|
 |
 |
 |

Sajtótájékoztató a Televízióban (1. rész)
|

1989. március 6., hétfő - Élő, helyszíni tudósításokkal, a budapesti és a vidéki ünnepi események közvetítéseivel, valamint az azokról szóló összefoglalókkal a televízió minden eddiginél szélesebb körűen kívánja tükröztetni a március 15-i megemlékezéseket, s egyéb műsoraival is az évforduló méltó megünneplésére törekszik. Egyebek között erről szólt Bereczky Gyula, az MTV elnöke hétfőn, a televízió székházában rendezett sajtótájékoztatón, amelyen a továbbiakban áttekintést adott elnöki tevékenységének néhány eddigi tapasztalatáról, a bekövetkezett változásokról, valamint a két program szétválásának fogadtatásáról is.
Ismertette annak az általa kezdeményezett pénzügyminisztériumi vizsgálatnak a főbb megállapításait is, amelynek tanulságai nyomán máris több változás történt az intézmény munkájában. A vizsgálat - mint mondotta - rávilágított azokra a hiányosságokra, amelyek nehezen áttekinthetővé és irányíthatóvá, illetve sok esetben pazarlóvá tették a televízió gazdálkodását. Szólt arról, hogy a pályázati úton kinevezett vezetővel március 1-jétől egységes irányítás alá került a gazdasági és kereskedelmi tevékenység, s már megkezdődött az intézményben dolgozók számának a feladatokkal arányos csökkentése. A belső szervezeti rend korszerűsítése érdekében egyébként külső szakértői csoportot kérnek fel a televíziós szerkezet ,,átvilágítására,,. A gyártási munkát ,,vállalkozói alapon,, kívánják megújítani, s minden jelentős döntés előtt - így például a kereskedelmi tevékenységben - fel kívánják mérni annak gazdasági hatását is. Az elnök szólt arról, hogy egy-két éven belül a PM ismételt vizsgálatát fogják kérni. A két program különválásával kapcsolatban elhangzott: az első felmérések szerint nem csökkent az 1-es műsor nézettsége, a 2-esé viszont ugrásszerűen nőtt. A kritikai észrevételek egy részét figyelembe veszik - így például a mese visszakerül az egyes csatornára -, de továbbra is szeretnék a választásra késztető ,,műsorütközéseket,, fenntartani. Törekedni fognak viszont arra, hogy a néhány perces átfedéseket elkerüljék. A nézettségi adatok szerint helyes döntésnek bizonyult a vidéki színházi produkciók közvetítése - egy-egy színházi estet csaknem másfélmillióan néznek végig -, s jó fogadtatása volt a délutáni ismeretterjesztő, valamint az esti filmsávnak, továbbá a sportműsorok új elhelyezésének. (folyt.köv.)
1989. március 6., hétfő 19:05
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|