|
 |
 |
 |

Levélözön az Amerika Hangjánál
|

Washington, 1989. február 2. (Amerika Hangja, Világhíradó) - A budapesti Kossuth Rádió és Amerika Hangja között készült, Magyarország múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó második rádióhíd nyomán valóságos levélözön árasztotta el szerkesztőségünket. De ami ezen felül különösen szívmelengető tény számunkra az az, hogy ezeknek a leveleknek túlnyomó többsége Magyarországról érkezett, és szinte nem volt Magyarországnak olyan vidéke - kisváros vagy falu -, ahol egy-egy hallgató - fiatal vagy öreg, középiskolás vagy egyetemi diplomás - ne ragadott volna tollat, hogy soraival felkeressen bennünket. - És a leveleket olvasgatva szembeötlő volt számunkra ez a két, állandóan megismétlődő kérdés: kik azok, akik Washingtonból megszólaltatják Amerikát, és hogyan jöttek létre ezek a közös rádióhidak? - Mielőtt erre válaszolnánk, meggyőződésem - és ebben azt hiszem, valamennyi amerika-hangjás kollégám osztozik -, hogy a hallgatók kérdezősködése ellenére sem vagyunk teljesen ismeretlenek a magyarországi hallgatók számára. Erről tanúskodnak a hozzánk érkező levelek, nagyon gyakran szerkesztőségünk bizonyos tagjainak címezve, és a fokozódó ismeretségről árulkodnak a telefonhívások is. - Hogy kik is vagyunk? - Hát erre a legpontosabb válasz az, hogy rádiósok vagyunk. Persze lényegesen kevesebb adásidővel, mint a magyar rádiós kollégák, de munkánk nagy vonalakban ugyanolyan, mint a magyar rádiósoké. - Az Amerika Hangja magyar osztályán is vannak adásrendezők, hír- és olvasószerkesztők, zenei szerkesztők, riporterek és bemondók, de munkánk sajátos követelményei miatt általában a rádiózás, de főleg a nemzetközi rádiózás valamennyi területéhez mindegyikünk ért. - A magyar osztály vezetője Bán Tamás a Kossuth Rádióval készített első két rádióhíd amerikai oldalának műsorvezetője. - Helyettese Horváth János. - A reggeli híradók adásszerkesztője és rendezője Rácz Zoltán. - Szilágyi Attila hetente háromszor szerkeszti és vezeti a 19 órakor kezdődő Világhíradónkat. - Hírszerkesztőink: Katona Ferenc hetente négyszer és egyszer- egyszer egy héten Szilágyi Attila, illetve Dunai Ferenc, aki a munkaügyi rovatot is vezeti, és aztán te is egyszer, vasárnaponként. - A magyar adások főrendezője viszont te vagy, Pesti Kati, akinek sokoldalú munkatársai: Szák Vali, Bodnár Vera, Zalán Magda, Kovács Kati és Gergely Valér. - Sokoldalúak, mert a rendszeresen betöltött rendezési rotáción kívül - és sokminden más mellett - Vali egyik kellemes hangú bemondónk. Vera ülteti át magyarra Fókusz című összeállításainkat, és hozza össze a szombati zenés műsorainkat. Kovács Kati felelős a heti Kaleidoszkópért, Valér pedig a technikai és autósrovatért, azon kívül, hogy kétszer is felelős a Reggeli híradóért, hetente egyszer pedig a Világhíradót szerkeszti. Zalán Magda pedig a vasárnapi Zenélő óra című műsor gazdája. - Máhrer György vezeti a Karcolatok az amerikai életből rovatot a színházi rovat mellett. - Csernus Ákos specialitása a képzőművészet, az amerikai irodalom és a kelet-európai politika. - Flórián Zsuzsa gondozásában van a mezőgazdasági és az amerikai nőket bemutató riport, valamint az ellemaradhatatlan amerikai konyha. - Krizsán Miklós a magyar osztály egyik sokoldalú újonca. - Los Angelesből jelentkezik Amerika Hangja magyar adásainak talán legismertebb riportere, Skorka Anikó. - New Yorkból az elmaradhatatlan Thassy Jenő. - Münchenből pedig Pongrácz Eszter, Benedek Gábor és Dömösi Zoltán. - Bécsből kapcsoljuk Simányi Tibort. - És végül én zárom a sort: Varsa István vagyok, és azt hiszem, velem 1966 óta már nagyon gyakran találkozott és találkozik is a hűséges hallgató. Én vagyok az, aki mindig arra kéri önöket, hogy tartsanak velünk a tengerentúli hullámhosszakon. - Mindegyikünknek van valami specialitása, érdeklődési köre. - De mindannyiunk munkáját Amerika Hangja alapokmányában lefektetett elvek vezérlik. - Amerika Hangja következetesen megbízható és hiteles forrása a híreknek. Hírszolgálatunk pontos, pártatlan és átfogó. Csak akkor adhatunk le egy hírt, ha azt legalább két független forrás megerősíti. - Amerika Hangja világosan és meggyőzően tolmácsolja az Egyesült Államok politikáját, és egyben felelősségteljes nézeteket és véleményeket közöl