Rendszerváltás és az MTI

	Munkaerőpolitikánk zsákutcái
Van abban valami különös, egyszersmind figyelmeztető, hogy az államigazgatás - egyébként nélkülözhetetlen - racionalizálását a Munkaügyi Minisztérium felszámolásával kezdték el 1981-ben. A kormányzat - Lázár György (mellesleg egykor volt munkaügyi miniszter) vezetésével - e lépéssel félreérthetetlenül deklarálta: a munkaügy, mint kormányzati funkció legjobb esetben is másodlagos, valójában inkább huszadrangú feladat. Alighanem azért is, mert az újabb kor munkaügyi miniszterei - tisztelet a kivételnek - nem voltak különösebben szakmailag képzett, koncepciótól megszállott emberek. Ez a beosztás is egyfajta "politikai parkolópályának" minősült. S az egész szakma - néhány tucat lelkes és jól képzett megszállott hitével ellentétben - igazából soha nem volt szakma. Sokkal inkább a mindenkori - és a szakszerűség minimumát is nélkülöző - politikai megrendelések végrehajtó apparátusaként tevékenykedett a"munkaügyi kormányzat". alc. Munkaerőmozgás nélkül nincs struktúra átalakítás Például akkor, amikor a keményen elitélendő munkaerőfluktuáció ellen kellett hadakozni, ezt a kemény és értelmetlen csatát - jobb meggyőződésük ellenére - a munkaügyi kormányzat szakemberei vezényelték. Holott jól tudták, hogy az ötlet önmagában is agyrém, mert az adminisztratív módszerekkel megmerevített munkaerőállománnyal aligha végrehajtható a már akkor is olyannyira kívánatos szerkezetátalakítás. Amikor az átlagbérszabályozást kellett elfogadtatni, magyarázni és védeni, akkor megint csak rajtuk volt a sor. Amikor a bértömegszabályozásra kellett átváltani, ismét csak ők jöhettek számításba vezénylőként, s amikor a bértömegszabályozásról is kiderült, hogy hasznavehetetlen és vissza kell váltani, akkor ismét ők magyarázkodtak és tartották a hátukat. Amikor 1985-ben liberalizálniuk kellett a bérszabályozást, hát liberalizálták. S amikor hónapok múltán elfogyott a liberalizációval kapcsolatos politikai türelem, megint csak nekik kellett elvégezniük az újabb - és minden korábbinál szerencsétlenebb - váltást. Amikor kidolgozták a szociálpolitika egységes állami irányításának koncepcióját, akkor ez ügyben - s még 1971-ben - magasrangú politikai döntés született. (folyt.) 1989. február 20., hétfő 09:49
Vissza »

	Munkaerőpolitikánk 2.
S amikor a döntéshozók közül néhányan egyszerűen szabotálták a végrehajtást, akkor - ugyancsak politikai iniciatívára - levették a napirendről a szociálpolitika állami irányítását, meghoszabbítva ezzel többek között a már akkor is életképtelen társadalombiztosítás agonizálását. Az imént említett szabotázs persze nem volt véletlen. Mert aki például az SZTK - e félresikeredett és az évek során egyre rosszabbul működő biztosítási ágazat - irányítója és gazdája, az egyszersmind egyfajta és nem mellőzhető politikai és gazdasági hatalom birtokosa is. alc. A munkanélküliségre nem készültek fel Amikor végre felismerték, hogy a munka-és üzemszervezés felgyorsítása - a hazai körülmények között - nem igazán vállalati érdek, akkor a valamikori Munkaügyi Minisztérium keretei között összeverődött egy jólképzett szakemberekből álló csoport, akadt némi pénz is, hogy minden lehetséges módon segítsék, kezdeményezzék és koordinálják a vállalati munkaszervezést, a korszerű eljárások és módszerek alkalmazását és elterjesztését. S amikor végre - nem kevés munka és pénz árán - már megjelentek az első eredmények, akkor a minisztérium megszüntetésével ezt a profi csapatot is szélnek eresztették. A szervezésnek azóta sincs kormányzati gazdája, s a szakma gyakorlatilag széthullott. Amikor már előre látható volt, hogy ha netán komolyan vennénk az MSZMP KB 1977-es határozatát a struktúra-átalakításról, s így ennek rendkívül komoly foglalkozatáspolitikai következményei is lesznek, akkor ahelyett, hogy minden módon erősítették volna a kormányzat munkaügyi apparátusát, inkább szétszervezték az egész minisztériumot és vele együtt a munkaerőgazdálkodással foglalkozó szakapparátust. Ez volt az az időszak, amikor a "felső" döntés nyomán a vállalatok is rendre-sorra megszüntették munkaügyi osztályaikat, illetve beolvasztották azokat főleg a terv-, illetve a közgazdasági részlegeikbe. Azt a szót pedig, hogy munkanélküliség - ismét csak politikai döntés értelmében - még leírni sem volt szabad. Ez azt is jelentette, hogy a munkanélküliségre való felkészülés helyett értelmetlenül sok energia ment pocsékba csak azért, hogy valamiképpen bizonygathassák: Magyarországon szent és sértheteten a teljes foglalkoztatás elve és gyakorlata. Kerül amibe kerül... Jó tíz esztendő szaladt el így, üresen és tehetetlenül, az előre látható jelenség szakszerű kezelésére való felkészülés nélkül. (folyt.) 1989. február 20., hétfő 09:50
Vissza »

