 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Interjú Pozsgay Imrével
|

München, 1989. február 23 (SZER, A mai nap esti kiadása) - A nyugatnémet első tévéhálózat, az ARD interjút készített Pozsgay Imre államminiszterrel. A beszélgetést a tegnap késő esti adásban sugározták. Összefoglaljuk a fontosabb megállapításokat. Az ARD tudósítója emlékezteti a nézőket arra, hogy a budapesti rezsim az azóta eltelt 32 év során mindvégig az amerikaiak által irányított ellenforradalomnak minősítette az 1956-os felkelést. Január 28-ikán azonban az ország egyik kommunista vezetője, Pozsgay Imre úgy nyilatkozott, hogy 1956 őszén népfelkelés zajlott le, és ez a vélemény azóta a pártban is számos követőre talált. A nyugatnémet televízió munkatársa megkérdezte Pozsgayt: nem gondolja-e, hogy az általa alkalmazott új minősítés megkérdőjelezi a párt uralmának legitimitását? - Éppen hogy megerősíti - válaszolt Pozsgay. - A párt ugyanis azáltal, hogy elfogadja a történelem ítéletét és a társadalom véleményét ötvenhatról, csak megerősödik. - Meg vagyok győződve arról - folytatta Pozsgay-, hogy ezzel az átértékeléssel újabb jelentős lépést tettünk a reformok érdekében. A következő kérdés a többpártrendszer elfogadásához kapcsolódott. Elfogadja-e a párt, ha az 1990-es választáson vereséget szenved, és ennek következtében osztozkodnia kell a hatalmon? - Természetesen - válaszolta Pozsgay -, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy az elmúlt 40 év során Magyarországon egy párt gyakorolta a hatalmat, tanulta meg a kormányzás mesterségét, és ez a párt építette ki az ehhez szükséges intézményeket. Nem volna tehát szerencsés, ha a választásod végeredményeként afféle hatalmi vákuum alakulna ki. Inkább arra a feltételezésre hajlanék, hogy az 1990-es választás még bizonyos garanciákat tartalmazó kiegyezésre alapul, és 1994-ben vagy 1995-ben lesznek valódi, garantáltan szabad választások Magyarországon. Ez azonban természetesen azzal a kockázattal járhat, hogy az MSZMP koalícióra kényszerül, vagy le kell mondania a hatalomról. Az ARD munkatársa szerint ezt az elképzelést az is alátámasztja, hogy a Központi Bizottság úgy határozott, az új alkotmányban nem szerepel a párt vezető szerepéről szóló kitétel. Vajon mi várható Magyarországon? A svédhez, vagy az osztrákhoz hasonló polgári szociáldemokrácia? - kérdezte. - Bármi történjék is - válaszolta Pozsgay -, biztos vagyok abban, hogy jellegzetesen magyar megoldást találunk, amelyben természetesen szerepet kapnak majd mindazok a tapasztalatok, amelyeket a szocializmus építése során idáig szereztünk. Saját tapasztalatainkon kívül azonban figyelembe vesszük a nyugat-európai szociáldemokraták és az intézményes demokráciák eredményeit is. - Nem szakítunk mostani szövetségeseinkkel, de ugyanakkor lépést tehetünk előre Európában - válaszolta Pozsgay Imre a nyugatnémet televízió munkatársának. +++
1989. február 23., csütörtök
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|