|
 |
 |
 |

Szovjet és NDK győzelemmel... (3. rész)
|

Ezek szerint az olasz szövetség vezérkarát ért kritikákat, a vádpontokat elutasítja? - El, mert magam és meghurcolt munkatársaim is tiszták vagyunk, nem keveredtünk semmiféle ügybe sem. Minden arra vezethető vissza, hogy az Olasz Olimpai Bizottság élén álló Arrigo Gattai, eszközökben nem válogatva kampányszerű támadást indított ellenem, évek óta az a vágya, hogy kiüssön a nyeregből. A politikával is összefüggő személyi ellentétek 1987-ben csúcsosodtak ki, nem sokkal a római atlétikai világbajnokság után, amikor felmerült annak lehetősége, hogy megválasszanak az Olasz Olimpiai Bizottság elnökének. Úgy hírlik, a ,,Nebiolo-ügy,, leköszönésével még távolról sem zárult le, hiszen a római ügyészség tovább folytatja vizsgálatát, a szövetségnél. - Nevetségesnek tartom, hogy az 1969-es pénztárkönyveket kezdték vizsgálni, a húsz évvel ezelőtt történteket. Másfelől: én az olasz szövetség elnöke voltam, s nem annak könyvelője, vagy pénztárosa, minden munkatársamért nehezen vállalhattam volna a felelősséget. Ezek után is csak azt hangsúlyozhatom, tiszta vagyok, engem senki sem vásárolt meg nem úgy, mint azokat az olasz újságírókat, akik összefogtak ellenem. Lemondása után nem rendült-e meg helye a nemzetközi szövetség elnöki székében? - Legutóbbi szingapúri tanácsülésünkön a vezérkar minden tagja bizalmáról biztosított, az egység tehát fennmaradt, s én bizom abban, hogy a helyzet nem is változik. Sajnálom, hogy az olasz atlétikán már csak közvetve segíthetek, szabaddá vált energiáimat a nemzetközi szövetségben kamatoztatom - mondta befejezésül az IAAF elnöke, aki ezt az alkalmat is megragadta, hogy sikert kivánjon a budapesti VB rendezőinek. (folyt.köv.)
1989. február 18., szombat 14:39
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|