|
 |
 |
 |

Politikai fórum március 15-e megünnepléséről (2. rész)
|

A KISZ már eddig is több javaslatot terjesztett elő. Ezek között szerepelt az is, hogy a külön-külön szervezett ünnepségek szervezői és résztvevői egy adott helyen találkozzanak és ott képviselőik szót kaphassanak; hogy, ha két külön ünnepség lesz, akkor azokon a ,,másik fél,, is szót kaphasson. Ezen a tanácskozáson azt indítványozták: közösen ünnepeljenek, közösen vonuljanak fel, s különböző helyszíneken különböző szervezetek képviselői kapjanak szót. A Szociáldemokrata Ifjúsági Kör képviselője fenntartotta azt az álláspontot, hogy külön kívánnak ünnepelni, hiszen, mint mondotta: nem tekinti konfrontációnak azt, hogy ebben az évben, az átmenet időszakában a különböző ifjúsági szervezetek külön kívánnak ünnepelni. Ennek oka pedig a korábbi ünnepek szervezői iránti bizalmatlanság, azok hitelének megkérdőjelezése. Példaként azokat a 70-es, illetve 80-as évekbeli atrocitásokat említette, amelyeknek - szerinte - részese, okozója volt a KISZ, illetve a hivatalos hatalom. Nem született igazi válasz az Országos Béketanács képviselőjének kérdésére: mi az a tartalmi különbség, amely lehetetlenné teszi március 15-e közös megünneplését? A tanácskozáson résztvevők többségének az volt az álláspontja: ebben a kérdésben is tiszteletben kell tartani a döntési szabadságot, de a politikai nézetkülönbségeket nem kellene ehhez az ünnephez kapcsolni, ezek kinyilvánítására van más lehetőség is. Szorgalmazták: március 15-e ne váljék a konfrontáció alkalmává. (MTI)
1989. február 15., szerda 21:11
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|