 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Emberi jogok (SZER, Világhíradó)
Richard Schifter, az emberi jogok és a humanitárius ügyek
adminisztrálásával megbízott külügyi államtitkár előbb a
külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót, majd pedig a
kongresszus illetékes bizottsága előtt nyilatkozott emberjogi
kérdésekről.
Schifter a kongresszusban egyebek közt a következőket mondotta:
- Budapesten voltam, Bukarestből jövet. Budapesten voltam a múlt
nyáron, és azt találtam, hogy ott a körülmények figyelemreméltóak.
Ott a levegőben a változás határozott jelei érzékelhetők.
Magyarország a nagyobb nyíltság irányába halad. A magyar vezetés
alapvetően érdekelt abban, hogy a gazdasági struktúrát
megváltoztassa - mondotta a külügyi államtitkár, majd hozzátette:
"Az amerikai nagykövetség a párt székházában találkozót szervezett
a számomra. Úgy hiszem munkáspártnak hívják a pártot, de Budapesten
a kommunista párt székházában a leninizmusnak még a fuvallatát sem
lehetett érezni a levegőben."
Richard Schifter újságírók kérdéseire válaszolva a romániai emberi
jogi helyzetről is beszélt. Megállapította: Romániában az emberi
jogok helyzete évek óta rossz, ma is rossz. Románia elnyomó ország
- mondotta az államtitkár. A román vezetés világosan
kinyilvánította, hogy elutasítja a glasznoszty koncepcióját
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Már 70-re emelkedett a Szigetköznél veszteglő hajók száma
|

1989. február 9., csütörtök - Csütörtökön reggelre már 70-re emelkedett Szigetköznél a partok mentén veszteglő hajók száma. Az áruval megrakott uszályok és vontatóhajóik Dunakiliti fölött és alatt tartanak kényszerpihenőt a magyar és a csehszlovák partoknál. Emellett sok hajó a bécsi, a komáromi, a budapesti és más kikötőkből már el sem indult a hajózási zárlat miatt. A zárlatot február 2-án délután rendelték el egyetértésben a magyar és a csehszlovák vizügyi szervek.
A Pozsony alatti folyószakasz egyik legveszélyesebb gázlója Dunakilitinél van. Itt több hajó is zátonyra futott január második felében. A kiszabadításukkal járó munkálatok még inkább tönkretették a hajózó mederszakaszt, s ezért rendeltek el hajózási zárlatot. A zárlat idején nagy teljesítményű kotrógéppel megkezdték a kotrást. A munkát szerdán a köd nehezítette, a kikotort kavicsot az uszályok emiatt nem tudták elszállítani, csütörtökön azonban ismét folytatódott a kotrás. Összesen mintegy 80-100 ezer kilométer kavicsot kell itt a gázlóból kikotorni. Elsőnek egy csatornát nyitnak a gázlóban, ha ez sikerül, akkor korlátozásokkal megindulhat a hajóforgalom. A korlátozást akkor szüntethetik meg teljesen, amikor a gázlót már megfelelő szélességre kotorják ki. A Duna Pozsony és Gönyü közötti szakaszán egyébként több mint egy tucat, s Gönyü alatt még további hat gázló nehezíti a hajózást. Ezek a gondok véglegesen 1990 elején szünnek meg, amikor a folyószakasz hajóforgalmát a vízlépcsőrendszerrel kiépülő üzemviz-csatornába terelik. Ebben a csatornában állandóan 3,5 méter mély és 180 méter széles hajózási út lesz. (MTI)
1989. február 9., csütörtök 13:26
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
Kismáté Józsefné Tapolca: - az lenne a kérésünk, hogy a lányomék - harmadikos középiskolások - szalagavatóra készülnek és kellenne nekik egy férfi, rövid, ősz paróka. Sajnos a környéken sehol nem tudtuk beszerezni. Péntekre kellenne nekik, arra gondoltunk, hogy hátha van egy kiselejtezett ilyen paróka a TV kelléktárában. Nagyon megköszönnénk.
Urbán István 65-65-63 - hűséges nézője vagyok a TV2-nek, de sajnos játszani még nem tudtam. Miért nem úgy van a telefonszám megadva, mint a Kapcsoltamban, hogy az is rejtvény legyen, ne csak a szerencse játszón szerepet, hogy ki tud játszani.
272-132 - azt szeretném megkérdezni, hogy lehet, hogy hetek óta nem lehet vonalat kapni a játékokhoz.
Ha már vizadót és csőadót is bevezettek, miért nem vezették be a kutyaadót, mert borzalmas mennyi a kutya. 855-043
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Kisgazda Pártnak a hatalom részéről történő elismerését jelentette, hogy február 9-re meghívót kaptunk az Igazságügy Minisztériumtól egy olyan értekezletre, amely az új alkotmány előkészítésének munkálatait volt hivatva koordinálni. A megbeszélésen Pozsgay Imre államminiszter és Kulcsár Kálmán igazságügy miniszter is részt vett. Utóbbi előterjesztette a minisztérium által kidolgozott alkotmány tervezetet."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|