 |
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
 |
1956 értékelése
|
München, 1989. február 11. (SZER, Hazai napló) - Az MSZMP Központi
Bizottsága mintegy 800 ezer párttag nevében vitatkozik arról, hogy
1956-ban népfelkelés, avagy ellenforradalom
tört ki.
Attól eltekintve, hogy ma már a kommunisták egy jelentékeny része
sem tartja ellenforradalomnak, az ország lakosságának többsége
sohasem osztotta ezt a véleményt. És különben is: a demokratikus
szabadságjog nemcsak ma érték. Az volt az 1950-es években is,
szemben a sztálini önkény magyarországi változatával, amely ellen
tört ki 1956-ban - mi is? - ha a forradalom, azaz a
proletárdikatúra a Rákosi-rendszert jelentette, akkor talán még az
ellenforradalmat is vállalni lehet.
Persze tudom, a hatalom mai örököseit nem a szójáték érdekli. Ők
attól félnek: ha elismerik, hogy 1956-ban népfelkelés volt, akkor
az azt leverő rendszer - vagyis saját maguk fölött - kell ítéletet
mondaniuk.
Így hát Kádár János, az MSZMP mai elnöke, 1956. november 1-étől -
amikor elárulta Nagy Imrét - nemcsak a mártírok, hanem a mai
rendszer sírját is megásta.
Ma azonban hallgat. Pedig kihasználhatná a hazai glasznoszty
lehetőségeit. Megszólalását egyre többen sürgetik.
Kádár bukott politikusként kezdte, úgy is fejezi be.
Tamás Gáspár Miklós Budapestről azt mérlegeli, hogy kinek van
szüksége a kádári emlékezésre:
- Azért is szólítják fel erre természetesen, mert hiszen nemcsak
tanúja, résztvevője volt az 1956-os forradalomnak, hanem
résztvevője volt az 1956. november 4-ikével elkezdődött
ellenforradalomnak is, és a későbbi megtorlásoknak is főszereplője.
Továbbá ő volt az az ember, akinek a nevéhez fűződik elsősorban
ennek a rendszernek a felépítése, amely 1956-nak, a forradalomnak
az elnyomásán nyugszik, és annak romjaira épült.
Az, hogy Kádár Jánost felkérték, hogy szólaljon meg - ez két dolgot
is jelent. Az egyik - azt hiszem - egy gyógyulási folyamat. A
múltak bevallása az elsősorban - úgy vélem - a pártnak szükséges,
és azoknak a néprétegeknek és csoportoknak, amelyek a maguk
kiegyezését Kádárral, Kádárékkal megkötötték. Nekik a saját
gyógyulásuk szempontjából, és az újabb demokratikus Magyarországba
való bekapcsolódásukhoz szükségük van erre a gyógyulásra.
Azt hiszem azonban, hogy a közvéleménynek és a népnek az a része,
amely kimaradt a kádári kiegyezésből, annak tulajdonképpen
édesmindegy, hogy Kádár Jánosnak ma mi a véleménye a harminc-
egynéhány évvel ezelőtt történtekről.
Tudom, hogy sok érdekes részletet elmondhatna. Nem hiszem azonban,
hogy döntő volna, hogy megélte-e azt a katarzist, amely titkon a
történelem iránt érdeklődő hallgató és olvasó elvár tőle. +++
1989. február 11., szombat
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|