 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Vita az MSZMP vezetői között (SZER, Világhíradó)
- A Magyar Szocialista Munkáspártnak - ahhoz, hogy hatalmi
helyzetét megőrizze, és ahhoz hogy valamit vissza próbáljon
szerezni elveszített tekintélyéből - csak két következetes útja
kínálkozik. Az egyik az erős kéz, az erőszakos rendcsinálás, a
másik a következetes, a lakosság részéről elfogadott és támogatott
reformpolitika.
A két irányzat képviselői közül egyik csoportnak sem könnyű azonban
a helyzete. A rendcsinálók megzavart sorokkal, és vezér nélkül
állnak. Következetlen és kapkodó politikájával Grósz Károly már
előttük is lejáratta magát, de ezen felül tudják azt is, hogy a
rendteremtés ma már olyan súlyos társadalmi megrázkódtatással
járna, hogy a vihar őket magukat is elsodorná.
Nehéz a helyzete azonban a reformok híveinek is. Nekik egy
többségében konzervatív, még Kádár idejéből fennmaradt, és
grószistákkal kiegészített Központi Bizottságot kellene maguk mellé
állítani...
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Korszerűsített falusi üzletek Vasban
|

1989. február 6., hétfő - Öt év alatt száznegyven községi kereskedelmi és vendéglátó egységet bővítettek, korszerűsítettek a Vas Megyei Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetek. A megyei szövetség 1984-ben átfogó és részletes programot dolgozott ki a kistelepülések boltjainak, vendéglőinek felújítására. Főleg olyan üzletekről van szó, amelyeknek a forgalmából a rekonstrukcióra költött pénz belátható időn belül nem térül meg. A szövetkezetek ennek ellenére jelentős összeget fordítottak erre a célra abból a megfontolásból, hogy a kisebb falvakban sem lehet figyelmen kívül hagyni a helybeliek igényeit.
Vas megyében csaknem kétszáz olyan község van, ahol a lakosság száma nem éri el a másfélezret. A kereskedelmi és vendéglátó egységek rekonstrukcióját a legkisebb, mindössze száz-ötszáz lakosú falvakban kezdték meg, három év alatt száznál több ilyen üzletet újítottak fel. Ma már a megye valamennyi településének boltjaiban vannak korszerű hűtőberendezések. Százötven községben árusítanak a mélyhűtött áruk mellett előre csomagolt tőkehúst. Az üzletek korszerűsítésére több mint 60 millió forintot fordítottak, ebből 27 millió a SZÖVOSZ támogatása. Az áfészeknek egyébként 871 üzlete van Vas megyében, ezek rekonstrukcióját tovább folytatják, az idén nyolc falusi boltot korszerűsítenek. (MTI)
1989. február 5., vasárnap 20:38
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|