|
 |
 |
 |

Interjú a Munkásőrség országos parancsnokával (3. rész)
|

- A szinte napról napra formálódó közélet sokakat elbizonytalanított, s olykor a Munkásőrséget is támadó, radikális nézetek is megfogalmazódtak. Miként és milyen eszközökkel politizálnak a munkásőrök ebben a helyzetben? - Valóban érezhető a vélemények polarizálódása. A Munkásőrséggel kapcsolatban is sokféle kritikai észrevételt fogalmaztak meg az elmúlt időben. Ezek feldolgozásában segít, - mint már utaltam rá -, hogy erősödött készségünk a kritika fogadására. Ma már természetesnek tartjuk a nézetek sokszínűségét. Az egyes észrevételek megítélésében mindig abból indulunk ki, milyen szándék vezérelte azok megfogalmazóit. Ennek alapján úgy ítélem meg, hogy a nekünk címzett kritikus megjegyzések zömét a jó szándék vezérelte. Sokszor abból fakad a probléma - és erről jórészt mi tehetünk -, hogy nem ismerik eléggé a Munkásőrség belső életét. Jobb tájékoztatással számos félreértést még idejekorán tisztázhattunk volna. Például volt, aki azt vetette a szemünkre, hogy kétmillió órát elveszünk a termelésből; mások arra célozgattak, hogy a munkásőrök anyagi juttatások fejében vállalnak szolgálatot. Ezek naív dolgok. A testület tagjai az elmúlt esztendőben valóban csaknem kétmillió órát töltöttek szolgálatban, de ez túlnyomórészt szabadidejük terhére történt. A munkaidő védelmét, a népgazdaság terheinek csökkentését egyébként kiemelt feladatunknak tartjuk, amit az is bizonyít, hogy a korábbi 72-ről tavaly 31 órára csökkentettük a munkásőrök kötelező kiképzését. Az idén pedig csupán 20 órát fordítunk felkészítésükre, kizárólag a hétvégeken. Ami az ellenszolgáltatást illeti, az önkéntesség elvére épülő testületünk tagjai egyetlen fillér juttatás nélkül végzik feladataikat. A jó szándékú észrevételek kapcsán a Munkásőrség vállalja a nyílt vitát; mindamellett tisztában vagyunk azzal is, hogy a kritika egy részét szándékos rosszindulat irányítja. Velük nem tudunk vitatkozni. Létezésüket tudomásul vesszük, de nekik is tudniuk kell, hogy testületünk a szocializmus mellett elkötelezett. Mégegyszer hangsúlyozom: a Munkásőrség nem tartja csalhatatlannak magát, s a nézetek nyílt ütköztetésének pártján áll. Politikai munkájának különféle formáit is ehhez igazítja. - Ezzel összefüggésben miként alakul a testület viszonya más társadalmi szervezetekhez, alternatív mozgalmakhoz? - Ebben is a párbeszédre való készség, a bizalom határozza meg magatartásunkat. Komolyan vesszük az újonnan létrejövő társadalmi szerveződéseket. A velük kialakítandó kapcsolatoknak azonban még egyfajta politikai érésen kell keresztülmenniük. (folyt.köv.)
1989. február 18., szombat 16:46
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|