Rendszerváltás és az MTI

	Trockij unokái - találkozás 57 év multán (1. rész)
1989. február 14. kedd (AP/MTI-Panoráma) - A szovjet történelem hazai ujraértékelése érthetően foglalkoztatja a külföldi sajtót. A múlt felidézésére adott alkalmat Candice Hughes-nek, az AP amerikai hírügynökség munkatársának az a hír, amely szerint Trockij két unokája - Esteban Volkow Bronstein és Alexandra Zaharnovna - nemrégiben, 57 év múltán újra találkozott. A 62 éves Volkow utoljára 1931-ben látta Alekszandrát, amikor száműzött édesanyjukkal együtt elhagyta a Szovjetuniót. Sztálin könyörtelenül leszámolt fő riválisával. A száműzött Trockijt 11 év múlva, 1940-ben megölette, nevét kitöröltette a történelemkönyvekből, egész családját üldözte, száműzetésbe, koncentrációs táborba vagy egyenesen a halálba küldte tag jait. Az amerikai beszámoló szerint Volkov tavaly novemberig még azt sem tudta, hogy féltestvére életben van. Egy francia történész, Pierre Broue, a Sztálin áldozatairól dokumentumokat gyűjtő moszkvai ,,pamjatyosok,, révén, akadt a nyomára, s a Szovjetunióból hazatérve értesítette őt arról, hogy nővére él, de nagyon beteg. Azonnal felhívta a megadott moszkvai telefonszámot. ,,Drága nővérem Itt Esteban öcséd beszél. Csókollak. Forró csókod küldök neked. Nem tudok oroszul ,, - Volkov ezt a néhány orosz mondatot olvasta be a telefonba, egyik barátja írta le neki. A 65 éves, rákbeteg Alekszandra bágyadt hangon, felindultan válaszolt. ,,Nem értettem, mit beszél, így hát többször felolvastam a leírtakat, majd elbúcsúztam, ,,doszvidanyja ,, - mesélte Volkow az AP tudósítójának Mexikóvárosban, ugyanabban a házban, ahol Trockijt megölték. Volkowot, aki akkor 14 éves volt, még mindíg kísérti az emlék: nagyapja vérbe fagyva hevert a földön. Trockij házát múzeumként tartja fenn. Az is kísérti őt, hogy nagyapja elveszítette helyét a Szovjetunió történelmében. Igaz, a glasznyoszty politikájának köszönhetően megkezdődött Trockij szerepének újraértékelése. Ma már nem mondják róla, hogy elárulta a forradalmat, s egy szovjet lap a közelmúltban egyetértett külföldi történészekkel abban, hogy Sztálin ölette meg Trockijt. Fiát, Szergej Szedovot, akit egy koncentrációs táborban végeztek ki, már rehabilitálták. Volkow és Alekszandra apja mindketten koncentrációs táborbsn haltak meg, a család számos tagjával együtt. Alexandra a közelmúltig keveset tudott nagyapjáról. Brutális megöléséről sem volt tudomása. A ,,beszélgetés,, másnapján Volkov a szovjet nagykövetségre sietett. Hetvenkét óra múltán már kezében volt a vízum. Néhány hét múlva, feleségével együtt felkereshette nővérét. (folyt.) 1989. február 14., kedd 12:49
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	Az ötnapos moszkvai látogatás idején a két unoka egy francia- orosz tolmács segítségével beszélgetett egymással. ,,Alekszandra - mesélte Volkow - csak néhány héttel korábban
határozta el, hogy feladja a névtelenséget, nyilvánosan elismeri a rokonságot, az örökséget. Ma már nem fél semmitől. Elmondta, hogy neki sem hagyott nyugtot egy emlék, az elválás napja. Soha nem értette, hogy anyánk miért velem ment el, őt miért nem vitte magával.,, Pierre Broue fejtette meg azt a titkot, hogy Trockij lánya - Zina - miért hagyta ott egyik gyermekét. ,,Anyám, amikor Sztálin száműzte, folytatta Volkow, csak a legkisebb gyermekét vihette magával. Ez volt Sztálin utasítása.,, Alekszandra atyai nagyanyjánál maradt. Hat hónapot börtönben töltött, majd öt évet belső száműzetésben. Moszkvába 1954-ben, Sztálin halála után térhetett vissza. Mérnök lett belőle, férjhez ment, lánya született. Névtelenségben, rettegve élt. Volkow szintén mérnök, ő Mexikóban nőtt fel, Trockijjal ment oda, miután anyja Párizsban öngyilkos lett. Nem tockista, a világforradalomban nem hisz. Mexikóinak vallja magát. A két unokát, akik kinézésre nagyon hasonlítanak, künböző módokon fosztották meg örökségüktől. Alekszandra elveszítette nagyapját, Volkow elveszítette szülőföldjét. Amikor nemrég visszatért, úgy érezte, mintha egy másik bolygóra került volna. ,,Az igazság az, mondta, hogy idegen volt nekem ez az ország. Nagyon fiatalon hagytam el. Jóformán semmi emlékem sincs róla. Talán csak a tél beköszöntésére, a hidegre emlékszem. De megnyugvással, boldogsággal töltött el az a téli este, amikor 57 év múltán újra láthattam Alekszandrát. Kicsit olyanok voltunk, mint a hajótöröttek, akik a parton találkoznak. Remélem még nem hal meg. Szeretném, ha lányaim megismerhetnék a nagynénjüket.,, ++++ 1989. február 14., kedd 12:51
Vissza » A hírhez kapcsolódik »