|
|
|
|
Búcsú a katonáktól és fegyverektől (1. rész)
|
Moszkva, 1990. március 10. (MTI-PRESS) - Az ideiglenesek
véglegesen távoznak. Március 12-én, hétfőn a hajmáskéri harckocsizó
alakulatok útnak indulásával megkezdődik az ideiglenesen hazánkban
állomásozó szovjet déli hadseregcsoport katonáinak, polgári
alkalmazottainak, fegyvereinek, harci technikai eszközeinek,
anyagainak kivonulása, amelynek 1991. június 30-ig be kell
fejeződnie. Erről szombaton írta alá a két évi kormányközi
tárgyalások eredményeként létrejött egyezményt Horn Gyula magyar és
Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter.
A magyar miniszter sajtóértekezletén a II. világháború maradványait felszámoló, s az igazi szuverenitást erősítő lépésnek nevezte a megállapodást, Sevardnadze magyar újságíróknak pedig olyan törvényszerű lépésről beszélt, amely a kétoldalú kapcsolatokat a múlt fölös terheitől szabadítja meg.
Látszólag síma hétvége várt tehát a pénteken még egy utolsó tárgyalásra leülő szakértőkre (magyar részről Somogyi Ferenc külügyi államtitkárra és Borsits László vezérkari főnökre), pedig, mint utóbb az államtitkár elmondta, csak pénteken sikerült elfogadtatni a magyar kormány álláspontját a végső határidő tekintetében.
Az utolsó alku tárgya két hónap volt, amelynek lefaragása a magyar fél készségétől függött. Magyarország késznek mutatkozott megvásárolni a szovjet hadsereg hatalmas üzem- és kenőanyagkészletét, de a tartályokra nemet mondott. Itt az áttörést annak engedélyezése hozta meg, hogy ha tudják, a szovjetek eladhatják a megürült tartályokat akár magánszemélyeknek is.
Ezáltal 260 szerelvénnyel kevesebbnek kell Magyarországról távoznia. Ennek jelentősége az összesen 2029 szerelvénnyel összevetve mérhető fel igazán. A végső dátum után magyar földön nem marad egyetlen szovjet katona, egyetlen szovjet katonai tárgy sem.
Nem lengte be semmiféle titokzatosság az aláírás előtti utolsó tárgyalásokat, majd a külügyminiszterek szombati eszmecseréjét, mind a diplomaták, mind a katonák készséggel válaszoltak az őket faggató újságíróknak.
Talán a legnehezebb a megfigyelőként a tárgyalásokon jelen lévő magyar ellenzéki személyiségeket volt szóra bírni. Nem annyira a közlendők hiánya, mint az a vállalás fogta vissza őket, hogy ők most nem saját pártjaik, hanem az országos listát állító, nézeteiben, politikájában ugyancsak eltérő 12 párt megbízásából voltak Moszkvában. (folyt.)
1990. március 11., vasárnap 12:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Tibor FKgP főügyészről egy oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó napot, Szabad Európa! Grósz pártfőtitkár prágai nyilatkozatáról szeretnék említést tenni. Ahhoz már hozzászoktan, hogy Grósz úr az esetek többségében felelőtlenül, a tények nem kellő ismeretében nyilatkozik, de a prágai tárgyalása és Jakes főtitkárnak tett kijelentései olyan mértékben felháborítottak, hogy erre mindenképpen kötelességemnek érzem a reagálást. A tárgyalásokról tudósítva, kedden este, a magyar TV-Híradó mindhárom kiadásában kiemelte azt a mondatot, miszerint Grósz pártfőtitkár köszönetét fejezte ki a csehszlovák vezetésnek az általuk alkalmazott nemzetiségi politikáért. Tette mindezt annak tudatában, hogy egyre több aggasztó hír érkezik Csehszlovákiából az ottani 800 ezres magyarság hátrányos megkülönböztetéséről, jogainak lábbal tiprásáról. Vagy Grósz úr talán nem emlékszik Duray Miklós olyan szívbemarkoló jajkiáltására, vagy arra a nyílt levélre, amelyet a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottsága 1988. július 26-án intézett a Magyar Népköztársaság kormányához. Mellesleg akkor is egy felelőtlen Grósz-nyilatkozat volt a kiváltó ok, amelyben a nyilvánvaló nemzetiségi sérelmek felsorolása mellett felkérték a magyar vezetést, ha nem tud, vagy nem akar segíteni a magyar kisebbségnek, legalább ne ártson nekik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|