|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Útkeresés és csillaghullás ... (2.rész)
|
Tulajdonképpen e lemondás-sorozathoz tartozik Fred Sinowatz volt pártelnök-kancellárnak a politikai életből való teljes visszavonulása is. Ő még 1986-ban leköszönt három évig viselt kormányfői tisztségéről, tavaly májusban átengedte az SPÖ-elnöki székét kancellár-utódjának, Franz Vranitzkynak, majd ősszel visszaadta parlamenti mandátumát is. Mindez nagymértékben annak következménye volt, hogy korábban, az osztrák elnökválasztási kampány idején SPÖ-aktivisták szűkebb körében heves támadást intézett Kurt Waldheim jelenlegi államfő ellen, annak ,,barnainges múltja,, miatt. Később azonban kijelentéseinek tényét egy általa indított sajtóperben letagadta, s emiatt - hamis tanúvallomásért - azóta is büntetőbírósági eljárás fenyegeti. A minden más tekintetben fedhetetlen életű politikus, aki a néppárti elnökjelölt, Waldheim elleni kirohanással pártjának akart hasznára lenni, végülis azzal tehetett az SPÖ-nek még egy szolgálatot, hogy önként letűnt a politikai élet színpadáról. A felsorolt kényszerű lelépések, drámai bukások - közvetlen motívumaik és körülményeik különbözősége ellenére - végső soron összefüggnek az SPÖ-ben zajló korszak- és nemzedékváltással, amely mögött a párt útkereső, reform-célú törekvései húzódnak meg. Az Osztrák Szocialista Párt, a százéves osztrák szociáldemokrata mozgalom mai szervezete a második világháború után nagy érdemeket szerzett az ország demokratikus rendjének kialakításában, folyamatos gazdasági és társadalmi fejlődésében. Öt év megszakítással mindvégig részt vett a kormányzásban, 1971-től pedig 13 éven át egymaga volt kormányon, s akkor különösen sokat tett a szociális vívmányok gyarapításáért. Ám a Bruno Kreisky pártvezető és kancellár nevéhez fűződő időszakban a gazdasági növekedés nem tartott kellően lépést az állam jóléti kiadásainak emelkedésével, az SPÖ által ,,dédelgetett,, állami ipari szektor mindinkább veszteségessé vált, sok drága ,,presztizs,,-beruházást hajtottak végre, szaporodott a költségvetési deficit és az államadósság. Időközben sokat változott a párt társadalmi környezete is: csökkent az SPÖ hagyományos tömegbázisának számító gyári, fizikai munkásság részaránya, nőtt a szolgáltatásban dolgozók és az alkalmazotti rétegek hányada, s az egykori munkásosztály jelentős részének életvitele, gondolkodásmódja az anyagi viszonyok javulása folytán polgári jellegűvé vált. Mindezekre a párt befolyását, szavazótáborát apasztó problémákra az SPÖ régi vezetőgárdája nem reagált kellő időben vagy mértékben. (folyt.)
1989. február 10., péntek 14:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|