|
|
 |
|
 |
Az idei áremelések
|
(Vadász János)
München, 1989. február 2. (SZER, Világhíradó) - Mostani témánk az
ország minden lakóját személyesen, mindennapjaiban érinti - a
drágulással. Ez a mai napon a közlekedést, a postai
szolgáltatásokat és a tévé-előfizetést érinti, tehát kommunikációs
csatornáinkat. A munkahelyre bemenni muszáj, azon nem lehet
spórolni - persze kivéve annak, akit hivatali kocsi visz -, de
lehet ritkábban küldeni baráti képeslapot, levelet, kevesebbet
telefonálni olyankor, ha az ember csupán néhány jó szót akar szólni
a másikhoz, vagy netán néhány jó szót hallani. De túl a
magánbánaton: mit jelentenek ezek a drágulások? Van-e az idei
áremeléseknek közük a szabadpiaci árakhoz? Vadász János:
- A héten életbe lépett - gondosan időzített és összehangolt -
drágulás, amely sok ezer árucikket egy időben érint, nem
egyeztethető össze a szabadnak nevezett árak normális, azaz piaci
alakulásával. A szabad ár ugyanis feltételezi, hogy több termelő
készíti ugyanazt, vagy hasonló cikket, hogy legalább minimális
mértékű verseny van közöttük, és árpolitikájukban rugalmasan,
folyamatosan alkalmazkodnak belső költségeik változásához, a
konkurensekhez, a kereslethez - vagyis a piachoz. Áraikat tehát nem
egy időben, és eltérő mértékben emelik, és a verseny nyomán
árcsökkentésekre is sor kerülhet.
Éppen ezért, ami ezen a héten történik, a szabad árak összehangolt,
különböző árucsoportokra kiterjedő és egyidejű felemelése:
önellentmondás. A szabadpiaci ár fogalmát, természetét tagadja.
Viszont összeegyeztethető a verseny hiányával, a termelői
monopóliumokkal, a termelők állami manipulálásával. Az állam keze
fedezhető fel abban is, hogy ez az összehangolt lépés az év elején
következett be -, gyakorlatilag a központi áremelésekkel egy
időben.
Mindez azt szolgálja, hogy a megemelt árak - akár központi,
államilag rögzített, akár szabadáraknak nevezik őket - az egész
éven át érvényesüljenek, hogy a központi fogyasztói árterv - csúnya
kifejezés, de találó - teljesíthető legyen.
Az áremelés mindig szomorú hír, hiszen az életszínvonal immár tíz
éve tartó süllyedését jelzi, illetve érvényesíti. De különösen
lesújtó az e heti drágulás, illetve drágítás, mert újabb
bizonyítéka a messzemenő manipulációnak, amelyet az államhatalom
továbbra is folytat a gazdasági életben.
Semmi sem igazán az, aminek nevezik. Minden csak kvázi alapon az,
ami. A szabad árak például csak kvázi szabadárak, félhatósági árak,
kvázi önálló vállalatok árai egy kvázi piacon. Csupán egyetlen
mozzanat maradéktalanul valódi: amikor a fogyasztó a magasabb árat
kénytelen kifizetni. +++
baj/kt
1989. február 2., csütörtök
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|