|
|
|
|
A ,,szófiai tizenkettek,, (1. rész)
|
Szófia, 1989. január 27. péntek (MTI-Panoráma) - A szófiai ,,tizenkettek,, - ezt már alighanem mindenki tudja - az a 12 erdélyi magyar menekült, akik tavaly szeptemberben menedéket kaptak Magyarország szófiai nagykövetségén. Egy fiatal házaspár Kovásznáról; két házaspár, összesen három gyerekkel egy kolozs megyei faluból és egy fiatal anyuka a fiával Kolozsvárról (az apuka már rég Budapesten van, a Taurusban dolgozik). A menekültek átlagéletkora alig 19 év; ketten harmincon felüliek, a gyerekek közül pedig kettő érte el az iskoláskort, a legkisebb 3 éves múlt.
Most, hogy megtört körülöttük a hónapok óta tartó csend, elmondhatjuk, róluk, hogy jól vannak. S ha talán nem is egészen így képzelték el a tengerparti szökés folytatását - négy és fél hónapja tart ,,önkéntes házi őrizetük,, -, azért ez még mindíg sokkal jobb, mintha otthon maradtak volna. Ők maguk mondják. E sorok írója ebben a négy és fél hónapban szinte naponta találkozhatott velük, figyelemmel kísérhette ,,hangulatváltozásaikat,, is. Az első beszélgetések az átélt izgalmakat tükrözték, és persze a megkönnyebbülést. Legelőször is azért izgultak, hogy vajon őket is elviszik-e a román tengerpartról arra az egy napos várnai kirándulásra, amely miatt a költséges tengerparti üdülést vállalták. (Kivéve a kovásznai házaspárt, ők autós turistaként egy nappal a többiek előtt érkeztek Szófiába.) Várnában aztán, azért izgultak, hogy gyorsan megtalálják a pályaudvart, s vonatra ülhessenek, mielőtt szökésüket észrevennék. Ehhez nem egészen két és fél óra állt rendelkezésükre. (A kolozsvári anyukát és fiát az apuka budapesti autós barátai vitték Várnából Szófiába.) A vonaton sem értek véget az izgalmak, hiszen nem volt semmilyen okmányuk, rettegtek az otthon megszokott igazoltatástól. De minden simán ment. Végül Szófiában is nagy izgalom érte őket. Emlékezni sem szeretnek rá. A román kormánytól azt az üzenetet kapták, hogy ha visszatérnek, nem esik bántódásuk, csak pénzbírságot rónak ki rájuk; ezután kiválthatják a szükséges iratokat és áttelepülhetnek Magyarországra. A fontos az, hogy útjuk román területen át vezessen. Ettől teljesen megrémültek. Hiszen - sírták az asszonyok -, ha egyszer oda visszatérnek, az lesz a legkevesebb, hogy saját kezükkel írassák le velük: meggondolták magukat, már nem akarnak elmenni Romániából. De hamar tisztázódott, hogy a magyar kormány nem akarja őket erre kényszeríteni.(foly.)
1989. január 27., péntek 15:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|