|
|
 |
|
 |
A kerekasztal négyszögesítése (1.rész)
|
Varsó, 1989. február 15. (MTI-Panoráma) - Aki a lengyelországi társadalmi-gazdasági helyzetet figyelemmel kíséri, nem lepődött meg azon, hogy a legélesebb vita a gazdaság és a szociálpolitika problémáiról bontakozott ki, annál a ,,kisasztalnál,,, amelyet erre a célra a nemzeti kerekasztal mellett felállítottak, nem pedig ott, ahol a szakszervezeti pluralizmussal vagy a politikai reformokkal foglalkoznak.
A második ülés után igen élesen vetődött fel az alapkérdés: ki
vállalja a politikai felelősséget a gazdasági reform folytatásáért?
Pontosan mely politikai erők hajlandók tartani hátukat az
elkerülhetetlen gazdasági döntések nyomán ugyancsak
elkerülhetetlennek tűnő társadalmi feszültségekért?
Az csupán politikai retorika és szociálpolitikai demagógia, hogy
a lengyel gazdaság szanálásának elkerülhetetlen költségeit a
társadalomról - vagy ahogyan itt előszeretettel mondják - ,,a
lengyel dolgozokról,, bárki másra át lehet hárítani. Az ugyanis csak
látszatalternatíva, hogy e költségek milyen hányadát fizeti
közvetlenül a dolgozó, és milyen hányadát az állam, vagy az állam
tulajdonában lévő gazdálkodó egységek, a vállalatok. E költségek -
közvetlenül vagy közvetve - mindenképpen az egész társadalmat fogják
érinteni.
A gazdasági utópiák világába tartozik az az elképzelés, hogy a
leromlott, elavult termelőkapacitással rendelkező, krónikus anyag-
és energiahiánnyal küszködő, a nemzetközi pénzügyi kapcsolatoktól,
azaz a külföldi hitelektől elvágott, dezorganizált, archaikus
szerkezetű lengyel gazdaság normális fejlődési pályára állítható
úgy, hogy közben a lakosság életszínvonala legalábbis nem romlik, a
belső fogyasztás pedig még nővekszik is. Az egyéni és a közösségi
fogyasztást, az egész társadalmi-szociális infrastruktúrát abból a
nemzeti jövedelemből kell kigazdálkodni, amelyből a
világszínvonaltól tragikusan elmaradt, rendkívül alacsony
hatékonyságú lengyel ipar és mezőgazdaság életre keltését kellene
finanszírozni, és az adósságokat törleszteni, miközben a nemzeti
jövedelem e két cél közül külön-külön egyik feladat megvalósítására
sem elegendő. (folyt.)
1989. február 15., szerda 09:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ üzenetet közlök a Rétfalvi Attilának, itt Targovány Pista. Az előbb hallottam, hét óra előtt csak nagyon röviden a Bosnyák Zoltánról egy adást. Attila légy szives hivjál föl vagy a lakásomon vagy a munka¬helyemen. A munkahelyemnek a telefonszáma 06192209165. Alapjában véve ez a sztori, amit a Bosnyák Zoltánról hallottam az féligmeddig igaz, de lényegében a családnak; a meggyalázása is, mert csak féligazság. A feleségem az három évig volt a Bosnyáknéval a börtönben együtt, egy szobában voltak, illetőleg egy cellában és nagyon jó barátságban voltak, miután kiszabadultak a börtönből utána is rendszeresen lejárt Brassóba, hogy a fiával kapcsolatban amit ez a jóember videón vagy filmen elkészitett az valótlan, és a többi is, az egész dolog, A Bosnyák Zoltánt fölakasztották, illetve főbe lőtték - most mondja - és a Szőcs Gézának majd hajlandó lesz ő elmondani az egész eseményt, az egész történetet, de ez nem is pamflett, hanem, hát amit hallottam, ez nem valós és ez az egész a családnak a meggyalázása, mert semmi köze nem volt a román hadsereghez a fiának. Hát kérlek légy szives hivjál telefonon és akkor ezt megbeszéljük, ha érdekel. Szervusz..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A köztársasági elnöki intézményt a párt elfogadta, de azzal, hogy ez a funkció reprezentatív jellegű. Külön kihangsúlyozta a többpártrendszerű pluralizmust, de azt is, hogy semmiféle formában, így társadalmi szervezet köntösében sem lehetséges a honvédségen és rendőrségen kívül fegyveres testület. Ez a munkásőrség általam már hónapokkal korábban szorgalmazott feloszlatásának követelését jelentette."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|