|
 |
 |
 |

Felc: A glasznoszty új síkban Főcím: Most az atlanti szövetségen a sor
|

Budapest, 1989. február 2. csütörtök (MTI-press) Az információ résztvesz az elrettentésben - született a felismerés a merev katonai szembenállás időszakában. A hatalmaknak eszerint tudatniuk kell egymással, milyen túlélő megtorló kapacitással rendelkeznek. Ez az ismeret segít megítélni a győzelem esélyeit és árát, a várható nyereség és áldozat arányát, ílymódon ésszerűséget feltételezve a termonukleáris háború kirobbanása ellen hat. A katonai titkolózás akkor és azóta is támadó szándékkal kapcsolatos gyanakvást keltett, a idegesség és a túlfegyverkezés irányában hatott. Az új politikai gondolkodás eleme, hogy a katonai értelemben vett nyitottság az enyhülést, a bizalmat erősíti, kiszámíthatóbbá, megjósolhatóbbá teszi a szembenálló felek magatartását, egyengeti az ésszerűen elégséges védelem megvalósításának útját. Január 30-án monumentális adathalmazt zúdított a Varsói Szerződés a világra. Talán a szocialista országok lakossága is először tudta meg hitelesen, hogy hadseregeink milyen erőkkel és eszközökkel rendelkeznek. Eddig hagyományszámba ment ugyanis, hogy mindkét tábor katonai értelemben többet tudott ellenfeléről, mint saját magáról. A hét VSZ-tagállam állami és pártvezetése, s a vezérkarok igen nagy munkát végeztek, hogy átfogásban, hitelességben messze jobb összeállítást tegyenek közzé, mint amilyenekhez Washingtonból és Brüsszelből hozzászoktunk. Ott a szelektív célzatosság azokat a területeket részesítette és részesíti előnyben, ahol Kelet fölénye vitathatatlan és általunk is elismert. Említés sem történik a haditengerészetről, amely pedig legalább ezer kilométer mélységben befolyásolja a kontinentális katonai viszonyokat. Ugyancsak kifelejtik táblázataikból a csapásmérő légierőt a maguk oldalán, miközben a Varsói Szerződés légvédelmi erőit a támadó lehetőségekhez sorolják. A NATO katonai "nyíltsága" elsősorban azért jelentkezett időben jóval előbb, mert rendeltetése az európai asszimmetriák, egyensúlyhiányok egyoldalú bemutatása volt. (folyt.)
1989. február 2., csütörtök 14:05
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
|