|
 |
 |
 |

Hirohito - búcsúztatás (3.rész)
|

Az egész napos szertartás egyes elemei több mint ezer éves mintát követnek. Az emberiség egyetemes kultúrájának gyökeréig visszanyúló japán császársági sinto temetési hagyomány a világ számára napjainkig gyakorlatilag szinte ismeretlen volt. A pénteken a Mainicsi Simbunban ismertetett legutóbbi közvéleménykutatás szerint egyébként az elhúnyt császárt az ország lakosságának nagyobb része legalábbis részben felelősnek tartja. Japán második világháborús szerepéért. Ugyanakkor például az amerikai és a japán lakosság túlnyomó többsége úgy vélekedett, hogy elérkezett az idő arra, hogy elfelejtsék: alig több, mint négy évtizeddel ezelőtt még ellenség volt a két nép. A The Daily Yomiuri szerkesztőségi cikke ugyanakkor figyelmeztet: Japán még mindig nem végezte el önvizsgálatát, még mindig nem nézett szembe a császár korszakara eső események összes tényével. A The Japan Times különkiadása megállapítja: ,,Amikor Sova császár meghalt, sok japán számára végérvényesen bezárult a kapu az ország történelmének egyik legviharosabb korszaka mögött. Ma, amikor meg Japán mindig kutat a múltjában és bizonytalan a jövőt illetően, a felkelő nap országának el kell döntenie, hogy milyen szerepet akar gazdasági világhatalomként betölteni,,. +++
1989. február 24., péntek 08:47
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|