|
|
|
|
A hét két kérdése 2. rész
|
2/ Beváltja-e a lengyel kerekasztal a hozzá fűzött reményeket? A nemzeti közmegegyezés formára kerek asztala, amely mellé hosszas huzavona után a hatalom és az ellenzék képviselői végre-valahára leültek - nem egy, hanem több asztal, lévén hogy témából is több van, amiben arra a bizonyos közmegegyezésre kell jutni. A feladat éppen ezért csöppet sem egyszerű, s hogy mennyire nem az, azt jelzi az első két hét mérlege, s az a türelmetlenség, amelyet az eredmény (vagy inkább eredménytelenség) kivált. E türelmetlenség, ahogyan az Lengyelországban az utóbbi években immár megszokottá vált, elsősorban munkabeszüntetések formájában jelentkezik, pedig az ilyen akcicókat maga Lech Walesa, az ellenzék vezére is céltalannak, sőt károsnak nevezte. Ami a konkrétumokat illeti, éppen amellett a kerekasztal mellett született már valamiféle siker, ahol a szakszervezeti kérdésekről folyik a vita. Az elvi megállapodás szerint munkabizottság alakul a szakszervezeti törvény módosítására, amely azután módot nyújtana majd a Szolidaritás legalizálására is. Hogy azután a szakszervezeti pluralizmus terén alakuló nézetazonosságba mennyire játszik bele a közösnek mondható aggodalom a sztrájkhullám terjedése miatt - azt nehéz megmondani, ám tény: a munkabeszüntetések nem segítik elő a kerekasztal sikerét, igy egyik félnek sem állnak érdekében. Ez utóbbi megállapítás abból fakad, hogy a közmegegyezés nem csupán részterületre értendő, s ha a legkeményebb diónak bizonyuló gazdasági csomagtervről nem születik egyetértés, akkor aligha válik valósággá a Szolidaritás legalizálása. Márpedig annál a ,,kisasztalnál,,, ahol a gazdasági és a szociálpolitikai kérdések vannak terítéken, egyelőre tulságosan sok az utópia világába tartozó előterjesztés ahhoz, hogy eredményt lehessen felmutatni. Hiányzik még a résztvevők készsége, hogy közös felelősséget vállaljanak Lengyelország megmentéséért - vélekedtek ezen a héten a politikai megfigyelők. Hozzáfűzték azonban mindannyian azt is, hogy a nemzeti kerekasztal-megbeszélésekre szánt összesen hat hétből alig telt még el kettő, s ugyan ki számíthatott volna ebben a bonyolult helyzetben mindjárt az elején tisztább képre? +++
1989. február 17., péntek 13:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|