|
 |
 |
 |

A pécsi joghallgatók lapja
|

(Gordon Tamás) München, 1989. február 2.(SZER, Kommentár nélkül) - Ismertetjük a pécsi joghallgatók lapjának a Lucidum Intervallumnak 1988/5 számát, valamint a decemberben megjelent "Kollégistát" azaz a Münnich Ferenc kollégium kiadványát. Kezdjük a Lucidum címlapjával. Utcaképet ábrázol. A járókelők között egy földön ülő koldus. A sétáló kilétét a szemük magasságában lévő felirat rejti. A szöveg így hangzik: "Az országgyűlés tudomásul vette a kormány jelentését." És mielőtt rátérnénk az írásokra, érdemes az utolsó oldal sajtótérképét szemügyre venni. Közel harminc sajtótermék besorolását tartalmazza. A skála hat kategóriát sorol fel: sztálinista, balos, centrista, reformer, radikális-reformer, szabadgondolkodó. A sztálinistába a következők tartoznak: Munkásőr, Magyar Rendőr, Néphadsereg, Igaz szó, Előre. A sztálinista, és a balos között helyezkedik el a Népszava, és a megyei napilapok. Balos lapot nem említ a felsorolás. Viszont a balos és a centrista közé helyezi a Népszabadságot, Nők lapját és a Pártéletet. Centrista: a Magyar Hírlap, Magyarország, Magyar Ifjúság, Universitas. Reformernek tünteti fel a Magyar Nemzetet, az Ötletet, a Valóságot, a Célokat, az Új Tükröt, a Kritikát. A reformer és a radikális reformer között van a Glosszátor, a Mozgó Világ, a História, a Reform, a Moszkovszkije Novosztyi, az Élet és Irodalom, és a Lucidum Intervallum. Radikális reformer a Heti Világgazdaság, a Közgazdász, és az Egyetemi Lapok. Radikális reformer és szabadgondolkodó között van a Kapu, és szabadgondolkodónak sorolja be a Beszélőt, a Hírmondót, a Hiányt, és a Demokratát. A pécsi joghallgatók lapja interjút közöl Mécs Imrével, a Szabad Demokraták Szövetsége Tanácsának tagjával, Politika, vidékiség, egyetemi reform címmel. Az interjú még akkor készült, amikor még Mécs Imre a Szabad Kezdeményezések Hálózatának volt egyik szervezője - az SZDSZ megalakulása előtt. Mécs Imre 55 éves, öt gyermek apja, villamosmérnök. 1953-ban kezdett politizálni. 1956-ban ötödéves egyetemistaként egyetemek és munkáscsoportok közötti szervezet vezetője volt. Ezért 1957 júliusában letartóztatják, 1958-ban halálra ítélik. Az ítéletet 1959 márciusában életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatják. 1963-ban amnesztiával szabadul. 1975-ben befejezheti az egyetemet. Ekkor már aktívan bekapcsolódik az ellenzéki politizálásba. A Hálózat alapító tagja. Az első kérdés: Kérem, ismertesse beszélgetésünk elején a magyarországi ellenzék történetét. - Hadd kezdjem azzal, hogy mi nem szeretjük az ellenzék szót. Ugyanis az ellenzék bizonyos fokig a hatalom negálja, ellenképe, és ilyen szempontból függ a hatalomtól. Mi függetlenül vizsgáljuk az eseményeket, és független döntéseket hozunk, amely adott esetben azt jelentheti, hogy egyet is érthetünk a hatalom döntéseivel, de igen sok esetben nem értünk egyet. Ezért inkább függetlenül gondolkodóknak, szabad állampolgároknak nevezném magunkat. Az úgynevezett ellenzéki politizálás - bármily meglepő - marxista körökből indul ki, a Lukács-tanítványok köréből. A marxista szuperértelmiségnek az ellenzék kialakulásában egyfajta gyutacsszerepe volt. Ebből a magból, és az ötvenhatosokból alakult ki aztán a demokratikus ellenzéknek nevezett politizáló közösség. Az ellenzék történetében nagy vízválasztó volt a Charta-77-tel szolidaritást vállaló nyilatkozat aláírása. Akik ezt aláírták számíthattak rá, hogy állásukból kirúgják őket, publikálási tilalom alá kerülnek. Tulajdonképpen ez volt a magyar ellenzék igazi zászlóbontása. 1980-tól megjelent az első rendszeres szamizdat: a Beszélő. Ezt más illegális kiadványok követték. 