	Munkaerőpolitikánk 3.
Pedig a valamikori Munkaügyi Minisztériumban ott voltak azok a szakemberek, akik idejekorán fölkészülhettek volna a napjainkra egyre nyomasztóbb gond enyhítésére. Jobb híján szűkkörű szakfolyóiratok agyonhallgatott publikációiban tették szóvá tehetetlenségüket... Amikor végre, annyi próbálkozás és permanens válság után, valami épkézlábnak látszó koncepció született a szakmunkásképzés gyökeres reformjára, akkor egyetlen tollvonással fölöslegesnek ítélték az ezzel foglalkozó szakembergárdát, mondván, hogy a szakképzés nem munkaügyi, hanem tanügyi feladat. S a szakmunkásképzéssel is ott vagyunk, ahol másfél évtizede: a mélyponton. alc. Az ember mint munkaerő nem számít? Ilyen konzekvens határozottsággal egyetlen fejlett kultúrállamban sem érvényesült a gyakorlatban, hogy az ember, az emberi munkaerő egyszerűen nem számít Ez a legkönnyebben hozzáférhető és a leginkább kizsákmányolható "termelőeszköz". És most - éppen most - amikor a korábbi elmélet és gyakorlat végzetesen csődöt mondott, újabb veszély fenyeget. Hírlik ugyanis, hogy a lehetetlenül összezsugorított munkaügyi kormányzatot tovább zsugorítanák. Esetleg egy főosztállyá degradálnák a további racionalizálás jegyében megálmodott valamiféle gazdasági csúcsminisztérium szervezetében, nem törődve az eddigi kudarcokkal és a szakmai melléfogásokból önkéntelenül is kínálkozó tanulságokkal. Több mint ötmillió aktív kereső van az országban. Ez az ötmillió ember gyakorlatilag az első számú és legfontosabb - potenciálisan majdhogynem az egyetlen - gazdasági erőforrásunk. Nagy kérdés, hogy lesz-e, lehet-e olyan államigazgatási szervezet, testület, amely hatásosan és főleg szakszerűen képviseli a kormányzatban a munkaerőállománnyal való gazdálkodás szakmai és politikai kritériumait? Vagy marad minden úgy, mint eddig, hogy a felbecsülhetetlen "nemzeti vagyonnal" jóformán mindenki, tehát gyakorlatilag senki sem törődik? (folyt.) 1989. február 20., hétfő 09:51
Vissza »

	Munkaerőpolitikánk 4.
Ma még nincs megnyugtató válasz a kérdésekre, ám aligha kétséges, hogy a kormányzatnak - ha lennének további dezintegrációs elképzelései - jobb belátásra kell térnie: a racionalízálás nemcsak az államigazgatási apparátus csökkentését, de adott esetben bővítését is jelentheti, kivált olyan államigazgatási tennivalók ellátása érdekében, amelyeknek manapság jószerével nincs felelős gazdája. Az egykor volt Munkaügyi Minisztérium utódjának, a mindössze néhány tucat embert foglalkozató ÁBMH-nak továbbsorvasztása helyrehozhatatlan szakmai és politikai hiba lenne. S ami a legelképesztőbb: az esetleges újabb balfogástól csak azért kell tartani, mert a magyar gazdaságirányításban - a gazdaságpolitikáról most már nem is beszélve - soha nem voltak erőpozícióban azok, akik pedig mégiscsak értettek és értenek valamicskét a legszámottevőbb gazdasági erőforrással való gazdálkodáshoz. (MTI-Press) 1989. február 20., hétfő 09:53
Vissza »