erői a politikáról. - És Amerika Hangja nemcsak az amerikai társadalom egy bizonyos rétegét képviseli, hanem kiegyensúlyozott és átfogó képet nyújt az alapvető amerikai eszmékről és intézményekről. - De, mint a budapesti Népszabadság december 24-iki számában adott interjújában Bán Tamás, Amerika Hangja magyar osztályának vezetője kifejtette, a magyarországi politikai fejlődés nyomán Amerika Hangja magyar adásai is változtak, mert a felgyorsult magyarországi eseményekhez nekünk is alkalmazkodnunk kell. - Magyarországi levélíróink arra is kíváncsiak, hogyan jöhettek létre ezek a közös rádióhidak. - És mielőtt ezt elmondanánk, említsük meg azt is, hogy a levélírók között mindössze egyetlen egyet találtunk, akinek fenntartásai voltak a közös programokkal kapcsolatban, bár kimondottan ő sem ellenezte ezeket. De sokkal jellemzőbb Stefáni Tünde, egy 16 éves magyarországi középiskolás lány levele, amelyben a következőket írta: - Meghallgattam mindkét, a Magyar Rádióval készített közös műsort. Nagyon tetszett, hogy mind a két fél egyenesben tett fel kérdéseket, amelyekre a másik fél is őszintén, kerülgetés nélkül válaszolt. Tetszett ez a kötetlen beszélgetés. Szerintem a jó viszony fenntartásának legfőbb eleme az őszinteség. Ennek hiánya az egymáshoz való bizalmatlanság jele. Mindkét félnek - Amerika Hangjának és a Magyar Rádiónak - meg van a szándéka újabb, közös műsorok készítésére, és bízom benne, hogy a közös műsorok folytatódnak - írja levelében Stefáni Tünde, 16 éves magyarországi hallgatónk Csabacsűdről. - És most visszatérve a közös rádióhidak létrejöttére - bár ezt bizonyára kevesen tudják -, a Magyar Rádió és Amerika Hangja között már hosszabb idő óta vannak hivatalos kapcsolatok. Amerika Hangja magyar osztályának kiküldött tudósítói 1972 óta rendszeresen jártak és járnak Magyarországon. Ott voltunk, amikor 1978-ban az Egyesült Államok visszaadta Szent István koronáját a magyar népnek. Elkísértük Bush, akkori alelnököt, most már amerikai elnököt 1983- as budapesti látogatására, és két tudósítónk is dolgozott a magyar fővárosban az 1985-ös Európai Kulturális Fórum alkalmával, mindannyiszor a magyar rádiós kollégák segítségével. A közös műsorszerkesztés lehetősége akkor vetődött fel, amikor dr. Zelei László, a Magyar Rádió politikai főszerkesztője két évvel ezelőtt amerikai ösztöndíjjal, hivatalos úton járt az Egyesült Államokban, és hivatalos programjában szerepelt a kapcsolatfelvétel Amerika Hangja magyar osztályával. És a rádiós távbeszéd megszületését természetesen nagy mértékben segítette az amerikai- magyar kapcsolatok további javulása, beleértve Grósz Károly miniszterelnök tavalyi, washingtoni látogatását. Természetesen az első két rádióhíd Budapest és Washington között ideológia vitaműsor - lett, hiszen éppen ezen a területen van a két oldalnak legtöbb tisztáznivalója, vitatnivalója. - Mi, akik az Egyesült Államok nevében ülünk a mikrofonnál, amerikaiak vagyunk, s még az a néhány kolléga is, aki Kanadából jött, mert ugye ők is észak-amerikaiak. A legtöbben honosított amerikai állampolgárok vagyunk, vagy azok leszünk. Tudjuk, ismerjük, értjük és megértjük Amerikát. Természetesen mindannyian beszélünk angolul, de, mindenekelőtt értékeljük, megbecsüljük és szeretjük ezt az országot. Ez a választott hazánk, mégis mindannyian, kivétel nélkül Magyarországról kerültünk az Egyesült Államokba 1956-ban és azután. Magyar az anyanyelvünk. A magyar nyelvtudás munkánk alapkövetelménye. Nap mint nap magyarul szólaltatjuk meg Amerikát, de ezzel párhuzamosan minden érdekel bennünket, ami Magyarországon történik. Érdekelnek bennünket az ottani események, érdekel bennünket ahogy a magyarok élnek és boldogulnak. És a különleges amerikai-magyar párhuzamon néha elgondolkozunk: hátha minden amerikainak két hazája van, szülőhazája és Amerika? - Ez lenne tehát nagyon röviden Amerika Hangja magyar osztályának portréja. A mi esetünkre átigazítva a jól ismert játékot, minden reggel 6 óra 30 perckor és este 19 órakor Amerikából jövünk, mesterségünk címre: Amerika Hangja mikrofonja. - És természetesen mindannyian szívből reméljük, hogy hallgatóink ezentúl is velünk tartanak a tengerentúli hullámhosszakon. +++
1989. február 2., csütörtök
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|