1980-81-re tehető a Bibó Emlékkönyv megjelenése, amelyet Donáth Ferenc barátom vezetésével több régi 56-os, és radikális ellenzéki szerkesztett. Ez is botránykő lett, és az abban szereplő írókat, szociológusokat letiltották a publikálástól. Az ismert lengyelországi események válaszút elé állították a vezetést, hogy engedheti-e ezt a minimális liberalizálódást is. A konfrontációk nem is maradtak el, azonban ekkor a szabadon gondolkodók tábora már átlépte azt a kritikus pontot, hogy ne lehessen megfélemlíteni őket. Ugyanis az ellenzékiek egy része a sorozatos állásvesztések miatt marginalizálódott, és ennek következtében^egzisztenciálisan függetlenné vált az állami feudális rendszertől. Ők példaadókká váltak. Ők alkották az ellenzék - úgynevezett - kemény magját. Utánuk volt egy második réteg, amely állásban volt, de nagyon sok mindent megengedett magának, és hajszálon függött - tehát mindig behívták utolsó figyelmeztetésre, áthelyezték, kihagyták a jutalmazásból előléptetésekből. Utána - a harmadik burka ennek - azok, akik teljes mértékben egyetértettek a kemény maggal, azonban vigyáztak magukra, és megóvták magukat. Van ezen kívül egy negyedik réteg: a szimpatizánsok rétege, akikhez eljutott egy-egy Beszélő vagy más szamizdat. Meglepődtek, hogy milyen szabadon lehet gondolkodni, beszélni - és ez őket is felszabadította valamilyen formában. Ma annak a tanúi vagyunk, hogy ez az egyre növekvő negyedik réteg is beintegrálódik az ellenzékbe, és elmosódnak a rétegek közötti határvonalak. - Sokat hallani az ellenzéket megosztó népies-urbánus ellentétről. A magyar társadalmi életnek régi rákfenéje ez a kettészakadás, aminek kialakulását Trianontól, de még inkább a 30-as évektől számíthatjuk. A népi írók megjelenésekor megvolt ennek a megfelelő alapja: nagy falustruktúra, kimeríthetetlennek látszó emberi és kulturális tartalékok. A falvak erkölcs- és szokásrendszerükkel autonómok voltak. Az utóbbi 40 év alatt azonban sikerült a falut szétverni, ezért én nem tartom megalapozottnak ezt a szétválást. Egy jó évtizede azon munkálkodunk, hogy ezt a régi rossz hagyományt megszüntessük. Erre kitűnő lehetőség volt 1985-ben a monori találkozó, ahol összejött a kétfajta értelmiség krémje, párbeszédet folytattak, és kiderült hogy sokkal kevesebb az ellentét közöttük, mint amennyit egymás ismerése nélkül gondoltak. - Azonban Lakitelken mintha újra elváltak volna az útjaik? - Igen, sajnos. A 87-es évben úgy nézett ki, hogy a kétfajta értelmiségi mozgalmat egyesíteni lehet, azonban ez nem sikerült. A Magyar Demokrata Fórumban önálló arculatot öltöttek a népiek. Mondtam már, hogy nem egészen tiszta az elkülönítés, hiszen jelentős részük városi, és nagyon sok az átfedés a demokratikus ellenzékkel és más mozgalmakkal. Csoóri Sándorral és épp arról beszélgettünk, hogy minden spontán mozgalom most ugyanazt akarja: a demokratikus Magyarország létrehozását. - Az ellenzéket gyakorta éri az a vád, hogy külföldről pénzelik. Tehát egy átírt szókapcsolattal - mögötte áll a guruló dollár? - Semmiféle pénzbeli intézményes külföldi támogatásunk nincs. Szamizdatjaink önfinanszírozók, minden kiadásunkat saját, és tagjaink zsebéből finanszírozzuk, ami néha komoly gondokat okoz. Ellenben igen sokrétű személyes kapcsolatunk van külföldi polgárjogi csoportokkal: az Amnesty Internationallal, az East-West Network-kel, különböző Zöld-szervezetekkel, az emigráció elfogadható részével, nyugati egyetemekkel. A kelet-európai országokban lévő ellenzéki csoportokkal is megvan a kapcsolatunk. Például a Szolidaritással, a