -, talán az egész életem összeforrott 1956-tal, mégis most úgy érzem, hogy a magyar lakosságnak talán másodlagos kérdés az, hogy most népfelkelés szót vagy felkelés szót használnak, talán még az is, hogy ellenforradalmat. Nemcsak a napi gondok miatt, hanem azért is, mert meglehetősen élesnek tűnt, egy inkább csak egy harci telep a reformok kiverése a konzervatív erők számára. Ez egy olyan harci terep minthogy most eléggé hasonló a helyzet 56-hoz, megint vannak reformisták a pártban, megint vannak konzervatívok, hogy ennek értékelése ez napi egy politikai kérdés. - Most Kasza László szeretne még ehhez hozzászólni. - Nekem az az érzésem, Krassó György, egy kicsit most fonákul hangzik, hogy - én, aki nem voltam börtönben az 56-os események miatt - én tulajdonítok itt ennek látszólag ennek a szóhasználatnak nagyobb jelentőséget, de azért ne felejtsük el, hogy 1956 értékelése az ennek a rendszernek, amely leverte a forradalmat, alfája és ómegája. Nos, ha ők elszánják magukat arra, lehet ilyen meggondolásuk, amit te említettél, hogy napi politikát csinálnak belőle, esetleg figyelmet elterelnek, vagy amit akarsz. A lényegét ennek én mégis csak nagyon fontosnak tartom: van a pártnak egy párttörténészekből álló bizottsága, amely megállapította azt, hogy népfelkelés volt. Ezt nem kell tovább ragozni. Tény az, hogy ebben a nyilatkozatban, mint a Társadalmi Szemle különszámában közzétett, és amelyet a Kossuth Rádió kedden, szerdán részben ismertetett, abban ez van, hogy népfelkelés. Ami azt is jelenti, hogy a saját történelmi bizottság vagy történész bizottságnak a véleményét a párt megint egyszer semmibe vette, mert hiszen a Központi Bizottság nyilatkozatában megint más van. - Maga Grósz beszélt arról, ami rendkívül furcsán hangzik, hogy egyrészt van a tudományos vélemény, illetve feltételezhetően a tudományos igazság, ez egy dolog, és más dolog a politikai értékelés, ami valahogy azt intrikálja számomra, hogy a politikai értékelés teljesen eltérhet a tudományos lényegtől. - Most ez történt. - Na de most térjünk rá valóban a mai dolgokra, ahogy Krassó György indítványozta, és egyúttal erre a Grósz-beszédre. A nevezetes pártülésen egy nagyon feltűnő kirohanást ölel fel ez a beszéd a magyarországi tájékoztató szervek, a sajtó, rádió, televízió ellen. Majd - mondhatni - majdnem általános jellegű ez a támadás, és nagyon feltűnő azon reformretorika után, amit olyan hosszú ideig lehetett a pártvezetőktől hallani, nevezetesen Grósz Károlytól is. Mi erről a véleményetek? Mi motiválta ezt a kirohanást? Krassó György. - Én azt gondolom, hogy ez egy tényleg nagyon erős és szinte váratlan erősségű kirohanás, amit meg is ismételt Grósz Károly a televíziónak és a rádiónak adott interjújában, és ami nem szerepel a Központi Bizottság által kiadott közleményben. Ez a párton belüli hatalmi harcoknak a tükröződése. A tájékoztatásban nagyon erősek a reformok hívei. Ez Grósz Károlynál úgy jelenik meg, hogy idézem: Ugyanakkor mindezt nem volt képes ellensúlyozni a tömegtájékoztatási eszközökben dolgozó, kis létszámú, de hangadó csoportoknak a párt és a kormány politikája elleni fellépését. Nehogy esetleg valaki félreértse, és úgy gondolja, itt valamiféle ellenzéki elemek beépüléséről van szó, rögtön utána rátér arra, hogy a Magyar Nemzetben például valótlanságokat kürtölnek szét. Én ezt úgy értékelem, mintegy Pozsgay Imre személye, és a Pozsgay Imre által képviselt reformpolitika elleni egyenes támadást. - Kasza László! - Én ezt pontosan úgy gondolom, ahogy Krassó György megfogalmazta, talán még hozzátenném azt, hogy én teljesen ijesztőnek tartom a főtitkár ilyen - majdnem