Rendszerváltás és az MTI
mti.hu1989 › február 16.
1989  1990
1989. január
HKSzeCsPSzoV
2627282930311
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
303112345
1989. február
HKSzeCsPSzoV
303112345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272812345
6789101112
1989. március
HKSzeCsPSzoV
272812345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829303112
3456789
Az oldalon látható MTI hírek és fotók az Magyar Távirati Iroda korabeli hírkiadásából származnak. További információt itt talál.
Keresés az MTI
hírekbenképekben
Összes MTI-hír
Ezt mondták a rádiók
SZER:

Kutrucz Gizella (Világhíradó)

"Engedjétek beszélni Kutruczot - mondja Ember Judit - 1985-ben egy nap alatt felvett és még mindig betiltott videokazettán terjedő filmjének címe. A címszereplő azóta is beszél. Mostanában nem a háborús bűnösök sorsa, hanem a jelenlegi hatalom eredete, működésmódja érdekli igazán. Hiába dolgozott évtizedekig a KB apparátusában az úgynevezett agit.-prop.-osztályon, sok mindenre csak utólag, nyugdíjazása után jött rá. Az utóbbi években a koncepciós perek előkészítéséről és fontos lefolyásáról gyűjtött dokumentumokat és interjúkat. Ezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a leghíresebb ügy, a Rajk-per rendezői között Rákosi és Farkas Mihály után rögtön Kádár János következik a bűnösök sorában, megelőzve még Gerő Ernőt is. Például Farkas és Kádár közösen adta ki az utasítást abban a bizonyos sváb villában, hogy Rajkot meg kell kínozni, miután nem sikerült rábeszélniük az együttműködésre. Kádár felelősségét mindmáig elmosták."

Kelet-Európa és Magyarország

Washington, 1989. január 25. (Amerika Hangja) - A nagy múltú New-
York-i szabadegyetem News School két tanárának tanulmányát mai
sajtószemléjében Krizsán Miklós közreműködésével Csernus Ákos
munkatársunk ismerteti.
    
    Kelet-Európa háború utáni története Jaltával kezdődik, amely több
volt mint Roosevelt, Sztálin és Churchill történelmi jelentőségű
találkozója a Krím-félszigeten - írja a szerzőpár a tanulmány
elején, és megállapítja:
"Egyesek helytelenül úgy értelmezik, hogy a háború nyertesei a
tartós béke feltételeit akarják megteremteni a csúcstalálkozón.
    
    Holott a jegyzőkönyvek azt bizonyítják, még csak nem is kerültek
komolyan szóba egy békeszerződés alapelvei. A találkozó résztvevői
egyszerűen a győztesek akaratának megfelelően próbáltak a világnak
új formát adni. Önhatalmúlag valamiféle nagyhatalmi világkormányt
szándékoztak létrehozni."
Sztálin viszont elejétől fogva úgy kezdte Jaltát értelmezni, hogy
ezzel szabad kezet kapott Kelet-Európában. A kelet-európai népek
véleményét ugyanakkor senki sem kérte ki. Heller Ágnes és Fehér
Ferenc az elmúlt időszakra visszatekintve tanulmányában a
megállapítja:
"A szovjet uralom alá került Kelet-Európa történetét ténylegesen
egy Jalta ellen lezajló forradalomnak lehet tekinteni, és nemcsak
az időnként lázongó kelet-európai nemzetekre utalunk. De több
kommunista vagy baloldali kormányra is, amelyek nyíltan vagy
közvetve Jalta ellen fordultak. Mint Tito volt jugoszláv elnök
kormánya 1945 óta, meg Nagy Imre rövid életű kabinetje az 1956-os
forradalom alatt, amely kikiáltotta Magyarország semlegességét.
    
    Vagy pedig az albán kormány és bizonyos mértékig Romániában
Ceausescu rezsimje."
Heller és Fehér az amerikai folyóiratban megjelent cikkében a Jalta
ellen folyó forradalomnak négy különböző fázisát különbözteti meg.
    
