|
 |
 |
 |

MSZMP KB üléséről
|

London, 1989. március 7. (BBC,Panoráma) - Az MSZMP Központi Bizottságának mai üléséről budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd küldött jelentést: - A kommunista párton belül mutatkozó többhónapos vitát és megosztottságot követően - melynek tétje az volt, hogy milyen fajta politikai változás kell végbemenjen - ma a vezetés olyan rövidtávú cselekvési programot igyekezett felvázolni, mely a világosan megfogalmazott célkitűzések révén a párttagságot maga mögé tudja sorakoztatni. Berecz János, a párt főideológusa, aki a programjavaslatot a Központi Bizottság elé terjesztette, kijelentette: a tervezet nagy hangsúlyt fektet a többpártrendszerre, a közélet demokratizálására, a gazdasági megújulásra, és a más politikai erőkkel alakítandó koalíció létrehozatalára. Mostantól fogva a párt magáévá teszi a szociáldemokrácia bizonyos értékeit, melyek között a kompromisszumkészség, az alkalmazkodóképesség és a reformszellem került kiemelésre. Berecz azonban világosan értésre adta, hogy a párt továbbra is a munkásmozgalom vívmányaira kíván építeni, és hogy a gazdasági életben az állami tulajdonnak továbbra is döntő szerep jut. A párt magas beosztású tisztségviselői már korábban jelezték: azoknak, akiknek nem tetszik az új program, jogában áll, hogy kilépjenek. S Berecz az ülés ideje alatt tartott sajtóértekezletén megemlítette, hogy az utóbbi időben mintegy háromezer tag ki is lépett. Ha a dogmatikusok és a hagyományos beállítódású párttagok külön pártot kívánnak alakítani, akkor - mondotta Berecz - ezt nem lehet megakadályozni. Távozásuk hozzásegítené a kommunista pártot ahhoz, hogy megerősödjék. Magyarország mostanára hitet tett a többpártrendszer bevezetése mellett. De a jövő évben esedékes választások körülményei még nem világosak. A Politikai Bizottság egyes tagjai olyan előzetesen kialakított koalícióról tettek említést, melyben a kommunisták megőrizhetnék befolyásukat. Berecz azt mondotta, hogy pártolja ezt a megoldást, de a választásokat ezzel együtt meg kell tartani. Budapesti tudósítónk szerint ma a Központi Bizottság is arra hívta fel az alternatív és független szervezeteket, hogy a jövő héten együttesen ünnepeljék meg március 15-t. Idén először az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóját nemzeti ünneppé nyilvánították. De a független csoportok mindezidáig elutasították, hogy csatlakozzanak a párt által rendezett díszfelvonuláshoz -, mondván, hogy az elmúlt években a március 15-i megemlékezéseket a rendőrség brutálisan szétverte. Berecz nem tagadta, hogy ez nem volt helyes. De hangsúlyozta, hogy az elmúlt két évben rendőri beavatkozásra nem került sor. Hozzáfűzte, hogy a párt már kifejezésre juttatta sajnálkozását, s hogy a mostani alkalmat meg kellene ragadni a közös ünneplésre. +++
1989. március 7., kedd
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|