|
|
|
|
Interjú Gál Zoltánnal
|
München, 1989. február 6. (SZER, Periszkóp) - Üdvözlöm a hallgatókat! A mikrofonnál Lángh Júlia. Azt hallom, Budapestről, hogy az a két gyergyóújfalui fiatalember Nagy István, és Balázs Levente, akiket január első napjaiban a Menedék Bizottság kezdeményezésére olyan kalandos módon sikerült megmentenie Romániába történő visszatoloncolástól a mai napig sem kapott a svédektől beutazási vízumot. Sőt szóbeli információk szerint erre nincs remény. Biztosan emlékeznek hallgatóink is az esetre, akkoriban országos üggyé vált a Magyar Nemzet is részletesen, és pontosan beszámolt róla. Romániába nem küldték őket vissza, szemben nagyon sok más, névtelenül maradt szomorú esettel, amelyekről egyébként a Menedék Bizottság dokumentációt gyűjt. Ebből a Fényi Tibor által összeállított dokumentum anyagból idézünk most csak mutatóban két esetet: "1988. augusztus 19-e. A magyarországi Nagylétánál (sic) jött egy 72 fős csoport. A magyar hatóságok bezárják őket a helyi moziba, majd másnap 32 főt megbilincselve visszaadnak Romániának. Nagyon megverik őket a román határőrök. Kötelesek két hónap múltán a Securitatén jelentkezni. Legtöbbjüket egy évi kényszermunkára ítélik 40 százalékos bércsökkentéssel". 1988. november 11-e. Összesen hét büntetlen előéletű magyar nemzetiségű fiatal jön át a határon. Hatan Debrecenbe mennek, ahol jelentkeznek a menekültek számára rendszeresített szálláson. Egy pedig elindul Budapestre. Másnap a hat menekültet a magyar határőrök teherautóval, megbilincselve elviszik és átadják a román határőröknek Nagykárolyban. Itt nagyon megverik őket. Hajukat kopaszra nyírják, és lakóhelyükre Nagyváradra szállítják a csoportot, ahol a bilincsbe vert, szíjrafűzött csoportot szombat délelőtt végig viszik a főutcán hirdetve, hogy már a magyar nemzetiségűeket is visszaadják. A Securitatén újból megverik őket és közlik, hogy eljárás indul ellenük. Ettől a sorstól sikerült ugyan megmentenie az imént említett két gyergyóújfalui fiatalembert. De eredeti céljukat, hogy Svédországba menjenek, ahonnan azt remélték sikerül a családegyesítést megoldaniuk a jelek szerint nem tudják elérni. Svédországból szinte naponta küldenek vissza Magyarországra romániai menekülteket. Eredetileg ennek a kérdésnek akartam utánanézni, de mindenekelőtt Magyarországon érdeklődtem a témáról. Felhívtam Gál Zoltán belügyminiszter-helyettest, aki a romániai menekültek ügyének kezelésére létrehozott, állami tárcaközi koordinációs bizottság vezetője. Mint hallani fogják nem csupán a svédországi visszaküldések témájáról volt szó, hanem méginkább a menekültügyek társadalmi ellenőrzéséről, amelynek a belügyminiszter-helyettes nem adott túl sok esélyt. Kérdésemre, hogy adna-e interjút a tárgyban azt mondta, annyi nyugati tudósítónak beszélt már a menekültek ügyéről, miért ne nyilatkozna a mi rádiónknak is. A telefoninterjú hangszalagja: - Az első kérdésem az lenne Gál Zoltán miniszterhelyettes Úrhoz. Ön is tudja, hogy Svédországból nagyon sok menekültet visszaküldenek. Miért nehezítik ezeknek a visszaérkezett menekülteknek az életét azzal, hogy először csak egy hetes ideiglenes tartózkodási engedélyt kapnak, és újra kell kezdeniük minden papírprocedurát, amikor amúgy is egy csalódás után vannak. - Én nem hiszem, hogy ez különösebb nehézséget jelentene számukra, hisz ez a papírprocedura sem olyan nagy procedúra, mert hát legjobb tudomásom szerint egy beszélgetés után a tartózkodási engedélyeket a menekültek megkapják, és ugyanígy kapják meg azok, akik hát ebben szerencsétlen helyzetben vannak, hogy egy csalódás után újra Magyarországon vannak. De nem hiszem, hogy ez egy különösebb nehézséget jelent. Az ideiglenesség érzetét ez esetleg erősítheti, de hát azt világosan megmondtuk a politika letette a garast ebben a témában, hogy ezt az ügyet