    A Jalta ellen indított küzdelemben 1945 és 1948 között a nem
kommunista pártok álltak az élvonalban. A nem kommunista pártoknak,
azonban a legkisebb esélyük sem lehetett a győzelemre. Ezek a
nemzeti, nacionalista csoportosulások nem rendelkeztek megfelelő
tapasztalattal. Emellett alig volt, vagy egyáltalán nem volt
hajlandóságuk arra, hogy az országhatáron túlra is kiterjesszék a
politikai küzdelmet, és szövetségeseik sem voltak. A kelet-európai
nacionalista erőknek a háború alatt tanúsított magatartásuk
következtében nem volt különösebben jó a hírük. Egyesek közülük
együttműködtek Hitlerrel, és talán még ártalmasabb volt a számukra,
hogy a társadalomról alkotott elképzeléseik a végletekig elavultak,
és konzervatívok voltak.
    
    A háború után tartott első szabad választások eredménye ellenére a
szerzőpár azt állítja: "A kelet-európai térség mintegy 100 milliója
lakója alig várta, hogy reformokat vezessenek be országa
modernizálására, és e tekintetben a kommunistákban több reményt
látott mint a liberális, és konzervatív pártokban.
    
    Sztálin könnyűszerrel kialakíthatott egy mesterkélt geopolitikai
egységet. Az úgynevezett Kelet-Európát olyan nemzetekből,
amelyeknek nem volt közös történelme, közös politikai vagy
kulturális öröksége vagy vallásos egysége. Csak egy ország, amely
ellenállást tanúsított, Jugoszlávia. A kelet-európaiak Jalta-
ellenes küzdelmének 1953 és 1956 között volt a második szakasza."
A jaltai rendezés elleni küzdelemnek - a legfőbb lázadó -
Jugoszlávia állt az élén, amelyet később Hruscsov pártfőtitkárnak
desztalinizálási kampánya során kellett rehabilitálnia. A jugoszláv
vezetőség azonban egoista reálpolitikát folytatott ahelyett, hogy a
Jaltai Egyezménnyel kapcsolatban komolyan stratégiai kérdéseket
vetettek volna fel Belgrádban. Tito ellenfelei ellen rendezett
jelentéktelen vendettákkal voltak elfoglalva. A Jalta-ellenes
küzdelemnek rövidesen Magyarország és Lengyelország vette át a
zászlaját. Annak ellenére, hogy a lengyel és a magyar mozgalmat nem
időzítették, mindkettő 1956 októberében ért tetőpontjára. A két
országban azonban teljes mértékben elütő volt az események
lefolyása.
    
    A magyar forradalom egy koalíciós kormány vezetésével frontális
támadást jelentett Jalta ellen. Különösen, amikor a Nagy-kormány
kilépett a Varsói Szerződésből, és tömbönkivülinek minősítette
Magyarországot. Lengyelországban az új kormány annak ellenére, hogy
Gomulka nemzeti, kommunista frakciója túlsúlyban volt benne, meg
volt győződve arról, hogy a szovjet vezetőség számára Lengyelország
feletti hatalma jelenti Jalta lényegét. Így a lengyelek rendkívüli
óvatosságot tanúsítottak, hogy át ne lépjék a Rubicont. Moszkva
lassanként megint megerősíthette Lengyelország feletti
ellenőrzését.
    