Charta-77-tel, a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságával, a Románia Liberával. Ezért is sikerült a forradalom 30. évfordulóján a közös fellépésünk. - Az interjú végén a Lucidum arra kérte Mécs Imrét: foglalja össze politikai célkitűzéseiket. - Nagy figyelmet fordítunk a kisebbségi kérdésre. Valljuk, hogy szükség van a zsidó probléma össz nemzeti kibeszélésére. Ezt szőnyeg alá söpörték különböző politikai okokból, és ennek következtében ott parázslik még mindig a probléma a köztudatban. Fontos probléma még a cigánykérdés, a szociális kérdés. Magyarország nemzetközi helyzetét meg kell változtatni. Nyitni kell Nyugatra és Keletre egyaránt. A világrendszerek közötti közvetítő szerepre predesztinál minket az a tény, hogy a magyarság harmada a határainkon kívül él. Például az USA-ban másfélmillióra tehető a számuk. Az 1956-ban megfogalmazott követelések változatlanul fennállnak, csak a mai korra való tekintettel ki kell egészítenünk őket. A Hálózat célja - ahogy felhívásában is megfogalmazta - olyan független szabad demokratikus Magyarország, amely önrendelkezési joga alapján nyílt, és rendezett jószomszédi viszonyt alakít ki a Szovjetunióval és a többi szomszédos országgal, amely a teljes magyar nemzet érdekeit védi, és amely elfogadja az őt megillető helyet Európa egyenrangú népeinek családjában. Távlati célunk a többpártrendszerű parlamenti demokrácia, a törvényhozó, a végrehajtó, és a bírói hatalom garantált elkülönítése és függetlenítése, a szabadságjogok - jelesül a gondolat- és sajtószabadság, valamint az emberi jogok alkotmányos és tényleges garantálása. Az alulról jövő szerveződések és az állampolgári kezdeményezések támogatása, az önigazgatás, és a közvetlen demokrácia lehetőségeinek, és nem utolsó sorban a szociális biztonságnak a megteremtése. Gazdasági téren az egyenjogú tulajdonformák versenyét biztosító, szabályozott piac megteremtését tartjuk fontosnak, szorgalmazzuk az emberek alkotókészségének és munkakedvének növelését, és a hatékony társadalmi termelés feltételeinek kidolgozását. Azzal szeretném befejezni, amivel felhívásunk zárul: "meggyőződésünk, hogy van mód a mindenkori politikai lehetőségeket higgadtan mérlegelve, békés akaratnyilvánítással közeledni történelmi célok felé. Kommentár nélkül című műsorunkban ismertettük a Lucidum Intervallum interjúját Mécs Imrével. Hangsúlyozzuk, hogy az interjú akkor készült, amikor a Szabad Demokraták Szövetsége még nem alakult meg. Ennek a tanácsának tagja Mécs Imre. Kommentár nélkül című műsorunkat a Budapesti Műszaki Egyetem Münnich Ferenc kollégiuma lapjának ismertetésével folytatjuk. A Kollégista közli annak a közvélemény-kutatásnak az eredményét, amelyet múlt év október végén-november elején végeztek a különböző évfolyamokban, véletlenszerűen kiválasztott, százas mintában. Más egyetemekről további 80 hallgatót kérdeztek meg. íme a felmérés néhány érdekesebb eredménye. Teljes egyetértés van a tekintetben, hogy a gazdasági reformok továbbviteléhez feltétlenül szükséges az is, hogy végre sor kerüljön a politikai intézménynek reformjára. Ez egyben azt is jelzi, hogy a A neosztálinista politikai intézményrendszer a lényegét tekintve érintetlen még ma is. Egyre növekvő többség vélekedik úgy, hogy a Szovjetunióval és a szocialista országokkal való politikai, gazdasági együttműködés nem felel meg alapvető érdekeinknek, és hosszú távon sem kedvező számunkra. Az amúgy is meglévő politikai ellenérzéseket csak növeli az, hogy a szocialista országok csaknem mindegyike egyre mélyülő politikai-gazdasági válságban van. Egyre nyilvánvalóbb, hogy magának a szisztémának az agóniájáról van szó. Ugyanakkor a szocialista