azt mondanám - ellenőrzés nélküli kirohanását, amire csak azért nem lehet mondani, hogy minden kontrolitól mentes, hiszen elhangzása után két nappal a Népszabadságban közzétették a beszédet, s lett volna idejük, lehetőségük arra, hogy kijavítsák, tehát itt nem véletlenről van szó, hanem ő valóban azt akarta mondani, amit mondott, és ez nagyon-nagyon szomorú fényt vet Grósz Károly felfogására a sajtószabadságról, arról, hogy mi a sajtónak a feladata, hiszen nem kevesebbet mond, mint annyit, hogy mi, a párt pénzeljük a sajtót, mi fizetjük őket, és még veszik maguknak azt a szemtelenséget, hogy bennünket bírálnak. Most nem akarom itt elvire vinni a kérdést, mert hiszen ismeri mindenki ennek a fonákságát, talán csak azt lehetne felvetni, hogy ugyan vajon ki államosította le ezt az egész sajtót, hogy a pártnak kell fizetni. Hadd ne térjünk ki arra, mit jelent az, hogy a pártnak kell fizetni, itt ezt nem valahogy a magyar nép fizeti, a párt pénze is valamilyen termelésből jön ki. - Idézem (...), de hallgatóink figyelméhez jellemző ez a rész a beszédben. Amit különösen nehezményez a pártfőtitkár, azt mondja: Állami irányítás alatt álló, állami költségvetésből működtetett tömegtájékoztatási intézmények műsoraiban, írásaiban hangulatkeltés folyik a politikai kormányzatuk törekvése ellen". És ennek kapcsán később azt mondja, hogy ami - úgymond - eltűrhető a független sajtótól, az elfogadhatatlan a párt és az állam által fenntartott hivatalos tájékoztatási eszközökre. - Egyébként ez a beszéd felölel egy kirohanást az ellenzéki szervezetekkel szemben is. Ott is megjelöl, de nem nevez meg egy egy szélsőséges szárnyat, amely uszít és a stabilizálódás ellen lép fel, illetve destabilizáló tényezőként lép fel. - Érdekes lenne tudni, hogy kire gondolt pontosan, melyik szervezetre gondolt pontosan Grósz Károly. Itt csak egy világos, hogy egyre nem gondolt, az Új Márciusi Frontra, hiszen ezeket pozitív példaként említette, hogy az ő javaslatuk alapján együtt lehet dolgozni a független szervezeteknek a kormánnyal. - A kirohanást - ahogy mondod - megint hozzákapcsolnám ahhoz, amit a sajtóról mondtunk, hogy teljesen ijesztő a főtitkár véleménye, ijesztő fényt vet a párt, a főtitkár véleménye, és ezúttal a társadalmi pluralizmusról, a többpártrendszerről alkotott elképzelései• - Erre szeretném, ha rátérnénk. Tudniillik itt Grósz a beszédében - és ez egyébként így nem jelenik meg, ilyen konkrétan a kommünikében, a záróközleményben - felsorolta azokat a feltételeket, amelyek szerinte szükségesek ahhoz, hogy többpártrendszer egyáltalán formát öltsön, és az MSZMP-től eltérő pártok legálisan működjenek. A következőket mondja, mint feltételt: először is mindennek fokozatosan, lassan, megszabott keretek szerint kell megvalósulnia egy átmeneti időszakban - nem mondja meg pontosan, hogy mik ezek a keretek, és az időhatárokat sem szabja meg. Továbbá ezeknek a pártoknak el kell fogadniuk a szocializmust - így közelebbi részletezés nélkül -, el kell fogadniuk az ország védelmi kötelezettségeit, vagyis a varsói paktumban való részvételét, továbbá egyik párt sem törekedhet arra, hogy a válságot elmélyítse, és mindegyiknek törekednie kell arra, hogy a politikai stabilizálódás fönnmaradjon. (folyt.) 1989. február 16., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	Kerekasztal a KB-ülésről - 1. folyt.