    Az 1956-os magyar forradalom leverésétől egészen Brezsnyev haláláig
a Jalta-ellenes mozgalomnak nagyjából befellegzett. A mozgalomnak
ráadásul méltatlan bajnokai is akadtak. Enver Hodzsa személyében
például, aki Albániában hermetikus lezárt határok köré őrizte meg a
sztálinista rezsimet, és Ceausescu Romániája, amely óvatosan Jalta-
ellenes nacionalista retorikával igyekszik kompenzálni a román
középosztályt sztálinista politikájáért, és csakugyan rossz
gazdaság irányításáért. A szerzők szerint erősen vitatható, hogy az
1968-as "prágai tavasz" egyáltalán a Jalta-ellenesen kelet-európai
mozgalmak közé sorolható. Brezsnyev természetesen a Jaltai
Egyezmény megsértésének tekintette, és a csehszlovák liberalizálási
kísérletet Jalta-ellenes forradalomként tiporta el. Ténylegesen
magát a Jaltai Egyezményt egyedül Brezsnyev sértette meg.
    
    A Jalta-ellenes Kelet-Európa mozgalomnak most bontakozik ki a
negyedik szakasza méghozzá meglehetősen bonyolult körülmények
között - hangsúlyozza Fehér Ferenc és Heller Ágnes.
    
    Lengyelország máig sem nyugodott meg. Románia továbbra is
engedetlenséget tanúsít annak ellenére, hogy a román vezetőséget az
országban uralkodó terror és éhínség miatt népfelkelés veszélye
fenyegeti. Jugoszlávia alkotmányos és társadalmi válsággal
küszködik, amelynek kimenetelével kapcsolatban Moszkva sem lehet
közömbös. Kelet-Európa épp úgy alanya, mint tárgya a hatalmi
játszmának. Ha a játszma eldől lehet, hogy Európa térképe is
változni fog. Ahhoz, hogy érthetőbbé váljon előttünk a gorbacsovi
stratégia, számolnunk kell az ellentmondásokkal terhes
irányzatokkal és az egész politikai panorámával.
    
    Egyesek minden bizonnyal emlékeznek még Churchill brit
miniszterelnök szavaira, aki kijelentette, hogy nem hajlandó
elnökölni a brit birodalom szétesése felett. Hasonlóképpen
Gorbacsov sem szeretné megérni azt a napot, hogy a szovjet gyarmat-
birodalom és a jaltai rendszer szétesése felett kelljen elnökölnie.
    
    Ellentétben Brezsnyevvel azonban arra sem hajlandó, hogy a jaltai
rendezés határát átlépje. Az afgán háborút ezért fejezi be. A
gorbacsovisták továbbra is keresik a mágikus formulát, amellyel
kijelölhetnek egy új stratégiát, ahogy Sztálin is talált fedőnevet
Kelet-Európa szovjetizálására, amikor népi demokráciának
minősítette a leigázott népeket. Hruscsov szocialista közösségnek
nevezte a desztalinizálás alatt álló, de továbbra is szovjet uralom
alá kényszerített térséget.
    
    Hruscsov épp úgy mint Gorbacsov egy olyan időszakban került
hatalomra, amikor Kelet-Európa válsággal küszködött. Jelenleg
legfeljebb három ország van, ahol a válság hatása kevésbé érezhető:
Albánia, Bulgária és Kelet-Németország. Csakhogy lényeges különbség
van az 50-es évek és a 80-as évek válságai között. Ezzel
Gorbacsovnak is tisztában kell lennie, ha koherens politikát akar
kialakítani. Hruscsov idejében az összes kelet-európai ország belső
válsággal küszködött, amely egy és ugyanazon okra volt
visszavezethető, a sztálinista terror, és egy teljesen irracionális
gazdaságvezetés kihatásaira. Így bizonyos mértékig indokolt volt az
egyszerű és uniformizált intézkedések bevezetése. Hruscsov
sztálinista módszerekkel próbált desztalinizálni. Politikájával
majdnem szétrobbantotta a Sztálin-birodalmat.
    
    Gorbacsovnak látnia kell, hogy a jelenlegi kelet-európai válság
csak annyiban tekinthető általános válságnak, hogy a térségnek
űgyszólván az összes országában felütötte a fejét. Számolnia kell
azzal is, hogy a válságoknak más és más oka van a különböző
országokban, és hogy melyikben mikor állt meg az idő.
    