felvállaljuk, és felvállaljuk minden ember ügyét is. - Miért kell a menekülteknek valutáért megvenniük a repülőjegyet, amikor a KEOKH elvben kiadhatna utalványt, de gyakorlatilag nem szokott kiadni, hogy forintért vásárolhatnak. Gyakorlatilag valutaspekulációra kényszerítik a menekülteket. - Kérem szépen ez egy érvényes magyar rendelkezés szerint történik így, hogy a külföldi állampolgárok csak valutáért vehetik meg a repülőjegyeket. Én nem hiszem, hogy mindenkinek azt a kedvezményt kellene adnunk, hogy forintért vásároljon repülőjegyet. Sokan vannak, akinek küldenek pénzt. El tud utazni. De hát mint ahogy ezt az egész tovább utazást ugye az érintettek tulajdonképpen magánügyének tekintik abban az értelemben, hogy a magyar hatóságok az engedélyt az ország elhagyására megadják. De senkit nem ösztönöznek elutazásra. Én azt hiszem, hogy azért az nem egy olyan megvetendő, hogy az utazás lehetőségének a megszervezése vagy megszerzése is az illető magánügye. - Ön említette éppen most, hogy valakinek küldenek valutát. Néhány nappal ezelőtt hallottam a Menedék Bizottságtól, hogy ezt romániai román fiatalembert Milcea Dadius Gelunak hívják. Az Amerikában élő édesanyjától kapott ezer dollárt repülőjegyre és valutázás címén eljárást indítottak ellene. Hogy lehetséges ez? - Én erről nem tudok, ha ilyen történt akkor, ha nincs más körülmény akkor ez nem volt helyes. Ha nincs más körülmény. Meg kell mondanom persze, hogy a menekültek között mint ahogy ez lenni szokott, hogy a több mint 13 ezer ember között már ugye sokfajta ember előfordul, és hát nem mindenki tartja tiszteletben a magyar törvényeket, ezt sajnos már tapasztaljuk. De hát ha csak erről van szó, hogy repülőjegyre küldött pénzt miatt valamifajta eljárást indult ez hiba volt. Tehát a körülményeket nem ismerem. - Ellentmondást látok a sajtóban látható bejelentések és a menekültek személyes vallomásai között. Megint csak a Menedék Bizottságtól érkezett hírekre hivatkozhatom, hogy a sajtóban mindig azt emlegetik három tagú bizottságok döntenek. Egy ember a határőrségtől, egy ember a BM-től és egy valaki a helyi tanácstól. Most a menekültek azt mondják, hogy a helyi tanács embereivel soha nem találkoznak, általában egy vagy két ember dönt az ő ügyükben. Ami azt jelenti, hogy nincs semmilyen kontroll és a BM egyedül dönt. Mikor szándékoznak lehetővé tenni, hogy a menekültek elfogadásának, illetve visszaküldésének a kérdésében valamilyen társadalmi ellenőrzés legyen és ne csak a rendőrség döntsön. - Hát, kérem szépen ami a társadalmi ellenőrzést illeti, én azt úgy gondolom, hogy a konkrét döntések fölötti társadalmi ellenőrzés ez elsősorban az állami mechanizmusban, ugye az állami mechanizmusban kiépíthető kontrollok tekintetében vagy vonatkozásában lehet majd megteremteni, és inkább a társadalmi ellenőrzés az ügy általános kezelésére vonatkozhat. Nehezen látom annak lehetőségét, hogy mondjuk ilyen konkrét és az államra tartozó döntésekben valamifajta társadalmi kontroll jöjjön létre. Hangsúlyozom, hogy ez a konkrét döntésekre vonatkozik, mint ahogy az is biztos, hogy eddigi eljárási mechanizmust felül kell vizsgálni, és egy rendezettebb és a jó orvoslatot is magába tartozó mechanizmust kell kiépíteni. Ami a konkrét részét illeti így a kérdésfeltevés vagy a hírek nem is pontosak, mert a döntés joga nem azé a bizottságé, amiről szó van és azt mondom nem tartom kizártnak, hogy nem mindig három beszélget a illegális határátlépővel, hanem csak kettő. Ami között lehet, hogy éppen a tanácsi ember ül ott és nem két rendőr, tehát ez sem kizárt. A döntés joga a megyei főkapitányság kezében van. Tehát ezek az úgynevezett bizottságok csak javaslatot tesznek a főkapitányságnak. Ez már önmagában egy bizonyosfajta felülvizsgálati lehetőség. - Dehát a főkapitányság is a Belügyminisztériumhoz tartozik? - Kérem