|
 |
 |
 |

Megérkeztek Magyarországra Bécsből az erdélyi menekültek
|

1989. február 18., szombat - Szombaton délelőtt a bécsi magyar nagykövetség két gépkocsijával és egy mikrobuszával - szerencsésen megérkezett Bécsből az a 12 erdélyi menekült, aki a Nemzetközi Vöröskereszt közvetítésével, s a bolgár kormány emberiességi megfontolásából távozhatott a szófiai magyar nagykövetségről az osztrák fővárosba. Dr. Alföldy Árpád, a Magyar Vöröskereszt főtitkárhelyettese - aki együtt utazott a nyolc felnőttel és négy gyermekkel - az MTI munkatársának elmondta: valamennyiüket sikerült elhelyezni budapesti és vidéki rokonoknál, ismerősöknél. Hozzátartozók, barátok fogadták a három házaspárt, ők gyermek nélkül, egy, illetve két gyermekkel vállalták ezt a megpróbáltatást, a férjéhez érkezett meg egy anya gyermekével, s az egyedül útnak induló férfi is szállást talált. Csak nehezen oldódott a felnőttek, gyermekek feszültsége - emlékezett az útra dr. Alföldy Árpád - nemcsak a repülőgépen, Magyarország felé tartva a gépkocsikban is féltek valamilyen atrocitástól. A humanitárius akció eredményeként a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága, a Bolgár Vöröskereszt és a Magyar Vöröskereszt segítségével a 12 erdélyi menekült sorsa rendeződött. (MTI)
1989. február 18., szombat 12:00
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|