|
|
 |
|
 |
Mi lesz a kontrákkal? - 2
|
A kontrák felmagasztosulását - az ellenforradalmárokon kivül -
senki sem fogadta el. Különösen zavarta az amerikai dicsőítés
Hondurast, mely joggal tartott attól, hogy a piedesztálra emelt
fegyveresektől nagyon nehéz lesz megszabadulnia.
Az amerikai kormány már a nyolcvanas évek legelején meghírdette,
hogy elfogadhatatlannak tartja a nicaraguai változásokat, s kész
erőszakkal felszámolni a nicaraguai példát, mielőtt az véglegesen
megfertőzné Közép-Amerikát.
A fegyveres ellenzék megszervezése nem volt nehéz dolog. A
megbuktatott nicaraguai diktátor szétzavart hadseregének elmenekült
tagjai alkották a magot, s a kontrák sorait könnyen fel lehetett
tölteni azokkal a nicaraguaiakkal, akik akár pénzért, akár
meggyőződésből szembe fordultak a sandinistákkal. Az amerikai
segélyektől függő Honduras tudomásul vette, hogy területén építik ki
az ellenforradalmárok támaszpontjait, egyedüli feltétele csak az
volt, hogy hivatalosan nincs tudomása a kontrák táborainak
létezéséről. A nicaraguai határ mentén évek hosszú sorára
állandósultak a közös amerikai-hondurasi hadgyakorlatok, ugyan ki
lett volna képes megállapítani, hogy kiknek épülnek ott a
repülőterek, a laktanyák, a fegyverraktárak?
A gond akkor kezdődött, amikor a nyolcvanas évek közepére
világossá vált, hogy a kontrák képtelenek katonai sikert aratni.
10-12 ezer ember állt fegyverben, s Közép-Amerikában ez már jelentős
ütőerő. Csak éppen arra nem volt használható, amire eredetileg
szánták. Ráadásul időközben több dél-amerikai állam úgy döntött,
hogy megmutatja az Egyesült Államoknak: a latin-amerikai ügyekben a
latin-amerikai államok Washinton nélkül is tudnak dönteni. A
Contadora csoport négy év alatt elérte, hogy a közép-amerikai
országok vezetői hajlandók voltak békét kötni egymással.
Az iráni-kontra botrány után az új republikánus vezetés számára
meglehetősen kényelmetlen barátokká váltak a kontrák. Honduras
szeretné őket határain kivül látni. Korábbi dél-amerikai
támogatójukat - Venezuelát - éppen a már említett új elnök
beiktatásával veszítették el.
A kontrák tehát mehetnek. De ki fogja leszerelni és ki fogja
befogadni őket? Washington a közép-amerikai csúcs döntését nem
utasította el, de kérte, a végrehajtást ne siessék el. A
közép-amerikai államfők erre adtak választ, amikor határozatuk
visszhangjának ismeretében közölték, hogy májusban ismét összeülnek
annak megvitatására, hogy mi is legyen végül a gyámolító nélkül
maradt ,,szabadságharcosokkal,,.+++
Gózon István MTI-PRESS
1989. február 21., kedd 11:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|