Rendszerváltás és az MTI

	1956 és mai helyzet - 1. folyt.
Ami a mai helyzetet illeti, én azt látom, hogy itt van például a Fidesz, a Fiatal Demokraták Szövetsége. Ennek van egy munkástagozata. Nem tudom, hogy hány tagja van a munkástagozatnak, mégpedig azért nem tudom, mert minden nap növekszik a tagoknak a száma. Vagyis azt gondolom, hogy ma ennek az együtt folytatott harcnak a kilátásai sokkal nagyobbak, mint akkor voltak. Zsillé: - Krassó György a legfontosabb hasonlóságot a munkásság helyzetében és politikai szerepében látja? Krassó: - A munkásság ebben az időben is kimaradt ebből a reformközéletből, amely 1953-56-ig - mondom - meg-megakadással ugyan, de jellemezte a magyar nyilvánosságot, és most ugyanúgy nem hallani a munkások szavát, legfeljebb egy-egy sztrájk, kisebb sztrájk formájában, ahol a képviselőik gyorsan úgy nyilatkoznak, hogy ez nem is sztrájk, csak munkabeszüntetés, és nem akarnak semmiféle politikai tevékenységet folytatni. Ez félrevezető volt: 1956-ban is úgy nézett ki, mintha a munkásságot nem érdekelné az ország demokratizálása. És nemcsak akkor, hanem később, a forradalom leverése után is, a frakcióoldalon, az 1956-os forradalom frakció-oldala hajlamos volt arra, hogy a munkásságot különböző irányokból lenézze. Tehát vagy abból a szempontból, hogy a forradalmat az elit értelmiség megmozdulásának nevezze, amihez csak csatlakozott a munkásság, vagy pedig megfordítva, mint a trockisták, mert ők ugyan a pártmunkásság szerepét hangsúlyozták, de nagyon leszűkítették ezt (...) és eltekintettek azoktól az alapvető demokratikus követelésektől, amiket leghatározottabban és egyedül eredményesen csak a munkások képviseltek. Most is sajnos, személyes tapasztalatból is mondhatom, hogy mennyi ilyen kiábrándult vagy lenéző véleményt lehet hallani a pesti értelmiség legjobbjai között is, és mi, akik elfelejtjük azt, hogy 1956-ban a forradalmat végül is nem az értelmiség vívta meg, hanem a munkásság, s talán azt is elfelejtik, hogy az értelmiség volt az első olyan csoport 1957-ben, amely végül is megalkudott a Kádár- rendszerrel, és a munkásság kénytelen-kelletlen, csak ezután követte az értelmiség útját. Na most, mi történhet egy ilyen helyzetben? Hát ez egy nagyon- nagyon nehéz dolog. Visszafelé nagyon könnyű okosnak lenni és azt mondani, hogy mindennek így kellett történnie ezért vagy azért, de előre ezt nagyon nehéz megmondani. Semmiképp nem tudok azonban egyetérteni azokkal, akik úgy gondolják, hogy lehetetlen egy forradalmi robbanás. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy helyes lenne egy olyan politika, amely egy forradalmat tűzne ki céljául. Forradalmakat egyébként nem is lehet csinálni. Azok vagy létrejönnek, vagy nem. Ezt azért említem, mert nagyon sok kiváló elme van Magyarországon, nagyszerű írások születnek és jó mozgalmak is támadnak, de úgy tűnik nekem, mintha olyan mozgalom nem lenne, amely fel volna készülve arra az eshetőségre, amire mondhatjuk azt, hogy reménykedhetünk abban, hogy nem következik be. Mindenkinek saját dolga, hogy ezt eldöntse. Egy biztos, hogy egy ilyen lehetőség fennáll, és mit fog akkor tenni az ellenzék? Vagy a demokratikus magyarországi mozgalom mit fog mondani a munkásoknak, ha egyszer valóban