|
|
|
|
A csapatcsökkentés kilátásai
|
München, 1989. február 1. (SZER, A mai nap) - A NATO és a tagállamok katonai szakértői kétségbe vonták a Varsói Szerződés saját katonai erejéről közölt adatainak helyességét. A két katonai tömörülés közötti erőviszony problémája rövidesen, március 9-én kerül a hagyományos fegyverzetű erők kölcsönös leépítéséről kezdődő tárgyalások napirendjére. Ezen a fórumon fogják mérlegelni a Varsói Szerződés tagállamaiban bejelentett, egyoldalú fegyverzet és csapatcsökkentések valódi értékét is. A két kérdésről szovjet részről két figyelemre méltó nyilatkozat hangzott el. Karpov szovjet külügyminiszter-helyettes és Omelicsev tábornok, szovjet helyettes-vezérkari főnök szájából. Ezeket . ismertetjük és mérlegeljük a következőkben. - A Varsói Szerződés tagállamainak katonai erejéről nyilvánosságra hozott hivatalos adatok, és az ezeket ért nyugati kritika nyomán kétségek merültek fel a március 9-én kezdődő csapatcsökkentési tárgyalások kilátásait illetően. A kétségek nem alaptalanok. A két katonai tömörülés 15 éven keresztül folytatott tárgyalásokat a kölcsönös csökkentésről. Ezek a tárgyalások teljesen eredménytelenek maradtak. Mint ismeretes, az amerikai-szovjet rakétaszerződés nyomán az új, enyhültebb légkörben ezért határozták el a tárgyalások újrakezdését, de a kiindulópontok megváltoztatását is. Az első tárgyalássorozat azért hiúsult meg, mert a NATO és a Varsói Szerződés eltérő adatokat vett alapul egymás tényleges katonai erejéről. Az adatokat másfél évtizeden keresztül sem tudták közös nevezőre hozni, más szóval, nem tudtak megegyezni abban, hogy - mekkora az a katonai erő, amit csökkenteni kell. Szovjet és szövetséges részről pedig következetesen ragaszkodtak ahhoz az állásponthoz, hogy a szembenálló katonai erők gyakorlatilag egyensúlyban vannak és ebből kiindulva a csökkentéseknek is egyenlő arányúaknak kell lenniök, ha nem akarják felborítani az egyensúlyt, ami veszélyek forrása lehet. A NATO ezzel szemben a Varsói Szerződés erőfölényéből indult ki, ami egyoldalú csökkentést feltételezett volna. A másik vitatott kérdés a tárgyalások céljára vonatkozott. A NATO azt javasolta, hogy ha már nem tudnak megegyezni a szembenálló erők nagyságrendjében, akkor mellőzzék ezt a megoldhatatlannak látszó kérdést, és tárgyaljanak arról, hogy a csökkentés után megmaradó katonai erő legyen egyensúlyban Európában. Más szóval: ne azt rögzítsék, hogy melyik oldal milyen fegyverzetet és mennyi katonát szerel le, illetve von ki a szóban forgó területekről, hanem azt, hogy milyen erők maradnak ott. A Szovjetunió azonban következetesen ragaszkodott a csökkentés, tehát a leszerelésre kerülő csapatok létszámának és a fegyverzet mértékének szerződéses rögzítéséhez. A zsákutcából való kijutás lehetőségét jelezte tavaly Gorbacsov pártfőtitkárnak az a nyilatkozata, amelyben a két katonai tömörülés erőviszonyában mutatkozó aszimmetriákról, egyenlőtlenségekről beszélt. A most, az új tárgyalások küszöbén a kommunista rendszerű államok történetében első ízben megtett lépés, a haderőre vonatkozó adatok nyilvánosságra hozása a második kedvező jel volt, annak ellenére, hogy az adatok helyességét Nyugaton katonai szakkörökben kétségbe vonták. Az új tárgyalásoknak azonban csak akkor van értelme, ha a felek nem bonyolódnak ismét egy meddő adatvitába, ami az erőviszonyok mérlegelése szempontjából amúgyis rendkívül kétes értékű, mert a számadatok önmagukban véve nem tükrözik az erőviszonyok más számottevő tényezőit: a harci készséget, a védakaratot, a kiképzés minőségét, a földrajzi tényezőket, és nem utolsó sorban a hadseregek mögött álló gazdasági infrastruktúra színvonalát. A Varsói Szerződés által közzétett adatokon kívül azonban a kísérőszövegben a NATO részéről fölfedeztek egy, a múltból jól ismert aggasztó kitételt is. Ez pedig úgy szólt, hogy a két oldal katonai erőviszonya kiegyenlítettnek tekinthető az egyes fegyvernemek között fennálló számszerű aszimmetriák ellenére is. Karpov, szovjet külügyminiszter-helyettes nyilatkozata szemmel láthatólag ezeket a nyugati kétségeket van hivatva eloszlatni. Ő is elismerte, hogy az adatvita bukással fenyegeti az új tárgyalásokat. De hangsúlyozta, hogy szovjet részről nem az adatokról akarnak tárgyalni, nem ez a csapatcsökkentési tárgyalás alapja. Karpov tehát jelezte, hogy a Varsói Szerződés nem akar újabb adatvitát provokálni, ezzel közeledett a NATO álláspontjához. Még feltűnőbb az, hogy Karpov szükségesnek tartotta kiemelni a NATO részéről fontosnak tartott szovjet katonai doktrína megváltoztatását. Kifejtette azt, ami a nyugati szakértők éveken keresztül rendszeresen hangoztatták, hogy érdemleges leszerelésről csak akkor lehet szó, ha a Szovjetunió megváltoztatja a második világháborús tapasztalatok alapján kialakított támadó jellegű stratégiáját, amelyet a védekező jellegű doktrínába ágyazott bele. Karpov külügyminiszter-helyettes most azt mondja, hogy ez megtörtént, nem terveznek többé nagyobb támadó hadműveleteket, hanem a védelem megszilárdítására törekszenek azzal a céllal, hogy az szilárdan állja a sarat, amíg sikerül politikai megoldást találni az esetleges konfliktusra. Az elmondottak gyakorlatilag megegyeznek a NATO évtizedes stratégiájának célkitűzéseivel. Kevésbé biztató az, amit Omelicsev tábornok, a vezérkari főnök helyettese mondott el az egyoldalú szovjet csapatcsökkentésekről. Nyilatkozata igazolta azt a gyanút, hogy a Gorbacsov által beígért félmilliós létszámcsökkentés java részét a sorozottak számának csökkentése fogja kitenni, mert számszerűleg gyenge évjáratok kerülnek sorozásra, ugyanúgy, mint például Nyugat-Németországban a következő két évben. Emiatt határozták el Bonnban a sorozottak szolgálati idejének meghosszabbítását. Ezt a szovjet vezérkari főnök helyettese szerint Moszkva nem tervezi. A tényleges és állandó szovjet fegyveres erők ütőképességét ez azonban alig érinti, az egységek keretei megmaradnak és tartalékosokból bármikor feltölthetők. A Szovjetunióval szövetségben lévő országban az ottani hivatalos közlemények szerint hasonló lépéseket terveznek. Ez a fajta csökkentés lényegében csak az ellenfél felkészülési idejét hosszabbítja meg egy-két nappal, annyival, amennyire a tartalékosok behívására van szükség. +++
1989. február 1., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|