- Hogy lehet ezt összeegyeztethetni egy szabadon, normálisan funkcionáló többpártrendszerrel, vagy egyáltalán lehet-e? Krassó György! - A kérdésed is egy kicsit magában foglalja a választ, de ettől függetlenül nyugodtan megmondhatjuk, hogy nem lehet összeegyeztetni. Egyáltalában a párt mai politikai célkitűzései nagyon kérdéses, hogy a gyakorlatban hogyan valósulhatnak meg. Grósz Károly soha nem titkolta, hogy ő politikai reformokat igen lassan akarna csak bevezetni, vagy egyáltalában nem, és hogy valójában a gazdasági reformok, annak is csak egy bizonyos fajtája az ő területe. Még visszatérve - de idetartozik az előző kérdéshez -, hogy ezenfajta megfogalmazás, amit Grósz Károly alkalmazott: a mélyülő válság okai visszavezethetők az ellenzéki alternatív szervezetek szélsőséges elemeinek uszító magatartására is, ez valóban egy ijesztő visszatérés a korábbi, az elmúlt 30 évet jellemző, de az elmúlt 10 évet különösen jellemző megfogalmazásokhoz. Ez többek közt arra is utal, hogy Grósz Károly némi taktikázás után visszatért az ellenzék, vagyis a párt konzervatív elemei vezérének a szerepébe. Ez a szerep amúgy is üres volt, hiszen két személy lehetett volna várományosa, maga Grósz Károly és Berecz. Minthogy Berecz János ügyesen áttáncolt néhány hete Pozsgay táborába, a kor táborába, a párt konzervatív szárnya, amely valószínűleg túlsúlyban van, vezér nélkül maradt, pedig ők juttatták hatalomra Grósz Károlyt. Visszatérve a párt, a többpártrendszer feltételeire. Itt az egész párt - és itt én beleértem a reformista szárnyat is - nehéz helyzetben van. A pártot mind a két szárny - az én véleményem szerint - megmenteni akarja Pozsgay Imre is, nemcsak Grósz Károly. A taktika itt különböző. Grósz Károly úgy gondolja, hogyha a reformokat tovább viszik, akkor a párt szétesik, elolvad, egy szabad választásban nem tud párttöbbséget szerezni. Ezt többé- kevésbé látja Pozsgay Imre is, de ő meg úgy gondolja, hogy a pártot meg kell újítani, és egy új, reformokban gondolkodó párt, ha nem is az abszolút többséget, de legalábbis egy kormányképes többséget meg tud szerezni. Pozsgay Imre is tudja, hogy ez kérdéses. Ezért én most nem akarok nagyon sokáig beszélni, de ha még kapnék erről szót, néhány gondolatot ismertetnék Pozsgay Imrének egy nagyon érdekes interjújából, amit tegnapelőtt adott a BBC-nek, és ahol kitér az általa elképzelt politikai rendszerre és az 1990-es választásokra. - Egészen röviden, de valóban csak egy-két mondatban, mert az időnk nem sok és szeretném, ha Kasza Lászlónak is alkalma lenne erről véleményt kifejteni, úgyhogy egy-két mondatban utalj rái - Pozsgay Imre úgy gondolja, minthogy 40 éven keresztül egy monolitikus és monopolisztikus hatalomgyakorlás folyt, ezért Magyarországon nem jöttek létre, nem jöhettek létre olyan szerveződések, amelyek kormányképes erőt képeznének. Ezért ő úgy látja, hogy az 1990-es választások nem lehetnek szabad választások. Szórói-szóra idézem, nehogy úgy nézzen ki, hogy én magyarázok bele valamit. Azt mondja: Ebből a helyzetből egy szabad választásos rendszerben csak káosz lehetne. Ezért itt azt hiszem, egy kiegyezéses mandátumot felosztó választást kell 90-re előkészíteni vagy egy kétkamarás rendszert, amelyikben a második kamara garantálja az MSZMP felügyeletét a folyamatok fölött, hogy 1995-re majd kialakuljanak a feltételek stb. - Igen. - Úgyhogy mind a ketten az MSZMP hegemóniáját tűzik ki célul a jövőben is. - Kasza Lászlói - Nekem egy pillanatig kétségem nincsen afelől, hogy Pozsgay kommunista, persze, hogy az. És mint kommunista, persze, hogy az a célja, hogy a pártjának olyan erőt biztosítson, amilyet csak lehet. És ez a párt, ez a párthoz való tartozás persze, hogy nem maradt nyomtalanul Pozsgayn sem, de én még ennek ellenére is egy más kommunistát, egy olyan kommunistát látok benne, akivel demokratikus viszonyok között szót lehet érteni, ha kilátásba helyezte azt - ahogy