a színre lépnek? A munkásság körében talán a hangulat nem különbözik annyira az 1956-os hangulattól. Jobb híján, minthogy erre nincsenek adatok és akkor sem voltak adatok, és az ellenzék nem ismerte az akkori pártellenzék, a munkásság hangulatát, és a legnagyobb meglepetést, megdöbbenést okozta számunkra a munkásság felkelése, ugyanúgy nem ismeri most se voltaképp az értelmiség a munkásság véleményét. Csak gondoljunk arra a nemrégiben lezajlott perre, amit Miskolcon egy 61 éves munkás ellen folytattak. Nyilván a hallgatók tudják, hogy Kristály Gyuláról van szó, akit 2 és fél évre ítéltek februárban, majd augusztusban az ítéletét csökkentették, és másfél év felfüggesztettet kapott. Ő röpcédulákat terjesztett. Talán nem egészen indokolatlan azt gondolnunk, hogy ez az idős munkás kifejezte a munkásság véleményét, amely pregnánsan eltér - különösen megfogalmazásában - az értelmiség által kifejtett gondolatoktól. Kristály Gyula röpcédulái ilyenfajta szövegeket tartalmaztak: Eszmélj! Glaszty! "A kommunisták álma dőre - most idézek a vádiratból - nincs kilátás szebb jövőre, hazudoznak nyakra-főre, munkás megdöglesz jövőre!" Egy másik röpcédulájában a Nemzeti dalt idézi: "Rabok tovább nem leszünk!" - vagyis ugyanazt, amivel nemcsak az 1948-as, hanem az 1956-os forradalom is kezdődött. Minden további röplapjaiban a kommunista hazaárulókról beszél, és a ruszki megszállókról, és hogy a kommunista bábkormánnyal kell küzdenünk az elnyomó és kizsákmányoló Szovjetunió és Magyarország ügynökei ellen. Most itt a szövegét idézem, nem mintha ezeket a megfogalmazásokat valami példaképpen állítanám és politikusnak tartanám, csak hogy a hangulatot érzékeltessem, hogy ez a forradalmi indulat úgy tűnik, hogy inkább megvan a munkásságban, mint ahogy azt sokan gondolják. És mégegyszer ismétlem: hogyha a munkásság színre lép - ahogy színre lépett Lengyelországban, és színre lépett annak idején Magyarországon is -, akkor ugyanolyan probléma előtt fog állni a magyar ellenzék, mint 1956-ban, hogy most ezt a felkelést, ezt a küzdelmet támogassa-e, vagy megpróbálja lecsillapítani. Erre legalábbis fel kellene készülni, és meg kellene gondolni. Én úgy gondolom, hogy a párt, a hatalom erre nagyon felkészült. Ezt lehetett látni idén a júniusi tüntetésen, amikor a legmodernebb vízágyúkkal, Jamaha motorokkal és pajzsokkal felszerelt rohamrendőrséggel jelent meg a tüntetők ellen, jóllehet nem vetették be az összes ilyen eszközöket. Úgyhogy a hatalom tudja, hogy ilyen esetben a legkegyetlenebbül lépjen fel. Az ellenzék azt hiszem, hogy nem tudja, hogy mit mondjon ilyenkor. Pécsi: - Jelenleg a helyzet azért mégis jóval súlyosabb, mint 1956- ban volt. Elsősorban gazdasági vonatkozásban. A gazdasági élet romokban van, 20 millió dolláros adósságunk van, és szocialista módszerekkel juttatták az országot csődbe. A szocialista gazdasági, politikai rend jutott csődbe. A pártnak is, a pártvezetőségnek is, fel kell ismernie, hogy most módszereket kell változtatni. Mi lehet a megoldás? Két lehetőség van: vagy folytatni az eddigi utat, amely egyre mélyebb csődbe, egyre súlyosabb válságba viszi az országot és beláthatatlan következménye lehet, vagy pedig ab ovo elhatározza, hogy alaposan átalakítja a