|
 |
 |
 |

Leszavazták Towert
|

Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. február 24. péntek (MTI-tud) - Az amerikai szenátus katonai bizottsága nem szavazott bizalmat John Towernek, a kijelölt védelmi miniszternek és várhatóan így dönt jövő héten a teljes szenátus is.
A csütörtök esti szavazáson a 20 tagu testület 11 demokrata párti tagja Tower megerősítése ellen szavazott, míg a repubikánusok pártbéli társuk mellett foglaltak állást. A többség azzal utasította el a jelöltet, hogy italozása, nőügyei, valamint a hadiszállítókhoz fűzödő kapcsolatai kérdésessé teszik, megfelelően el tudja-e látni az egyik legfontosabb kormányposztot. A döntés George Bush elnök első, súlyos veresége, egy hónappal hivatalbalépése után. Tower egyébként 24 éven át volt megbecsült szenátor, sokáig éppen annak a katonai bizottságnak az elnöke, amely most elutasította. A kitűnő katonai szakember hírében álló Tower egy időben a genfi fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon résztvevő amerikai küldöttség egyik vezetője volt. Azt követően tavalyig nagy hadiipari vállalatok jólfizetett tanácsadójaként tevékenykedett, amig Bush elnök miniszternek nem jelölte. Az elnök - éppen a régikeletű vádak miatt -, igen beható vizsgálatot rendelt el, majd a héten kijelentette: a vizsgálat maradéktalanul tisztázta jelöltjét. A demokrata párti szenátorok más véleményen voltak, és Sam Nunn, a bizottság elnöke hangoztatta: nem lehet a védelmi miniszteri posztra állítani olyan embert, akire nem lehetne egy katonai egység parancsnokságát bizni - hogyan állíthatna erkölcsi mércét a hadseregnek?... Tower közölte, hogy megvárja a szenátusi szavazást (tehát nem lép vissza) s taktikai okokból várhatóan kitart jelöltje mellett Bush elnök is, hogy ne vádolják meghátrálással. Ha Towert az ugyancsak demokrata többségű szenátus leszavazza, új jelölttel előlről kezdődik a megerősítési eljárás. Ez tovább lassítja az amerikai kül- és katonapolitika folyamatban lévő felülvizsgálatát. Védelmi miniszter-jelöltként eddig csak Donald Rumsfeldnek, a tárca egy korábbi betöltőjének neve került forgalomba. Az Egyesült Államok történetében nyolcszor fordult elő, hogy a törvényhozás nem erősített meg miniszterjelöltet, korábban erre utoljára 1959-ben került sor. +++
1989. február 24., péntek 06:45
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|