országok többségének vezetése erről alig akar tudomást venni. A reformok többnyire szónoki fordulatokban, és puszta ígérgetésekben látszat-intézkedésekben merülnek ki, miközben a hatalmat birtokló apparátus makacsul őrzi pozícióit, és privilégiumait. Az élet fintora, hogy ez jelenleg legkevésbé a gorbacsovi Szovjetunióra igaz -, bár igaz az is, hogy az ottani átalakulás útjába roppant akadályok tornyosulnak, s annak végkifejlete még messze nem bizonyos. Ha még hozzátesszük ehhez, hogy a nemrégiben Lenin-díjjal kitüntetett Ceausescu családi diktatúrája románokat, magyarokat, szászokat megnyomorító rendszere is a szocialista tábor részének tekintheti magát -, akkor még érthetőbb a közvélemény vélekedése az egészről. A Kollégista így folytatja: Teljes az egyetértés abban, hogy politikai életünk berendezkedése alkalmatlan arra, hogy az állampolgári akarat érvényre jutását biztosítsa. így vélekedik az összes megkérdezett kollégista 94 százaléka, a Münnich-kollégisták 92 százaléka. Erősödött az a vélemény, hogy Magyarország számára megfelelő lenne a polgári demokráciák politikai intézményrendszere - a Münnich-kollégisták 59 százaléka, és az összes megkérdezett 67 százaléka vallja ezt. Gyakorlatilag teljes egység alakult ki a tekintetben, hogy elvetendő az a vélekedés és gyakorlat, miszerint Magyarországon a szocializmust csak egypártrendszerben, a kommunista párt vezetésével lehet felépíteni. A párt tekintélye változatlanul mélyponton van a hallgatók megítélése szerint. A Münnich- kollégistáknak továbbra is csak 4 százaléka vélekedik úgy, hogy az MSZMP politikáját a magyar nép nagy tömegei támogatják, a további három kollégiumi kontrollcsoportban pedig egyetlen hallgató sem akadt, aki ezt az állítást magáévá tette volna. Ezzel Összecseng, hogy a Münnich-kollégisták 72 százaléka, az összes megkérdezett 76 százaléka úgy vélekedik, hogy ha Magyarországon többpártrendszer lenne, akkor a választásokon nem az MSZMP szerezné meg a többséget. Összevetve ezt a többpártrendszer bevezetésének egyre erősödő igényével, megállapítható hogy a hatalom legitimációs válsága egyre mélyül - abban fordulatot a májusi országos pártértekezlet sem hozott. Az utóbbi időben létrejött autonóm alternatív állampolgári szerveződések - mint például a Magyar Demokrata Fórum, FIDESZ, TDDSZ, stb. - szimpátiát váltanak ki a hallgatók többségéből, sőt közülük számosan aktívan is részt vesznek ezek szervezésében, munkájában. A szóban forgó szerveződések létrejöttét örvendetesnek, törekvéseiket általában rokonszenvesnek tartja a megkérdezett kollégisták 78 százaléka. Ezzel ellentétes véleménye, illetve ellenérzése van 9 százaléknak. Az 1956-os események megítélése a mai rendszer genezise és legitimációja szempontjából érthetően igen kényes kérdés: szintén a társadalmi viták középpontjában áll. A megkérdezett kollégisták 59 százaléka vélekedett úgy, hogy a hivatalos ellenforradalmi megítéléssel szemben az 1956-os eseményeket forradalomnak, nemzeti felkelésnek kell tekinteni. Ezzel ellentétes a véleménye 19 százaléknak, 22 százalék pedig bizonytalan a kérdés megítélésében. Még nagyobb többség 71 százalék áll ki amellett, hogy nem volt jogos és megérdemelt annak idején Nagy Imre hajdani miniszterelnök kivégzése -, szükségképpen rehabilitálására lenne szükség. Ezzel ellentétes véleménye van 7 százaléknak, 22 százalék nem tud egyértelműen állást foglalni. A kollégisták 85 százaléka szükségtelennek tartja a Munkásőrség további fenntartását, és mindössze hat százaléka vélekedik ezzel ellentétesen. +++
1989. február 2., csütörtök
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|