magyar politikai, gazdasági, társadalmi berendezkedést, demokratizálja. Erre 1956-ban nem volt lehetőség, mert hiszen rendkívülien meg volt oszolva a párt. Tudjuk volt a sztálinista szárny és hát voltak a Nagy Imrének is hívei. Most, de már annak idején akkor is mutatkozott hajlandóság a pártban a Nagy Imre nevű csoporton kívül. Mutatkozott hajlandóság arra, hogy a párt békésen utat engedjen egy demokratikus berendezkedésnek. Hadd emlékeztessek arra, hogy nemcsak arról van szó, hogy Nagy Imréék és a Nagy Imre-párti kommunisták egyeztek bele abba, hogy többpártrendszer legyen, és a 45-ös pártok működhessenek. Természetesen a demokratikus társadalom berendezkedése és az akkori szokások megtartása, azaz az önkéntes termelőszövetkezetek, vegyesgazdálkodású ipar maradjon állami kézben, satöbbi. Emlékezzenek vissza: 1956 november 1-sején Kádár este mondott egy rádióbeszédet, amelyen népünk dicsőséges forradalmának nevezte a történteket de nemcsak ezért jellemző ez a beszéd, hanem azért is, mert azt mondta, hogy a kommunista párt csak kicsiny párt lesz, a tiszta, elvhű kommunisták kicsiny pártja. Tehát Kádár, az akkori pártfőtitkár hozzájárult ahhoz, hogy a kommunista párt a teljhatalmat átengedje egy demokratikus koalíciónak - az 1945-ös pártok - a szociáldemokrata vagy a kisgazdapártiak és természetesen a kommunisták - koalíciós kormányzatának. Szerintem semmi akadálya nem lenne annak, hogy 1988-at követően valamiféle hasonló kibontakozásra kerülhessen sor Magyarországon: egy kádárista program megvalósítására, de nem egy 1956. november 1-ejei kádárista program, hanem a november 4-ikei program megvalósítására. Szerintem ez egy reális lehetőség, de nem azt mondom, hogy azonnali. Mondjuk hosszabb távon, tekintettel arra, hogy a nemzetközi helyzet egészen más és Magyarországnak megvannak az 1956-os tapasztalatai és természetesen nem akar újra barikádokat, és senki sem akar fegyveres harcokat, hanem megvan a lehetősége annak, hogy Magyarország úgy maradjon meg a Varsói Szerződés keretein belül, hogy egyfajta demokratikus belpolitikát, demokratikus gazdaságpolitikát folytasson. Ezzel nem veszélyezteti a Szovjetuniónak a biztonságát, hiszen ez a kordon-szaniter, ez az egészségügyi zárlat, amellyel még Sztálin alatt az ország körülvette magát (...) a Szovjetunió, hogy hát a biztonságát - mondjuk - ebből a szempontból is erősítse. Ma már az interkontinentális rakéták korában ilyenfajta kordon-szaniterekre úgysincs lehetőségük, és Ausztria sem fenyegeti a Szovjetunió érdekeit. Úgyhogy szerintem egyfajta ilyen kibontakozásnak sokkal nagyobb lehetőségei vannak, mint 1956-ban. A Szovjetuniónak tehát nem kell félnie valamiféle imperialista, kapitalista támadástól, és nincsen szüksége arra, hogy csatlósokkal legyen körülvéve. Szóval szerintem lehetőség van arra, sokkal inkább lehetőség van arra napjainkban, hogy Magyarországon demokratikus társadalom, demokratikus politikai, gazdasági berendezkedés alakuljon ki, amely természetesen semmilyen úton-módon nem veszélyezteti a Szovjetunió biztonságát, és ezt szerződésekben lehetne garantálni. Zsillé: - Ez lényegében az 1956-os program. Pécsi: - Az 1956. november eljesei. +++ 1989. február 18., szombat
Vissza » Folytatásokkal »