szépen most miért baj az, hogy a Belügyminisztérium, ugyanolyan igazgatási szerv a magyar államnak mint minden más. - De a baj az, hogy a fellebbezési jog tulajdonképpen nem létezik, illetve a KEOKH-hoz lehet fellebbezni. Megint ismétlem az is csak a Belügyminisztériumhoz tartozik. A kérdés az, hogy mennyiben jogállam egy olyan hely, ahol negatív döntés esetén csak. ugyanahhoz a szervezethez lehet fellebbezni és nem egy másik. - Én ezt az előbb említettem, hogy ezen a mechanizmuson változtatni kell. Ez a mechanizmus természetesen nem volt kiépítve egy ilyen menekültügyi' problémának minden oldalú kezelésére, minthogy ezzel nem találkozott még sem a magyar állam, sem a magyar társadalom. Tehát az eljárásaink egész rendszerében mintahogy az állami tevékenység más részein is felülvizsgálatok folynak, és ez alól nem kivétel ez az ügy sem. De én abban mondjuk feltétlenül nem látok elítélendő jelenséget, legalábbis amit az ön szavaiból kihallani vélik, hogy itt mindig a Belügyminisztérium mint egy pejoratív felhangon jelenik meg. Mert én ezt ugyanolyan közigazgatási szervnek tekintem mint bármelyik másikat is mint ahogy minden más közigazgatási hatóság döntése ellen egy közigazgatási hatósághoz lehet fellebbezni ma még. Ugye az meg ismert, hogy a közigazgatási bíróság kiépítése most van napirenden. Hát ez így önmagában, tehát az hogy a Belügyminisztérium mint közigazgatási hatóság keretében marad a dolog, ez így a mai magyar állami működés szempontjából nem egy különlegesség. - A visszatoloncolások kérdéséről. Gyakran hivatkoznak arra, hogy gyanús elemeket, vagyis feltételezett Securitate ügynököket küldenek vissza, őket nem lehet befogadni. Viszont, hogy ha olyan biztosan tudják, hogy valaki Secu-ügynök, akkor miért nem indítanak vizsgálatot ellen kémkedés gyanújával egy másik ország biztonsági szerveinek az illegálisan érkezett ügynökeit bíróság elé szokták állítani. Vagy biztosan tudják, és akkor indítsanak eljárást, vagy ha nem tudják biztosan, miért küldik vissza? - Hát kérem szépen, nyilvánvaló, hogy egy feltevés alapján senkit nem lehet bíróság elé állítani, és ez vonatkozik erre a konkrét dologra. Mint ahogy vitathatatlan, hogy a visszaküldések során is kénytelenek vagyunk olyan jelenségek, tények ha vannak, vagy körülmények alapján dönteni, amelyek sajnos hibaforrást is rejtenek magukban. Én nem hiszem, hogy most a konkrét kérdésre válaszolva, hogy magyar társadalom számára az lenne jobbik eset, hogy ha valakik révén kémkedéssel gyanúsítanának, és azaz bíróság elé állítanak, amikor még semmit nem tett, mint sem, hogy hát még a hibaforrást is magába foglalva inkább azt vállaljuk, hogy már be sem engedjük az országba. - Az Országgyűlés megszavazta a 300 millió forintos támogatási alapot. Ebből még mindig csak 74 milliót költöttek el, és most arról van szó, hogy a maradékot a menekülttáborok felállítására szánják. Gondolja ön, hogy a képviselők belügyminisztériumi ellenőrzés alatt álló táborokra szavazták meg ezt az összeget? - A képviselők a menekülteknek a segítségére szavazták meg ezt az összeget, és én némi eredménynek számol el azt, amit én csaknak neveznek, nevezetesen csak 74 millió forintot költöttünk el a letelepedési alapból. Ezt azért tekintem eredményesnek, mert emögött az a szándékunk, és annak több-kevesebb sikerrel történő végrehajtása húzódik meg, hogy mi nem segélyekből akarjuk a menekülteket eltartani, hanem úgy akarjuk beilleszteni a magyar társadalomba, hogy munkájuk révén tudjanak megélni, és hát olyan módon éljenek meg mint az átlag magyar állampolgár ma Magyarországon meg tud élni. A menekülttáboroknak a kérdése az ezzel függ össze, tervszerűbben tudnánk a menekültek számára lakás, és munkalehetőséget biztosítani vagy felkínálni helyesebben, hogy egy bizonyos ideig a hatóságok és egyházak és hát mindazok