Krassó György idézte - 90-ben nem, de 95-ben lehetnek demokratikus választások Magyarországon valódi többpártrendszerrel. Ezt én nem hiszem, hogy valamikor is például egy Grósz Károlyból ki lehetne húzni egy ilyen ígéretet, pláne elkötelező erővel. Azért én még hozzámondanék az alapkérdéshez valamit, ami engem Grósz Károly nyilatkozatában a legjobban megijesztett tulajdonképpen. Ugye ő a többpártrendszerre való áttérésnél azt mondta, hogy mi ne a többpártrendszer ellen lépjünk fel, hanem olyan viszonyokat teremthessünk, hogy befolyásolható a többpártrendszer kialakulásának folyamata, és minekünk ezt kell tennünk - valami ilyesmit mondott. Tehát őneki az a feladata - hogy mint mondta -, befolyásolni kell a többpártrendszer kialakulását. Önkéntelenül az ember ezekre a bizonyos kék cédulákra gondol ebben az esetben. Ez az egyik. A másik pedig, én egyszerűen nyelvtanilag nem értek, talán segíthetnétek nekem lefordítani Grósz Károly gondolatát. Ugye azt mondja, hogy mi lehet a megegyezés alapja. Először: a szocializmusnak, mint történelmi alternatívának az elfogadása. Huszonkilencszer elolvastam ezt a mondatot, és nem értettem meg. Ugyanis ha ez azt jelenti, hogy választás két dolog között, ha azt javasolja ezzel, amit a mondat tulajdonképpen jelent, hogy a választási lehetőségek közül az egyik a szocializmus, akkor ezt én teljesen elfogadhatónak tartom. De hogyha másképp gondolja - és nem tudom, hogy lehet gondolni, talán úgy, hogy már így fogadtuk el -, hogy ez szocializmus lesz, ezen nem lehet vitatkozni, akkor persze elfogadhatatlan a feltétel. - Igen, ezen nincs megjelölve, hogy mi a szocializmus, illetve mi az, amin állítólag nem lehet vitatkozni. - Ezért nem értem a mondatot. - Illetve a veszélyes itt szerintem az, hogy itt egy szabad interpretálásra nyílik lehetőség, és ennek a monopóliumát a jelek szerint az MSZMP fenn kívánja magának tartani. - Attól félek, hogy Grósz Károly vagy rosszul használta az alternatíva szót, vagy pedig észjárásában az a gyakorlat kerekedett felül, hogy a választást úgy értette, itt van ez az adott egy, ebből választhattok. - Gondolom, hogy Grósz Károly valóban rosszul fejezte ki magát. Ő azt mondta, vagy azt akarta mondani, hogy a szocializmust el kell fogadnia minden pártnak. De milyen szocializmust? Nyilván Grósz Károly a saját maga által értelmezett változatra gondol. Mármost Pozsgay Imre szintén beszél erről, és úgy tűnik, hogy itt kirajzolódik a különbség a két elgondolás között. Pozsgay nagyon határozottan kijelenti, hogy őszerinte a szocializmust a magyar nép nem politikai deklarációban képzeli el, és az alkotmányt sem így kell megfogalmazni, hanem a szocialista, az emberi jogok megvalósulásában kell megtestesülnie. Egy szocializmus-képet nyugodtan elfogadhat bárki. - Én még egész röviden kitérnék arra, amit Grósz arról mondott, hogy ebben a rendszerben, ebben a szoc. plurban egyetlen párt sem törekedhet a válság elmélyítésére, és mindegyiknek a stabilitás megőrzését kell célul kitűznie. A nyugati demokráciákban is éppen azt látjuk, hogy az egymással versengő pártok állandóan ezzel vádolják egymást a legkülönbözőbb országokban, hogy igenis kell, mélyítik a krízist és felborítják a stabilitást, hatalomra törnek. - Az egyik el akarja a másiktól venni a hatalmat, legalábbis a következő választási periódusig vagy bizonyos időtartamig, amíg a mandátum szól. Ez teljesen természetes. - Hogy értelmezzem a közbevetésemet: ugye Grósz Károly ezt szemére vetette az alternatív csoportoknak, hogy hatalomra törnek? - Meg kell mondani, hogy Pozsgay Imre is hangsúlyozza azt a (...) szükségességét - többek közt ezzel