    Albánia a sztálinista 50-es években rekedt meg, Csehszlovákia
befejezetlen desztalinizálási kísérletével a 60-as években épp így
Magyarországnak, Jugoszláviának vagy Lengyelországnak más és más
jelene van. A válságok jellege sok tekintetben elüt egymástól.
    
    A szerzők igyekeznek felmérni a különböző kelet-európai országokban
előállott válságos helyzetet, és Magyarországgal kapcsolatban
megállapítják:
"Magyarországon a vezetőség, amely eleinte nemcsak hogy
realisztikus volt, hanem meglehetősen óvatos is. Évtizedekkel
ezelőtt vezette be mezőgazdasági reformjait, és egyben szélesebb
körű gazdasági változásokat ígért. De amikor ezek megvalósítása
elodázódott, a magyar vezetés elvesztette önmérsékletét.
    
    Kompenzációképpen bátorítani kezdte a korlátok nélküli fogyasztást,
amelyhez a hazai termelés nem szolgálhatott alapul. Mindennek az az
eredménye - egyrészt az lett - hogy első ízben egy kelet-európai
országnak is - per capita - annyi adóssága lett, mint egy latin-
amerikainak. Másrészt a magyar vezetés, amely mérsékelt
strukturális reformok bevezetése helyett a fogyasztás fokozásával
igyekezett magához édesgetni a népet, eltékozolta a nehezen
szerzett politikai hitelét. Harmadszorra, de ami talán a
legfontosabb a magyar közéletnek a reménytelenség lett a
jellemezője, és akár felülről, akár alulról javasolnak reformokat a
nép már nem fűz azokhoz reményt. Forradalom előtti helyzet állt
elő, amelynek azonban egyelőre még nem mutatkozott be a
főszereplője."
A májusi pártkonferencia eredményei máris nyilvánvalóak, amennyiben
a párt legfelső vezetőségében, Politikai Bizottságában és
titkárságában egyetlen személy sem maradt azok közül, akik részt
vettek az 1956-os forradalom eltiprásában - írja Heller és Fehér az
esszéjében. Többeket ezek közül még a Központi Bizottságból is
kiszorítottak. Ez lehetőséget nyújt ahhoz, hogy visszaállítsák
Magyarország forradalmi, demokratikus és történelmi
folyamatosságát. Tehát, hogy rehabilitálják a magyarok legragyogóbb
forradalmát.
    
    A változás emellett nagymértékben a párttagság nyomására történt,
amely a maga részéről a szélesebb tömegek állandó nyomásának van
kitéve. A változás nem a pártvezetőség úgynevezett bölcs, és
nagylelkű engedményeinek eredménye volt, és nem csak egyszerűen
felülről hozott reform volt. Ezt Grósz Károly főtitkárnak is el
kellett ismernie, aki egy határozott politikai fiziognómiával nem
rendelkező középutas. Igazi reformerek vannak a Központi
Bizottságában és a titkárságban. Olyan politikus, akik nem csak
szavakkal, de tettekkel is bizonyították, hogy elkötelezetek
magukat a reformok mellett.
    
    Ha félénken és zavarosan is, de egyesek félre nem érthető módon
párton belül is és kívül is pluralizmust követeltek, és az emberi
jogok ügyét is emlegették, ami régebben eretnekségnek számított, és
ami még fontosabb: a magyar társadalmat bátorították önszervezésre
és a viszonylagos autonómiára, amelyet a magyar ellenzék már jó
évtizede sürgetett.
    
    Fehér Ferenc és Heller Ágnes cikke második része ismertetését
holnapi adásunkban folytatjuk. +++


1989. január 25., szerda


Vissza » A hírhez kapcsolódik »

Partnereink
Dokumentumok
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal


SZER hallgató telefonüzenete:

"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA

Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)

Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
mti.hu Impresszum
Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fentartva.
WEB10BUD