 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Vita az MSZMP vezetői között (SZER, Világhíradó)
- A Magyar Szocialista Munkáspártnak - ahhoz, hogy hatalmi
helyzetét megőrizze, és ahhoz hogy valamit vissza próbáljon
szerezni elveszített tekintélyéből - csak két következetes útja
kínálkozik. Az egyik az erős kéz, az erőszakos rendcsinálás, a
másik a következetes, a lakosság részéről elfogadott és támogatott
reformpolitika.
A két irányzat képviselői közül egyik csoportnak sem könnyű azonban
a helyzete. A rendcsinálók megzavart sorokkal, és vezér nélkül
állnak. Következetlen és kapkodó politikájával Grósz Károly már
előttük is lejáratta magát, de ezen felül tudják azt is, hogy a
rendteremtés ma már olyan súlyos társadalmi megrázkódtatással
járna, hogy a vihar őket magukat is elsodorná.
Nehéz a helyzete azonban a reformok híveinek is. Nekik egy
többségében konzervatív, még Kádár idejéből fennmaradt, és
grószistákkal kiegészített Központi Bizottságot kellene maguk mellé
állítani...
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Szilágyi ötödik lett (1. rész)
|

1989. február 5. vasárnap (Reuter) - Párizsban (25 méteres medencében) folytatódott az uszó Világ Kupa viadal. A második versenynap egyetlen magyar vonatkozásu eredménye, hogy Szilágyi Zoltán a 400 méteres gyorsuszásban az ötödik helyen végzett. Eredmények: férfiak: 100 m hát: 1. Franck Schott (francia) 56.02 mp 2. Stephen Cullen (ir) 56.12 3. Tino Weber (NDK) 56.70 100 m pillangó: 1. Mike Fibbens (brit) 54.00 mp 2. Bruno Gutzeit (francia) 54.15 3. Dano Halsall (svájci) 54.54 400 m vegyes: 1. Frederic Lefevre (francia) 4:17.46 p 2. Laurent Journet (francia) 4:21.77 3. Christophe Bordeau (francia) 4:22.67 400 m gyors: 1. Andree Matzk (NDK) 3:48.20 p 2. Venjamin Tajanovics (szovjet) 3:50.06 3. Eddi Parenti (kanadai) 3:50.68 4. Valentin Kosanov (bolgár) 3:52.48 5. Szilágyi Zoltán 3:54.48 4x100 m vegyesváltó: 1. Franciaország 3:44.39 p 2. Irország 3:47.95 3. Skócia 3:49.85 (folyt.köv.)
1989. február 5., vasárnap 13:14
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|