számára, akik ebben az ügyben segítenek közvetlenül elérhetőek. Tehát a menekülttáboroknak ez lenne az egyik feladata, hogy ott kiépített információs rendszert felhasználva a menekült számára azonnal tudjunk egy elfogadható szállást és munkalehetőséget biztosítani. A másik szempont pedig itt a menekülttáborok felállításánál az lenne, hogy ezt a bizonyos befogadás kérdésében való döntés ez megalapozottabb legyen, és hát ez azt hiszem megint a menekülteknek is az érdeke. - Milyen mód lesz arra, hogy ezt a döntést a társadalom ellenőrizhesse. - Hát a társadalom ezt az ügyet nagyon ellenőrzi, mert ebben az ügyben az egész társadalom mozog, hiszen az közismert, hogy alternatív szervezetek, egyházi körök, és mindenki akiben van segítő - szándék a legkülönbözőbb csatornákon jelen lehet ebben az ügyben. - Hát csak hozzászólhatnak, de a döntésekbe nem szólhatnak bele. Ha Magyarország aláírja az 51-es genfi konvenciót, várható-e egy független bevándorlási hivatal létrehozása, úgy értem Belügyminisztériumtól független bevándorlási hivatal? - Kérem szépen, mondjon nekem egy országot, ahol a bevándorlási hivatal ahol működik ez teljesen független az állami hatóságoktól, ilyen nincsen természetesen. De hát az természetesnek tartjuk, hogy ugyanazokat a szabályokat, amelyeket ez a konvenció előír és amii a menekültügyi főbiztosság megszab, és ami a működéshez szükséges ugyanazokat a szabályokat magunkra nézve kötelezőnek tekintjük, és ebbe beletartozik az is, hogy menekültügyi hivatal működik, ami hát mintegy bizonyos fajta állami szerv független nem csak Belügyminisztériumtól, hanem minden más állami szervtől, ugyanakkor azért mégis mint hivatal hát valahol becsatlakozik az állami mechanizmusba. - A hallgatókra bízom annak megítélését, mit jelenthet Gál Zoltán belügyminiszter-helyettes kifejezése becsatlakozni az állami mechanizmusba. Ami pedig a társadalmi ellenérzés kérdését illeti, hogy ez nem olyan abszurd kívánság, mint ahogy a rendőrminisztérium helyettes- vezetője érezteti azt az is bizonyítja, hogy a Külügyminisztérium illetékese viszont, méghozzá a kormány lapjában jogosnak ítélte ezt a törekvést. A Magyar Hírlap 1989. február 3-iki számának 6. oldalán "Rendezzék a menekültek jogi státuszát" olvasható egy beszámoló a Raoul Wallenberg egyesületnek a kormány illetékeseihez intézett levélről. Ezt a levelet egyébként egy korábbi időpontban már rádiónkban is ismertettük. Most idézünk a Magyar Hírlap cikkéből: "Az illetékes külügyminisztériumi képviselő kérésünkre a fentiekkel kapcsolatban megerősítette, hogy magyar részről lépések történtek az említett genfi konvencióhoz való csatlakozás körülményeinek és következményeinek a tisztázására/ és a vizsgálódás előrehaladott stádiumban van. A menekült probléma kezelésében eddig is a humánus eljárás volt az irányadó. Megjegyezve: jogos az a törekvés, hogy a kiutasítási eljárással kapcsolatban társadalmi ellenőrzés érvényesüljön". Eddig a kormány lapjának cikke. Akkor most kinek higgyünk? A külügynek, amely helyesli az állami ellenőrzést, vagy a belügynek, amelyik ezt elutasítja a konkrét esetek ügyében. Általánosságban megengedi ugyan, de mindannyian tudjuk, hogy általánosságban nem lehet ellenőrizni, csak konkrét esetekben. +++
1989. február 6., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Maros Antalné 841-498 Talán nem is a műsorral kapcsolatos amiért..., az most legújabban SZUPER szerintem, és a kollegáim, barátaim szerint is. Egyetlen egy megjegytés: olyan szépek a berendezések, a virág, a minden, a bemondók, de a háttér, a falrész, az a szürke - nem illik valahogy az ülőgarnitúrához, valami egészen világos, csontszinű hátteret képzelek el, vagy bordót, hogy érvényesüljön a szép garnitúra. Ha lehet, tessenek elgondolkodni rajta.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|