indokolja ezt a listás rendszert, amit javasolt az 1990-es választásokra. És számomra egy kicsit groteszknek tűnik, hogy jóllehet valóban nem lenne Magyarországon jó most egy 1956 őszéhez hasonló állapot, de azért pont az az ember, aki. az 1956 némi átértékelését - mert az előbb nem mondtam, hogy azért a népfelkelés szó is messze áll attól, amit a magyar nép már évtizedek óta kezdettől tud, és elfogad, hogy forradalom volt -, szóval éppen az az ember külön kihangsúlyozza, hogy itt nálunk 56-ot senki nem akar, ezt szóról szóra ezt mondja. - De a záróközleményben, illetve a kiadott közleményben, amely összefoglalja ennek a pártülésnek a határozatait, az ember gondosan elolvassa és összehasonlítja Grósz mondókájával - nem tudom ti hogy vagytok vele -, nekem az volt határozottan a benyomásom, hogy a kommüniké viszonylag jobb, vagy mondjuk így, kevésbé rossz, mint a Grósz-beszéd. Hogy egy példát mondjak: a kommünikéből hiányoznak ezek a többpártrendszerhez fűzött feltételek, amelyeket Grósz olyan gonddal felsorol. Ezekkel csak a fokozatosságot emeli ki, de egyébként ezeket a többi feltételeket elhagyja. - Ezekből a különbségekből lehet-e olyasmire következtetni, hogy Grósz már nem a centrumot képviseli a pártban? - Nézd én ebből többek között ebből következtettem azt, amit az első kérdésedre próbáltam kifejteni, hogy - szemben Krassó György barátom véleményével - én úgy gondolom, hogy Grósz nem erősödött meg ezen a központi bizottsági ülésen. Az ő első nyilatkozata erről az egész népfelkelés dologról, amikor egyfajta tetemre hívást hirdetett meg Pozsgay ellen, és ez a beszéde, amit most itt röviden elemezni próbáltunk, s csak tényleg a legkirívóbb példákat mondtuk, hiszen az idő nem engedi meg, hogy részletesen mindenki jelentésével foglalkozzunk. Mind a kettő sokkal keményebb, mint a határozat, ami azt jelenti, hogy a Központi Bizottságban nem kapta meg ez a kemény hang a támogatást. így fordítom én le az eseményeket. - Krassó György, körülbelül még egy perced van. - Jaj, hát akkor nagyon össze kell foglalnom. Először is azt szólnám hozzá, hogy nem a Központi Bizottságban, mert minden kérdés a Politikai Bizottságban dőlt el előtte három nappal, és hogyha ezt nem vette volna tudomásul a Központi Bizottság, ebből a célból egy nappal előtte, 9-ikén a megyei pártbizottságok vezetői és a KB osztályvezetői értekezleten értesültek arról, hogy mit kell határozniuk. Másik megjegyzésem: igaz, hogy Grósz valóban sokkal keményebben beszélt, mint a Központi Bizottság kommünikéje, de nemcsak Grósz korábbi állításai nem kaptak helyet később, hanem Pozsgay Imréé sem, aki az elején kiállta az elmúlt 30 év politikáját, sőt azt is mondta, hogy meg kell vizsgálni, tavaly május óta miért haladnak olyan lassan a dolgok. Úgy tűnik, hogy a Központi Bizottság éppen túl gyorsnak tartja a haladást, és Pozsgay Imre egy (...) bizalmából biztosította, ezzel Grósz Károly ajánlását fogadta el, akinek nagyon fontos célja, hogy a párt ne szakadjon ketté, mert egy sztálinista párt aztán végképp olyan párt lenne, amelyet senki nem támogat. Illetve az önmagában sokat mond, hogy a pártsajtó, illetve a sajtó csak a Grósz-beszédet közölte, az egyetlen felszólalás, amelyet ismerünk erről az ülésről. - Egész biztos nem megy el tőlünk a téma, vissza kell majd térnünk rá a jövőben, ki tudja, talán a közeljövőben is. Gondoljunk arra, hogy a jövő hét elején újabb ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága. Mindenesetre most megköszönöm a közreműködését Krassó Györgynek Londonban és Kasza Lászlónak itt Münchenben. +++ 1989. február 16., csütörtök
Vissza » A hírhez kapcsolódik »